A részvénypiac forgalma 13,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: váltakozó hangulat volt jellemző a hazai tőzsdére, ahol végül a Mol emelkedése húzta fel a BUX-ot.
Az elemző szerint az olajpapír árfolyam-emelkedésének hátterében azok a sajtóértesülések állnak, amelyek szerint a Mol aktívan érdeklődik az oroszországi Lukoil európai eszközei, valamint a szerbiai NIS finomító és egyéb balkáni finomítók iránt. Mindezeket a híreket pedig a befektetők pozitívan értékelték. Megjegyezte, hogy az OTP enyhe csökkenése profitrealizálással magyarázható.
- A Mol 42 forinttal, 1,44 százalékkal 2960 forintra erősödött, 760,5 millió forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 0,44 százalékkal 34 250 forintra csökkent, forgalmuk 9,9 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,11 százalékkal 1750 forintra esett, forgalma 259,5 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,47 százalékkal 9660 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,91 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel, 109 387,87 ponton zárt csütörtökön.


