6p

A következő évtized elejére a Bosch a többnyire mesterséges intelligencián alapuló szoftverek és szolgáltatások terén több mint 6 milliárd eurós árbevételre számít.

A következő évtized elejére a Bosch a többnyire mesterséges intelligencián alapuló szoftverek és szolgáltatások terén több mint 6 milliárd eurós árbevételre számít. Ennek mintegy kétharmada várhatóan a mobilitás üzleti szektorból származik. A vállalat várakozásai szerint a szoftverek, az érzékelőtechnológiák, a nagy teljesítményű számítógépek és a hálózati alkatrészek árbevétele a 2030-as évek közepére megduplázódik, jóval meghaladva a 10 milliárd eurót. A Bosch továbbra is élen jár a mesterséges intelligencia fejlesztésében és alkalmazásában: a cégcsoport erre a területre több mint 2,5 milliárd eurót fordít 2027 végéig. 

Mesterséges intelligencián alapuló innovációk az utastérben

A jövő járműveiben az MI döntő szerepet játszik. A Bosch már jelenleg is a mesterséges intelligencia használatával növeli a vezetés közbeni biztonságot és a kényelmet. A CES® 2026 szakkiállításon a Bosch egy új, mesterséges intelligenciára épülő járművezérlő megoldást mutat be, amely egységes rendszerben teszi lehetővé az autó környezetének széles körű személyre szabását. Az utasteret egy olyan mesterséges intelligencia modellel szerelték fel, amely lehetővé teszi, hogy úgy kommunikáljunk a járművel, mint egy valódi emberrel. Emellett rendelkezik egy vizuális nyelvi modellel is, amely segítségével képes megérteni, hogy mi történik a jármű belső terében és környezetében egyaránt. Ez alapján a rendszer képes például automatikusan parkolóhelyet keresni, amikor megérkezünk az úticélunkhoz, vagy jegyzetet készíteni az online értekezleteinkről.

Ezzel egyidőben a Bosch a by-wire rendszerek vezető gyártójává vált, ezek szintén kulcsfontosságú technológiák az automatizált és szoftvervezérelt közlekedés terén. Ezek a rendszerek az eddig mechanikus kapcsolattal működő fékeket és kormányrendszereket digitális jelekkel kommunikáló rendszerekre cserélik, ezzel új lehetőségeket megnyitva a formatervezés, a biztonság és a szoftvervezérlés terén. A brake-by-wire és a steer-by-wire technológiával a Bosch több mint 7 milliárd eurós árbevételre számít 2032-re.

Csökken az utazással járó rosszullét 

A Bosch Vehicle Motion Management szoftvere lehetővé teszi a jármű mozgásának teljeskörű irányítását a fékek, a kormányzás, a hajtáslánc és a karosszéria központi vezérlésével. Így az egyes komponensek jobban összehangolhatók és hatékonyabban használhatók. A jövőben ezeket a vezető igényei alapján is személyre lehet szabni. A Vehicle Motion Management jelentősen csökkentheti a jármű kanyarokban történő oldalirányú dőlését vagy a fékezésekkel és gázadásokkal járó előre-hátra billenését. Így csökkennek az utazás közben tapasztalt kellemetlen mozgások és az ezek hatására kialakuló rosszullét. Ez az innováció fontos előrelépés a vezető nélküli járművek technológiájának terén is.

A Bosch elsőként a CES-en mutatja be az érzékelőtechnológia és a mesterséges intelligencia ötvözeteként kifejlesztett új aRadar Gen 7 Premium termékét. A radarérzékelő az olyan vezetést segítő funkciókat tökéletesíti, mint például az autópálya-asszisztens. Különleges antenna-konfigurációjának köszönhetően maximális szögpontosságot és kiemelkedően nagy hatótávolságot biztosít. Az érzékelő akár 200 méternél nagyobb távolságból is képes felismerni az olyan kisméretű tárgyakat, mint a raklapok vagy az autógumik. Így még a bonyolult forgalmi helyzetekben is pontosan észleli és felismeri például a teherautók elhagyott rakományait, vagy más objektumokat az úttesten. Az új hardverrel felszerelt rendszerek képesek végrehajtani az adott forgalmi helyzetben szükséges vezetési manővereket.

A digitalizálás láthatatlan hősei, a MEMS érzékelők

Akár az autókban, akár az iparban vagy az otthonokban használt csúcskategóriás eszközökről van szó, az innováció valójában az apróméretű érzékelőkön múlik. A CES szakkiállításon a Bosch bemutatja legújabb BMI5 AI MEMS érzékelőplatformját. Az ebben található termékek mindegyikére igaz a nagyfokú pontosság, stabilitás és energiahatékonyság. Ráadásul olyan integrált MI-funkciókkal is rendelkeznek, amelyek képesek felismerni különféle mozgásokat, pozíciókat és akár környezetüket is. Az új mozgásérzékelők egyik felhasználási területét a virtuális és a kiterjesztett valóságon alapuló alkalmazások jelentik. A fejmozgás pontos és gyakorlatilag késedelem nélküli követésével teszik lehetővé a felhasználók számára a virtuális háromdimenziós környezetben a természetes interakciókat. Emellett a robotoknak is segítenek a környezetük és a mozgások pontos felismerésében: például még akkor is képesek egy humanoid robotnak megmutatni, hogyan találják meg a megfelelő irányt, ha annak kameralencséje le van takarva.

Fontos piac az Egyesült Államok

A Bosch folytatja együttműködését a Microsoft-tal. A két cég bővíti közös „Manufacturing Co-Intelligence®” programját, és a tervek szerint olyan fejlesztések kutatásába kezd, amelyek forradalmasíthatják a gyártást a cselekvőképes mesterséges intelligencia (agent AI) alkalmazásával. Az Amerikai Egyesült Államok ugyanis továbbra is stratégiai fontosságú piacnak számít a Bosch növekedésében. „A Microsoft-tal való együttműködés jó példa arra, hogyan mozdítjuk előre a növekedést, a beruházást és az együttműködést az Amerikai Egyesült Államokban – és ez csak egy a sok közül” – mondta Paul Thomas. Az amerikai technológiai óriással való együttműködésén túl a Bosch számos más kezdeményezést is elindított az amerikai piacon. Erre példa a teherautók autonóm vezetésének úttörőjével, a Kodiak AI vállalattal kötött megállapodás is. 

A Bosch és a Kodiak AI közösen fejleszt járműfüggetlen redundáns platformokat önvezető teherautókhoz. Az ilyen platformok speciális hardverek és szoftverek átfogó rendszeréből épülnek fel, amelyeket hagyományos teherautókba integrálnak, ezzel felruházva azokat autonóm vezetési képességekkel. A Bosch számos hardverkomponenst – például érzékelőket és járművezérlő alkatrészeket, többek között kormányzási megoldásokat – biztosít ezekhez a platformokhoz. Ezenfelül a Bosch jelenleg a szilícium-karbid chipekhez szükséges elektronikai alaplapokat (wafer) gyártó üzemét modernizálja a kaliforniai Roseville-ben. A munkálatok célja az elektromobilitáshoz szükséges technológia megerősítése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
Vállalat Tovább terjeszkedik az egyik leggazdagabb magyar
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:58
A Jellinek Dániel tulajdonába tartozó Indotek Group megvásárolta az Auchan Retail Internationaltől (ARI) az Auchan Magyarország Kft. fennmaradt 53 százalékos tulajdonrészét, és ezzel kizárólagos tulajdonosa lett a kereskedelmi láncot üzemeltető és az ingatlanjait birtokló társaságnak – jelentette be az Indotek Group pénteken.
Vállalat Egy magyar cég is bekerült a világ 400 legnagyobb vállalata közé
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:15
Megjelent a Forbes Global 2000 rangsora a világ legnagyobb tőzsdei cégeiről. Az OTP Csoport – négy év folyamatos előrelépést követően – idén először került be a világ legjelentősebb 400 vállalatának mezőnyébe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG