5p

Míg tegnap még általános pesszimizmus volt a részvénypiacokon, este fordulat következett, és mára megint minden szép lett. De az MNB ülése előtt gyengült a forint, a BUX is lemaradó. Musk kedvenc kriptója az egekbe ment a Twitter-felvásárlás hírére.

Tegnap attól rettegtek a tőkepiacokon, hogy Kína Covid-lezárásai recessziót okoznak majd az egész világon, és pocsék hangulat volt a tőzsdéken. Este azonban az USA-ban fordulat következett, és az ottani indexek végül szép pluszban zártak. Ma reggel Ázsiában vegyes volt a kép, Sanghaj tovább esett, de több más tőzsde emelkedett.

Európában a német, francia, brit vezető indexek egy százalék körüli pluszban vannak. A javulást egyes kommentárok a gyorsjelentésekkel magyarázzák, bár azok inkább vegyesnek tűnnek.

Itthon a BUX index 0,6 százalékkal megy fel, kicsit jobban, mint a lengyel WIG 20. Az OTP 0,9, a Mol 0,7 százalékos emelkedést mutat, a Richter 0,2 százalékkal esik. A Telekom másfél százalékkal feljebb forog.

Árfolyam

Kamatdöntő ülés előtt gyengül a forint

A forint gyengül, az euró már 375,30, ami három forinttal van a tegnap esti érték felett. A lengyel és a cseh fizetőeszköz ennél jóval kevésbé veszít értékéből.

Ma kamatdöntő ülést tart az MNB, 100 bázispontos (egy százalékpontos) kamatemelést várnak tőle az elemzők. Így a forintnál akkor várható jelentősebb árváltozás, ha ettől eltérne a jegybank.

Hullámvasúton az arany, a platina

Tegnap a recessziós félelmek és a dollárerősödés miatt az árupiacoknak is nagyon rossz napjuk volt, az olaj öt százalékkal zuhant, a Brent is volt 100 dollár alatt. A palládium 11 százalékkal, az arany kettővel esett, és délután benézett 1900 dollár alá is.

Már hétfő este és kedd délelőtt ezen a piacon is korrekciót látunk, az arany visszatért kevéssel 1900 fölé, a Brent ismét 101 dollár felett áll, a palládium 1,8 százalékkal drágul.

Arany (GC), ezüst (SI), palládium (PA), platina (PL) árfolyamváltozások egy évre. Tradingview.com
Arany (GC), ezüst (SI), palládium (PA), platina (PL) árfolyamváltozások egy évre. Tradingview.com

Eldőlt a Twitter-Musk csata

Fordulat történt a Twitter menedzsmentjének hozzáállásában a hétvégén, elkezdtek tárgyalni a felvásárlásra törekvő Elon Muskkal, és hamar meg is született a döntés. A Tesla-vezér megveszi a Twittert 44 milliárd dollárért, az igazgatótanács beleegyezésével. A részvényesek 54,2 dollárt kapnak részvényenként, ami 38 százalékkal magasabb az április 1-jei árfolyamnál, amikor bejelentették Musk megjelenését a cégben.

Musk elmondása szerint a szólásszabadság védőbástyájává szeretné tenni a közösségi platformot, és számos funkcionális változást tervez bevezetni – írja az Equilor Befektetési Zrt.

Mások viszont éppen tőle kezdték el félteni a szólásszabadságot. Megint mások pedig attól tartanak, hogy a szabadság nevében szélsőségesek és álhírek özönlik el a fórumot.

A dogecoin vezeti a kriptopiacot

A részvénypiaci javuláson kívül a Twitter-felvásárlás hírének is nagy szerepe lehetett abban, hogy a kriptodeviza-piac is magához tért az éjszaka. A bitcoin öt százalékos ugrással visszament 40 ezer, az ether pedig 6,7 százalékkal 3000 dollár fölé, bár az utóbbi még nagyon küzd ezzel a szinttel.

A nagy nyertes a dogecoin, Elon Musk kedvenc mém-kriptója, amely 33 százalékkal ugrott meg. A befektetői abban reménykednek, hogy az olcsó tranzakcióiról és különböző jótékony gyűjtésekről ismert “kutyaérme” valahogy szerepet kap a Twitter további működésében. (Például borravalót küldhetnek vele a felhasználók kedvenc szerzőiknek.)

Kismadár-kutya. A Twitter és a dogecoin logóiból összegyúrt karikatúra. Forrás: Twitter
Kismadár-kutya. A Twitter és a dogecoin logóiból összegyúrt karikatúra. Forrás: Twitter

Mi történt tegnap este Amerikában?

“Két nap vérengzés után” tegnap este fordulat volt az amerikai piacokon. Ezt az Erste Befektetési Zrt. szerint részben a Twitter-felvásárlás, részben a kamatvárakozások fűtötték.

Már tegnap elég jelentős hozamcsökkenést láthattunk szinte minden futamidőn az amerikai hozamokban az elmúlt időszak nagy emelkedését követően, Európában is. A korábbi kamatemelési félelmek kicsit csökkentek, talán tényleg hatott a jegybankárok nyugtatgatása.

Gyorsjelentés-dömping van a héten

Jó negyedéves számokat publikált tegnap nyitás előtt a Coca-Cola. A héten rengeteg fontos gyorsjelentés érkezik, köztük a Microsoft, az Alphabet, a Meta, az Apple és az Amazon. Jön a Twitter jelentése is, amely most a felvásárlás miatt külön érdekes. Pénteken fontos amerikai makroadatok jönnek.

Ma kora délután többek között a Pepsico, a UPS vagy akár az MSCI számaira figyelhetünk, míg este érkezik a Visa, az Alphabet, valamint a Microsoft jelentése is – írja a KBC Equitas.

Európában az UBS, a HSBC és a Santander jelentései vegyesek voltak, de a héten még számos bankóriás teszi közzé számait.

A Telekom, mint egyszemélyes társaság

Úgy tűnik, mintha a Magyar Telekom gyakorlatilag egy egyszemélyes részvénytársaságként lenne működtetve – írja a Hold Alapkezelő blogja.

A cég, mint a Magyar Telekom meghatározó kisrészvényese többek között azt szeretné elérni, hogy a Magyar Telekom fizessen magasabb osztalékot, és változtasson osztalék-, illetve javadalmazási politikáján. A Telekom közgyűlésére is nyújtott be előterjesztéseket. Az április 12-i eseményen azonban, ahol több már alapkezelő és kisbefektető is jelen volt, a Deutsche Telekom a kisrészvényesek minden javaslatát leszavazta.

Észak-Korea a kriptodeviza-bűncselekmények fellegvára

Meg Irán, Oroszország, Kína is, legalábbis ezt állítja az Investing.com szerzője a Chainalysis elemző cég és az ENSZ egyik részlegére hivatkozva. Tavaly Észak-Korea hét támadás során 400 millió dollárt lopott, idén pedig ők voltak felelősek az Axie Infinity blokklánca elleni, mintegy 615 millió dolláros kárt okozó betörésért.

Így összesen már több mint egymilliárd dollárt tulajdonítottak el mintegy egy és egy negyed év alatt. Az észak-koreaiak állítólag több mint hatezer hackert foglalkoztatnak más országokból is.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43190 42890 43400 +1,24% 43180 43190 5 897 726 830 HUF 2026-11-05 12:52:37
MOL 4978 4954 5090 -2,39% 4968 4978 2 749 599 320 HUF 2026-11-05 12:52:16
MTELEKOM 2912 2872 2938 -0,27% 2912 2916 719 839 524 HUF 2026-11-05 12:48:53
RICHTER 12960 12850 12980 +0,47% 12960 12970 257 770 110 HUF 2026-11-05 12:46:32
OPUS 212 208 214 -1,40% 209 212 11 792 839 HUF 2026-11-05 12:49:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG