4p
A Citadella Alap mérete elérte a 60 milliárd forintot, ezért megemelték a vételi jutalékot öt százalékra, lényegében eltanácsolva ezzel a további befektetőket. Ennek oka, hogy egy túl nagy alappal nem tudnák ugyanazt a teljesítményt hozni, mint egy kisebbel. Az alapkezelő egyébként pesszimista a részvénypiacokkal kapcsolatban és kivár, ezt tükrözi az árfolyam is.
Zsiday Viktor (archív kép)

A Citadella Alap nettó eszközértéke elérte a 60 milliárd forintot, ezért a kezelési szabályzat alapján a vételi jutalékot öt százalékra növelik – jelentették be. „A lényeg az, hogy nem szeretnénk, ha az alap nagysága a teljesítmény rovására menne. Magyarországon ez nem szokásos, de külföldön sok olyan alap van, amelyik ugyanabból az okból kifolyólag bezárt” – kommentálta a Privátbankárnak Zsiday Viktor alapkezelő.

Nem mindenhová fér be az elefánt

Ennek a háttere az, hogy egy nagyobb alap nyilván nem ugyanúgy mozog a tőkepiacon, mint egy kisebb. Ha ugyanakkora hányadát költi el tőkéjének valamire, az komolyabban befolyásolhatja a piacot, felhajthatja az árakat. Különösen így van ez kisebb részvénytársaságok vagy kisebb sorozatú értékpapírok esetében.

De például az euró/forint árfolyamra is egészen biztosan másképpen hat egy hatszázmilliós vagy egy 12 milliárdos megbízás. Egy kicsi, rugalmas alap könnyen megtalálhatja a piaci réseket, apró félreárazásokat is, amelyeket egy nagyobb nem fog tudni kihasználni, vagy ha igen, az a hozamán meg sem látszik. (A Citadella egyébként ezzel távolról sem a legnagyobb hazai abszolút hozamú alap.)

Szép volt az első félév

A Citadella növekedéséhez nyilván hozzájárult a hozama, amely november 12-én egy évre visszatekintve 18,8 százalék volt. Bár ez inkább az időszak elején keletkezett, fél év alatt már csak 2, három hónap alatt 1 százalékot ért el (nem évesítve). Az utóbbi hónapokban tehát inkább stagnált az alap árfolyama.

(Forrás: Bamosz.hu)

Aminek oka lehet az, hogy az alapkezelő kivár. Legutóbbi blogbejegyzéséből és az alap októberi havi jelentéséből egyaránt az derül ki, hogy Zsiday Viktor pesszimista a világgazdaság és a részvénypiacok kilátásaival kapcsolatban. Az utóbbiban ezt írja:

„A korábban nyitott pozíciók lezárásra kerültek. A hónap végére az Alap eszközeinek nagy része viszonylag alacsony kockázatú magyar állampapírokban volt befektetve. Úgy gondolom, hogy a világgazdaság erőteljes lassuláson megy keresztül, aminek számos hatása lesz a következő hónapokban a tőkepiacokon, ám a jelenlegi környezetben nem lehet még erre pozícionálni az Alapot. Így, amíg megfelelő belépési lehetőséget nem látok ezekbe a várható trendekbe történő befektetésre, addig a partvonalra húzódom.”

Plotinus 13 százalékos felárral

Zsiday Viktor a tőzsdén szereplő Plotinus Nyrt. vagyonát is kezeli, kézenfekvő lehet, hogy aki nem tud vagy akar drágábban Citadellát venni, az a jóval kisebb, pár milliárdos részvénytársaságot válassza. Amint arról beszámoltunk, annak a hozama is kedvező volt. Kérdés, mennyire helyettesíthető a kettő.

A részvény vásárlásakor brókerjutalék merül fel, a vételi és eladási árfolyamok között jelentős marzs van és a részvény az egy részvényre számított nettó eszközérték felett forog. (Az október végi eszközérték 4266 forint, a legutóbbi záróárfolyam 4820 forint, ez 13 százalékos felár.)

A stratégia majdnem ugyanaz

Megkérdeztük az alapkezelőtől, mennyire hasonló az alap és a részvénytársaság portfóliója. „A korábbiaknak megfelelően a Citadella és a Plotinus Nyrt. tőkepiaci stratégiája ugyanaz, de különböző a kockázatosság. Ebben nincs változás. Ugyanakkor, mint több közleményben és jelentésben is írtuk, az Nyrt. fokozottabban fog a reálgazdasági befektetések felé fordulni, ha erre lehetőség van.”

(Forrás: Plotinus.hu)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21700 21550 21810 +0,42% 0 0 4 053 878 930 HUF 2024-12-18 17:05:01
MOL 2692 2644 2702 +1,13% 0 0 2 171 209 664 HUF 2024-12-18 17:07:08
MTELEKOM 1276 1276 1292 -0,78% 0 0 219 509 812 HUF 2024-12-18 17:05:10
RICHTER 10510 10420 10590 +1,06% 0 0 965 770 820 HUF 2024-12-18 17:12:34
OPUS 502 501 509 -1,38% 0 0 79 116 081 HUF 2024-12-18 17:05:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Egy befektetési lehetőség, amivel részesedhetünk a világ egyik legfejlettebb piacából
Natív tartalom | 2024. december 16. 11:47
Klasszis Podcast Halas Zoltánnal, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Mi az a megatrend, és miért hagy ki egy jó lehetőséget az, aki nem tudja?
Litván Dániel | 2024. november 27. 09:48
Megatrend, hype-ciklus görbe, a mesterséges intelligencia izomereje, hibrid befektetési stratégia. Mindezekről is beszélgettünk Richter Péterrel, a VIG Alapkezelő portfóliómenedzserével, de az interjúból az is kiderül, hogyan lehet pénzt keresni ezek segítségével.
Befektetési alapok Fenntartható befektetést keres? Itt vannak a díjnyertes magyar lehetőségek
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 14:26
A Privátbankár.hu ünnepélyes keretek között, egy magas színvonalú szakmai rendezvényt követően átadta Az Év ESG Alapkezelője 2024 díjat. Idén először a befektetési alapok is elismerésben részesültek.
Befektetési alapok Kedvező befektetési lehetőség azoknak, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani
Natív tartalom | 2024. szeptember 24. 19:51
Nem kell mást tennie, mint vásárolni az OTP USA Részvény Alapból, melynek befektetési jegyeit nem csak dollárban, hanem euróban és forintban is meg lehet venni. A július elején indult alap azoknak lehet kedvező befektetési lehetőség, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani, és az amúgy is diverzifikált portfoliójuk részvénykitettségének egy részét az amerikai piacon szeretnék befektetni – mutatott rá Halas Zoltán, az OTP Alapkezelő Zrt. portfólió menedzsere.
Befektetési alapok Sok magyar vagyona gyarapodott augusztusban
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 16. 14:44
A befektetési alapokban kezelt vagyon augusztusban 0,6 százalékkal, 95 milliárd forinttal nőtt, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 611 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
Befektetési alapok Jobb az ESG-befektetések hozama, mint a többié?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 11. 15:01
Általános vélemények szerint a környezetileg, társadalmilag felelős ESG-befektetések hozama magasabb azoknál, ahol ezek a szempontok nem játszanak szerepet. Magasabb osztalékot is képesek fizetni.
Befektetési alapok A befektetési alapkezelés olyan, mint a sakk – interjú a Gránit Alapkezelő vezérigazgató-helyettesével
Natív tartalom | 2024. augusztus 28. 16:15
Nem tudhatod biztosan, hogy mit fog lépni az ellenfeled, avagy mi fog történni a gazdaságban, de minden forgatókönyvre készülnöd kell válaszlépéssel – vallja a két év alatt dolgozói létszámban és kezelt vagyon tekintetében is duplájára növekő, Közép-Ázsia felé kacsintgató Gránit Alapkezelő második embere, Erdélyi Zombor.
Befektetési alapok Tartalmas befektetési étlapról válogathatunk, de mivel fűszerezzünk? Klasszis podcast - videóval
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2024. augusztus 23. 16:09
Az MBH Alapkezelő megújította befektetésialap-kínálatát, aminek során a közép- és kelet-európai régióra fókuszáló alapjuk is új karaktert kapott. A Klasszis podcastban az alapkezelő üzletfejlesztési igazgatójával, Kovács Lászlóval és a befektetési üzletág vezetőjével, Herczog Péterrel beszélgettünk.
Befektetési alapok Több száz milliárddal híztak itthon a befektetési alapok
Privátbankár.hu | 2024. augusztus 16. 13:31
A befektetési alapokban kezelt vagyon júliusban 2,1 százalékkal, 342 milliárd forinttal növekedett, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 516 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Bamosz pénteken.
Befektetési alapok Hogyan védhetjük befektetéseinket geopolitikai konfliktusok esetén? - interjú
Bózsó Péter | 2024. augusztus 14. 15:01
A fődíjat a Klasszis Média lapcsoport Legjobb Árupiaci Alap kategóriájában idén az MBH Alapkezelő Hagyományos Energia Alapja nyerte el. Az ilyen alapok egyik szembetűnő tulajdonsága, hogy inflációs környezetben is jól teljesíthetnek. Az alap kiváló eredménye mögötti befektetési politikáról Bene Zsombor portfolió menedzserével beszélgettünk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG