3p
A Concorde megszűnésével mintha visszalépett volna a fejlődés a polgári repülésben, még ha sok minden más javult is azóta. A Concorde azonban inkább megelőzte korát: olyan hangos volt, hogy be kellett tiltani a lakott területeken, Amerika ezt mindjárt az induláskor meg is tette. Most azonban tervezik a tilalom feloldását, hisz jönnek a zaj nélküli szuperszonikusok.

Megelőzték korukat

Két nagy visszalépés volt a repülési iparágban: az egyik a földre visszatérni képes űrjármű megszüntetése, a másik a hangsebesség feletti polgári repülés megakadása. Ma már úgy tűnik, mindkét szomorú eseményre azért került sor, mert korukat megelőzve álltak üzembe, úgy, hogy még nem voltak meg a szükséges technológiai megoldások a gondmentes üzemhez.

A földre visszatérő űrrepülőgép problémája az volt, hogy a járművet a légkör fékezi, de eközben olyan hőmennyiség keletkezik, amit nem tudtak biztonságosan kezelni. Önmagában a probléma még nincs megoldva, de időközben Elon Musk vállalata, a SpaceX kifejlesztette a visszatérő és többször újra indítható rakétákat, így nem olyan nagy gond, és főleg kisebb költség, ha nem tér vissza maga az egész jármű.

Nixon betiltotta

A hangsebesség feletti repüléssel pedig az volt a baj, hogy az egyetlen ténylegesen közlekedő típus, a Concorde a hangsebesség fölött repülve rendkívül erős zajt keltett a földfelszínen, olyannyira, hogy Amerika Nixon elnök idején 1973-ban menten be is tiltotta az ilyen gépek közlekedését az ország felett, így ha szárazföldi szakaszt tett meg a gép, azt hangsebesség alatt kellett tennie. Máshol is hasonló szabályokat vezettek be, így a gép csak az óceánok fölött tudott tervezett utazósebességével haladni.

Eljött az idő

A Concorde végül nem csak ezért szűnt meg, de ennek is nagy szerepe volt abban, hogy gazdaságtalan volt a járat üzemeltetése. Az utóbbi időben azonban a technológiai fejlődés jóvoltából újra folynak a kísérletek a hangsebesség fölötti polgári repüléssel, és egész biztató eredmények vannak, ezért most az amerikai kongresszus elé kerül a törvényjavaslat, amely újra engedélyezné a hangsebesség feletti repülést.

A javaslatot a demokraták és a republikánusok egyaránt támogatják, persze ki kell dolgozni a részletes szabályozást is, hogy mi az a hangerő, ami elfogadható. A törvénymódosításra azért van szükség, hogy a fejlesztés alatt álló típusoknál a gyártók tudják, mik a szabályok, végezhessenek tesztrepüléseket, majd a kialakított szabályok alapján kérhessék majd a működési engedélyt, ha már alkalmasak a járművek az utasszállításra.

Boom

A jármű kifejlesztésével foglalkozó cégek között van Boom Supersonic, amely 55 utas szállítására alkalmas gépet tervez, a légijármű a Washington és London közti távolt 3 és fél óra alatt tenné meg. A cég egyelőre egy kisebb teszt modellel kísérletezik egyelőre szélcsatornában, de jövőre már élesben is ki akarják próbálni, amihez kell a hatósági engedély. A tényleges utasszállító üzembe állítását 2023-ra tervezik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 15:41
És ezzel a Facebook, valamint az Instagram anyacégének első jelzései szerint nem is igazán volt gond – írták.
Vállalat Informatikai cég olvad be a 4iG-be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:16
A Poli Computer PC öt regionális központot működtet, szeptember 30-án olvadnak be a 4iG Informatikai Zrt.-be.
Vállalat Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:49
Miután bejelentette a szerkezeti átalakítást a Volkswagen-csoport, eladhatja a Wolfsburg focicsapatát és több más klubban lévő részesedését.
Vállalat Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:15
A Volkswagen pénzügyi problémáit a német rekordbajnok Bayern München futballcsapata is megérezheti.
Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG