NDK-s menekültek egy török hússzállítóban – így csempészett ki embereket Magyarországról egy NSZK-s diplomata

„Ez volt életem legizgalmasabb időszaka. KGB, Stasi, minden mozgásban volt. Fiatal és könnyelmű voltam, és tettem néhány olyan dolgot, amit ma már nem tennék. De igazságosan cselekedtem” – így kezdte élménybeszámolóját Axel Hartmann, aki 1982 és 1985 között volt a budapesti német nagykövetség jogi és konzuli osztályának a vezetője, és a héten a Magyar-Bajor Baráti Társaság meghívására tartott előadást a magyar fővárosban. 

Egy áthatolhatatlan határ – és egy áthatolható  

A ’80-as évek első fele valóban egy felettébb feszült, de egyben izgalmas és kalandos időszak volt politikailag. Miközben a Szovjetunió már a hanyatlás jeleit mutatta, a keleti és nyugati blokkot elválasztó Vasfüggöny még szilárdan állt, az NDK és az NSZK pedig két külön, egymás mellett létező világ volt – érdemi átjárás nélkül.

Hartmann maga is bemutatott egy fényképet a német-német határról, amely mentén bivalyerős, dupla drótkerítés és aknamező húzódott mintegy 1400 kilométer hosszan. Az átjutás szinte lehetetlen volt, csak nagyon kevesen próbálkoztak vele.

A menekülési útvonal ezért áttevődött délre, az elvileg szintén szigorúan őrzött, a gyakorlatban mégis „bevehető” magyar-osztrák határra – és itt jött a képbe az NSZK-nagykövetség.

A német diplomata elmondása szerint ő és a követség alkalmazottjai mintegy ezer keletnémet menekültnek segítettek átjutni ezen a határon 1982 és 1985 között, a legnagyobb titoktartás közepette. El akarták ugyanis kerülni, hogy tömegek érkezzenek Magyarországra ebből a célból, és így lelepleződjön a művelet. A nagy roham egy már teljesen más időszakban, 1989 nyarán következett be, de erről majd később.

Hússzállító teherautó, Mercedes-tank, kisrepülő 

A „határon átsegítés” az akkori magyar és NDK-vezetés szemében természetesen illegális volt – Hartmann felidézett egy esetet, amikor egy beszervezett és lebukott határőr tárgyalásán a magyar bírónő hirtelen rámutatott, hogy „ott a német konzul, aki ezt az egészet menedzseli!” A kvázi embercsempészet ugyanakkor humanitárius cselekedet volt, hiszen Hartmann egy diktatórikus rendszerből segített át embereket a demokratikus világba.

De hogyan? A Nyugatra vágyó NDK-sok, akik legálisan utazhattak be a baráti Magyarországra, bekopogtattak a budapesti NSZK-nagykövetségre, amely – erre utalt a diplomata – összekötötte őket embercsempész szervezetekkel, és anyagilag is támogatta a műveletet.

„Nem fogadtuk el, hogy két német állampolgárság van, az NDK polgárait is németekként kezeltük. Adtunk nekik német útlevelet, mégha ezzel nem is tudták elhagyni Magyarországot”, magyarázta Hartmann.

A csempészés-szöktetés számos úton-módon történt. Voltak, akiket egy Törökországból Ausztriába rendszeresen húst szállító teherautó erre a célra kialakított rejtekhelyén bújtattak el, mások egy erre a célra átalakított Mercedes „tankjában” görnyedve gördültek át a határon. Sőt, arra is volt több példa, hogy egy Burgenlandból felszálló kisrepülővel bonyolították le az akciót az éj leple alatt, kijátszva a talán már nem is annyira éber határőrséget.

Mindezt persze nem tudták teljesen titokban tartani. Egyes beépített határőrök és más segédek lebuktak, de őket sem hagyta cserben a követség.

Hartmann beszámolója szerint Hans-Dietrich Genscher, az NSZK akkori külügyminisztere egy cetlit csúsztatott át Kádár János MSZMP-főtitkárnak egyik budapesti találkozójukon, rajta számos névvel. „Így az összes segítőt kihoztuk a börtönből”, mondta a német diplomata.

Az embercsempészésre természetesen a magyar és az NDK-titkosszolgálat is felfigyelt. Hartmann szerint gyakorlatilag mindig a nyomában voltak, amikor pedig ellátogatott az NDK-ba, három gépjármű követte. Említést tett a követségen takarító, feltűnően csinos hölgyekről is, akik feltehetően szintén valamelyik titkosszolgálatnak dolgoztak.

Amikor leomlott a Vasfüggöny

A Vasfüggöny leomlását végül a Szovjetunió, az NDK és az egész keleti blokk megroggyanása, illetve az ezzel párhuzamosan végbemenő magyar rendszerváltás hozta el. A magyar-osztrák határ elbontása 1989 májusában kezdődött, június 27-én Horn Gyula akkori külügyminiszter osztrák kollégájával, Alois Mockkal közösen szimbolikusan is átvágta a Vasfüggönyt, augusztus 19-én, az úgynevezett páneurópai pikniken pedig 6-700 keletnémet állampolgár áttört a határon Sopron közelében, azaz Nyugatra távozott – sem a magyar, sem az osztrák határőrök nem avatkoztak közbe. Ez volt a legnagyobb NDK-s menekülthullám a Berlini Fal megépítése óta.

Hartmann visszaemlékezése szerint Németh Miklós akkori kormányfő titokban találkozott Helmut Kohllal, és jelezte neki, hogy átengedik a határon a keletnémet menekülteket. Az NSZK kancellárja pedig meglepődött, hogy semmit nem kért cserébe.  

„Nem is sejtettük, hogy milyen gyorsan vége lesz az NDK-nak”, mondta a német diplomata végezetül.

Hogy pontosan mi történt a háttérben, az egy külön cikk témája lehetne. Az mindenesetre tény, hogy Németország a határnyitást mérföldkőnek tekinti a Berlini Fal leomlásához (1989. november 9.) és a német újraegyesítéshez (1990. október 3.) vezető úton – és ezért mindmáig hálás Magyarországnak.