3p

Emmanuel Macron elnök vasárnap este tévébeszédet mond, miután Párizsban rekordszámú embert vettek őrizetbe szombaton. A főpolgármester-helyettes így is arról beszélt, hogy a rendőrségnek nem voltak eszközei a fosztogatás megfékezésére.

A pusztulás látványa fogadja a járókelőket a francia nagyvárosok utcáin vasárnap, miután előző nap több százezer ember tüntetett a megélhetési költségek emelkedése miatt. Az erőszakos cselekmények és fosztogatások okozta kárt több százmillió euróra becsüli a francia kormány. (Ez a jelenlegi árfolyamon akár több tíz- vagy százmilliárd forint is lehet.)

A francia Kereskedők és Forgalmazók Szövetsége szerint a nagyvárosokban 1500 üzletet fosztottak ki szombaton.

A rendőrség több mint 1800 embert vett őrizetbe. Csak Párizsban 855 embert állítottak elő szombaton, amire korábban soha nem volt példa.

Párizs főpolgármester-helyettese, Lamia El Aaraje arról beszélt: a rendőri erőknek nem voltak megfelelő eszközei ahhoz, hogy véget vessenek az éjfélig tartó fosztogatásoknak.

A főként fiatalokból álló csoportok betörtek a polgármesteri hivatalokba vagy a prefektúrákba Marseille-ben, Bordeaux-ban, Lille-ben és az ország nyugati részén fekvő Angersben, több épületet fel is gyújtottak. 

Marseille polgármestere, Benoît Payan elmondta: tudni akarja, miért törhettek-zúzhattak büntetlenül az emberek. Limoges vezetője, Guillaume Guerin pedig arról beszélt a Reutersnek: egyetlen rendőr sem védte meg a 19. században épült városházát a gyújtogatástól.

Egy az 1500 kifosztott üzlet közül: ez éppen Párizsban található
Egy az 1500 kifosztott üzlet közül: ez éppen Párizsban található
Fotó: MTI / AP / Emma da Silva

A szombati országos demonstráció szervezőinek az volt a célja, hogy a középiskolások egy hónapja tartó tiltakozó megmozdulásaira építve a szakszervezetek támogatásával egyesítse a diákokat más elégedetlen társadalmi csoportokkal, például a gazdákkal vagy a klímavédőkkel. A francia nagyvárosok utcáin zajló zavargások politikai, társadalmi hátteréről az alábbi cikkünkben olvashatnak részletesen.

A legnagyobb francia szakszervezet, a CGT további békés demonstrációkra szólított fel, és

november 5-re országos sztrájknapot hirdetett.

A francia elnöki hivatal bejelentette: Emmanuel Macron francia elnök vasárnap este 8 órakor televíziós beszédet mond.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Máris egymásnak estek a lengyel politikusok a krakkói tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 17:13
Nem vártak sokáig a kölcsönös vádaskodással.
Nemzetközi Egy vezéráldozatot már követelt az izraeli választás
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:53
Lemondott az izraeli politika egyik veteránja.
Nemzetközi Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:38
A magyar külügy is megszólalt.
Nemzetközi Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:54
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG