3p

Az elmúlt napokban 38 bankfiókot és 42 ATM-et rongáltak meg, a zavargások során több százan megsérültek. A rendőrök már gumilövedékkel is oszlatják a tömeget.

Vasárnap is folytatódnak a kedd óta tartó zavargások Tiranában, a tüntetők az oktatási minisztérium elé vonultak délután – írja az Albanian Post. Albánia fővárosában az oktatás alacsony színvonala, a munkanélküliség és a korrupció miatt tüntetnek főleg diákok.

A gazdasági és innovációs miniszter, Delina Ibrahimaj szerint az elmúlt hat nap során 38 bankfiókot és 42 ATM-et rongáltak meg a tüntetők.

Szombaton kövekkel és Molotov-koktélokkal támadtak a rohamrendőrökre az oktatási minisztérium épülete előtt, akik könnygázzal, vízágyúval és újabban gumilövedékkel igyekeztek oszlatni a tömeget. Az összecsapások a Szocialista Párt székházánál, majd Edi Rama miniszterelnök hivatala előtt folytatódtak. Összesen 65-en sérültek meg szombaton, közülük 12-en továbbra is kórházban vannak. A zavargások kezdete óta 272-en sérültek meg, köztük 169 rendőr.

A fiatalok nem csak a 2013 óta hivatalban lévő Edi Rama Szocialista Pártja, hanem az ellenzéki Demokrata Párt leváltását is szeretnék elérni. Rama vasárnap visszautasította a lemondására vonatkozó követeléseket.

A tüntetők hatodik napja néznek szembe a vízágyúkkal
A tüntetők hatodik napja néznek szembe a vízágyúkkal
Fotó: MTI / EPA / Malton Dibra

Egyre távolabb az EU-csatlakozás

A jelenlegi tiltakozások előzménye, hogy májusban és júniusban több tízezren vonultak Tirana utcáira a „Trump-sziget” vagy „Kushner-sziget” néven elhíresült beruházás miatt. Donald Trump amerikai elnök veje, Jared Kushner egy, az Adriai-tenger stratégiai fontosságú bejáratánál lévő albán szigetre, és az azzal szemben fekvő természetvédelmi területre több milliárd dolláros luxusberuházást készített elő. A Rama-kormány ezt kiemelt kormányzati beruházássá nyilvánította, miközben

az albán társadalom közel egyharmada súlyos anyagi és társas nélkülözésben él, az arány messze alulmúlja a legrosszabb helyzetű romániai, bulgáriai régiókét is. 

Az albán gazdasági elit és a szervezett bűnözés összefonódásáról, valamint a zavargások politikai, társadalmi hátteréről az alábbi cikkünkben olvashatnak bővebben.

Albánia gazdaságához jelentős mértékben hozzájárul, hogy az illegális drogok és fegyverek közül a legtöbb albán bűnszervezeteken keresztül érkezik Európába, például Magyarországra is, akár milliárdos tételben.

A tüntetőknek a kormányzó Szocialista Pártból és az ellenzékből is elegük van
A tüntetőknek a kormányzó Szocialista Pártból és az ellenzékből is elegük van
Fotó: MTI / AP / Borisz Grdanoszki

Rama pártja a legutóbbi választást azzal az ígérettel nyerte meg, hogy az ország 2030-ig csatlakozni fog az Európai Unióhoz, de a sorozatos korrupciós botrányok miatt ez egyre valószínűtlenebbnek tűnik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Máris egymásnak estek a lengyel politikusok a krakkói tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 17:13
Nem vártak sokáig a kölcsönös vádaskodással.
Nemzetközi Egy vezéráldozatot már követelt az izraeli választás
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:53
Lemondott az izraeli politika egyik veteránja.
Nemzetközi Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:38
A magyar külügy is megszólalt.
Nemzetközi Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:54
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG