4p
Egy év alatt 33,6 százalékkal, 3250 forintról 4343 forintra növelte egy részvényre jutó vagyonát, azaz eszközértékét a Plotinus Nyrt. – derül ki a cég háromnegyed éves gyorsjelentéséből. Az igazán gyors, a hónap vége után pár nappal elkészült jelentésnek ez az egy szám, az eszközérték az igazán fontos esszenciája.
Zsiday Viktor (archív kép)

A portfóliójában levő értékpapírok és származtatott ügyletek ugyanis bármikor megváltozhatnak. Állampapíroktól eltekintve értékpapírból 569 millió forintnyi volt benne, főleg kisebb, részben jó osztalékfizető tőzsdei társaságok részvényei (Graphisoft Park, Pannergy, Rába, Állami Nyomda, Forrás stb.), részben pedig a Mol-féle Magnolia-devizakötvények.

A jelentősebb származékos ügyletek összértéke 3,338 milliárd forint volt, mindössze három tételben amerikai részvényeket (S&P, Russell 2000) shortoltak és dollárerősödésre játszottak (EUR/USD short). Ezen kívül 316 milliónyi illikvid részesedés (kft- és zrt-üzletrészek) is volt a cégben, amelyeket beszerzési áron tartanak nyilván, de a jelentés megjegyzi, hogy annál valószínűleg jóval többet érnek.

Az árfolyam még jobban nőtt

A cég saját tőkéje egy év alatt 1,4 milliárd forint közeléből 3,35 milliárd forintra nőtt, részben friss tőkének köszönhetően. Az első publikált, 2010. november 30-i 1459 forintos egy részvényre jutó eszközérték azóta 198 százalékkal, tehát majdnem háromszorosára emelkedett, ami éves szinten 25,3 százalékos hozamnak felel meg.

 

Nem csoda, hogy a befektetésialap-szerűen működő társaság, amelyet Zsiday Viktor, a Concorde Alapkezelő egyik alapkezelője menedzsel, a tőzsdén rendszerint eszközértéke felett 6-12 százalékkal forog. Az árfolyam pedig az eszközértéknél is jobban, majdnem 39 százalékkal nőtt szeptember 30-tól szeptember 30-ig.

Shortzárások a pánikban

Ami a konkrét üzleteket illeti, „a harmadik negyedév elején a kínai határidős short pozíciókat lezártuk, majd később eladtuk kínai részvényeinket is. Augusztus elején lezártuk európai részvénykitettségünket, és amerikai részvényeladási és kötvényvételi pozíciókat nyitottunk mivel úgy láttuk, hogy a feltörekvő országok és Kína irányából negatív növekedési sokk érkezhet. Augusztus végén dollár vételi pozíciót nyitottunk euró eladása mellett” – írják.

A részvényeladási pozíciók egy részét az augusztusi nagy pániknapon, illetve szeptember végén nyereséggel lezárták. A cég azonban úgy véli, hogy „az elmúlt 15 hónap teljesítménye valószínűleg inkább extrém pozitív szélsőérték és szinte bizonyos, hogy nem fenntartható”.

A Plotinus értékpapírjai, 2015. szeptember 30.

A jelentés leírja azt is, hogy osztalék kifizetését az adózás miatt továbbra sem tervezik. A cég vagy fő tulajdonosai azonban rendszeresen vásárolják és adják el a részvényeit.

Még többet érnek a részvények?

„ A Plotinus Holding Nyrt. Igazgatótanácsának véleménye szerint a David Gerincklinika Zrt.-ben fennálló tulajdonunk jelenleg valószínűleg szignifikánsan többet ér, mint a bekerülési érték, ám a pontos beárazás nem egyszerű, ezért óvatossági okokból továbbra is bekerülési értéken tartjuk nyilván (…) ám ez a jövőben változhat. Emiatt megfontoljuk, hogy az általunk számított módosított egy részvényre jutó saját tőke értéke fölött is vásároljunk vissza saját részvényeket, ha a piaci körülmények ezt indokolják.”

Nagy felár várható, kellemes és kellemetlen irányba is?

A Plotinus egyre több hazai kisbefektetőnek feltűnik, ezt bizonyítja a következő blogbejegyzés is Ivanov Tibortól:

„A Plotinus egyre ismertebbé válik. Amennyiben képes megtartani a fenti tőkearányos növekedési ütemet, vagy legalább évi 15 százalékot, akkor szinte borítékolható, hogy lesznek olyan periódusok, amikor a részvény árfolyama elrugaszkodik a részvényre jutó saját tőkétől. Ez esetben a jelenlegi 1,1 P/B felszökhet 1,5, 2,0, 3,0 közelébe is.” (Vagyis, az árfolyam a nettó eszközérték 110 százaléka helyett 200, 300 százaléka is lehet, ami közel duplázódást, triplázódást jelentene.)

Ám nem feledkeznek meg a kockázatokról: „Ugyanez kellemetlen irányba is működik. A vállalat bármikor felmutathat évekig tartó rossz teljesítményt. (…) Az árfolyamra mért büntetés ekkor meglepően nagy lehet.”

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41630 40560 41690 +3,30% 41620 41630 16 224 259 690 HUF 2026-10-12 14:22:53
MOL 4986 4810 5055 -1,36% 4986 4990 2 571 967 566 HUF 2026-10-12 14:21:43
MTELEKOM 2532 2530 2562 -1,17% 2530 2532 269 919 130 HUF 2026-10-12 14:22:07
RICHTER 12410 12300 12440 +0,49% 12400 12410 171 746 910 HUF 2026-10-12 14:18:04
OPUS 248 247 254 -1,59% 247 248 6 963 239 HUF 2026-10-12 14:21:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A hazai értéktőzsde tovább erősödött – elég erős a forgalom
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:45
Még tartja magát a magyar tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Hét eleji mosolyra fakadtak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:31
Emelkedéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék, de a BUX is.
Részvény / Deviza / Áru AI startupot vásárol az Amazon
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:34
Az Amazon nagyjából 7 milliárd dolláros tranzakcióról tárgyal a Decart AI-startup felvásárlásáról.
Részvény / Deviza / Áru A forint jól bírja a húszi rakétákat
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:39
A húszik rakétatámadásai és a szaúdiak légicsapásai sem tudják a forintot gyengülő pályára lökni.
Részvény / Deviza / Áru Végre száguld az OTP a nagy zuhanás után
Eidenpenz József | 2026. október 12. 05:43
Miért esett mintegy három hét alatt húsz százalékot az OTP, majd miért ugrott órák alatt öt százalékkal? Hogyan áll az orosz üzletág helyzete, és miért merült fel a kiszállás gondolata? Mi köze Franciaországnak és a Hormuzi-szorosnak az OTP árfolyamához?
Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan zárták a napot a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:05
Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Péntek estére visszavett az arcából a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 18:49
Péntek estére veszített értékéből a forint az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is. Közben Magyarország jelentősen megemelte idei állampapír-kibocsátási tervét, ám az Akcenta CZ elemzése szerint ez önmagában nem jelent gyengülési nyomást a hazai fizetőeszközre. A forint következő időszakát elsősorban a 2027-es költségvetés hitelessége határozhatja meg.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment a magyar tőzsde, több mint 6 százalékot ugrott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 17:47
Jelentős emelkedéssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde: a BUX 3,28 százalékkal erősödött pénteken. A lendületet elsősorban az OTP adta, amelynek árfolyama 6,42 százalékkal emelkedett, miután a bank újabb, 50 milliárd forintos sajátrészvény-vásárlási programra kapott engedélyt.
Részvény / Deviza / Áru Magukhoz tértek az amerikai technológiai részvények
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 15:53
Pluszban kezdték a pénteki kereskedést a vezető amerikai részvényindexek. A Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq egyaránt emelkedett a nyitást követően, miután a technológiai részvények visszapattantak az előző napi eladási hullám után.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment az OTP a tőzsdén, több mint 2500 forinttal drágult a részvény
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 14:44
Látványos ralit produkált pénteken az OTP a Budapesti Értéktőzsdén: a bankpapír árfolyama 6,76 százalékkal emelkedett délután fél háromig. A BUX indexet is jelentősen felhúzta a bankrészvény erősödése, miközben a Mol veszített értékéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG