Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe

„It’s a very important Act: The GENIUS Act. They named it after me.”

– nyitotta meg viccelődve július 18-án Donald Trump azt a ceremóniát, aminek a keretében aláírta a kriptoszektor által rendkívüli módon várt, a stablecoinok szabályozásra vonatkozó törvénytervezetet. Az eseményen az iparág legnevesebb képviselői is jelen voltak, többek között a Coinbase, a Kraken és a Tether vezetői is, akik jelentős politikai adományozással lobbizták ki, hogy ez a jogszabály ilyen kiemelt helyen szerepeljen az adminisztráció prioritási listáján.

A Cointelegraph szerint a tavalyi választás során a kriptocégek a teljes vállalati adományozás 48 százalékát adták: 120 millió dollárt adtak a republikánus, míg kb. 70 millió dollárt a demokrata jelölteket támogató szervezeteknek. Valószínűleg ez a nem diszkriminatív támogatás is segített abban, hogy GENIUS törvényt a képviselőházban 206 republikánus képviselő mellett 102 demokrata is megszavazta, így a törvény a kétpárti döntéshozás ékes példája lett. Vizsgáljuk hát meg, miért ilyen fontos ez a törvény.

Stablecoin gyorstalpaló

A stablecoinokat (nem vagyok hajlandó stabil coinnak hívni őket) a legegyszerűbb úgy bemutatni, mint „digitális dollárokat”: a volatilis kriptodevizákkal ellentétben – mint amilyen a Bitcoin – a stablecoinok árfolyamát fixen rögzítik egy külső pénzügyi eszközhöz (általában a dollárhoz). Fedezetként pedig biztonságos eszközöket tartanak (dollár készpénz, USA államkötvények stb.), ami hasznos fizetési, kereskedelmi és értékmegőrző eszközzé teszi őket.

A hagyományos bankrendszerben ugyanis az intézmények közötti elszámolás – főként nemzetközi utalások esetében – lassú és költséges folyamat, még ha ezt felhasználóként nem is érzékeljük a mindennapokban. Nem véletlen, hogy a két legnagyobb fizetési szolgáltató a Visa és a Mastercard mindkettő a világ 20 legértékesebb cége közt szerepel.

Az általuk dominált iparágba kívánnak betörni a stablecoinok, tehát kiemelt jelentőségű szabályozásról van szó.

Az elmúlt években óriási növekedésben volt a stablecoin-iparág, több mint 260 milliárd dollár értékben bocsátották ki őket, de eddig szürkezónákban, gyakran USA-n kívüli piacokon bejegyezve működtek. Mivel nem voltak rendesen szabályozva és ellenőrizve, fennállt az a kockázat, hogy krízis esetén – ha sokan egyszerre akarnák visszaváltani a stablecoinjaikat dollárra – akkor a kibocsátó egy bankpánikhoz hasonlóan nem lenne képes kifizetni mindenkit. Ekkor az adott érme elveszítené a stabilitását, értéke nullára csökkenne (erről a félelmemről írtam is korábban egy cikket, a benne foglaltak azóta még nem váltak valóra).

Putting the stable in stablecoins

A GENIUS törvény neve a „közhiedelemmel” ellentétben nem Trump zsenialitására utal, hanem egy mozaikszó, a Guiding and Establishing National Innovation for U.S. Stablecoins Act of 2025 rövidítése. Ez a törvény egyelőre csak a stablecoin-szabályozásról szól, nem oldja meg a kriptoágazat összes problémáját. A kriptopiac teljes egészére vonatkozó szabályok lefektetéséért a még kidolgozás alatt lévő CLARITY Act lesz a felelős, de arról beszéljünk majd azután miután elfogadják, most fókuszáljunk a GENIUS-ra.

A GENIUS Act átfogó jogi szabályozást vezet be a „fizetési stablecoinok” számára. A törvény definíciója szerint ezek olyan digitális eszközök, amelyek egy fiat valutához – például az amerikai dollárhoz – vannak rögzítve, és amelyeket a kibocsátónak kötelező fix értéken visszaváltania a felhasználó kérésére.

A törvény tiltja, hogy bárki nyilvánosan kibocsásson vagy forgalomba hozzon amerikai dollárhoz kötött stablecoint, hacsak nem rendelkezik az úgynevezett „Engedélyezett Fizetési Stablecoin Kibocsátó” (Permitted Payment Stablecoin Issuer – PPSI) státusszal. Egyszerűbben fogalmazva: csak szabályozott szervezetek jogosultak stablecoint bevezetni az amerikai piacra.

Három kategóriába sorolja az engedélyezett kibocsátókat:

1. Szövetségileg biztosított betéti bank leányvállalata,
2. Nem banki szereplő, amely külön erre a célra létrehozott szövetségi stablecoin engedéllyel rendelkezik (ezt az Amerikai Valutaellenőr Hivatala – OCC – felügyeli),
3. Államilag jóváhagyott kibocsátó, amelyet az adott állam szabályozó hatóságai hagytak jóvá, és amely megfelel a szövetségi előírásokkal egyenértékű követelményeknek.

A törvény értelmében minden egyes kibocsátott fizetési stablecoint egy az egyben le kell fedni kiváló minőségű, likvid tartalékeszközökkel. A törvény szigorúan meghatározza, hogy ezek az eszközök kizárólag az alábbiak lehetnek:

• dollár készpénz,
• biztosított bankokban elhelyezett pénzeszközök,
• rövid lejáratú amerikai állampapírok,
• illetve ezekhez hasonló, rendkívül biztonságos pénzügyi instrumentumok.

Ez a követelmény a felhasználók bizalmát és a rendszer stabilitását hivatott biztosítani, hogy ne alakulhassanak ki a Tetherhez hasonló kockázatos eszközökkel rendelkező stablecoin kibocsátók. A kibocsátók tehát nem működhetnek bankként, a beszedett „betéteket” nem használhatják fel hitelezésre, kizárólag a fent említett eszközökbe fektethetik.

Emellett természetesen bankok is bocsáthatnak ki stablecoint, azonban a begyűjtött forrásokat a banki működéstől elkülönülten, letétben kell tartaniuk a fent felsorolt eszközökbe befektetve.

A jogszabály célja, hogy a szabályozó hatóságok és a nyilvánosság egyaránt megbizonyosodhasson arról, hogy a stablecoin mögötti tartalékok valóban rendelkezésre állnak és biztonságban vannak. Ennek érdekében a törvény kötelezővé teszi a havi tartalékjelentéseket. A stablecoin kibocsátóinak minden hónapban nyilvánosságra kell hozniuk a tartalékaik összetételét – vagyis, hogy mekkora részt tesz ki például a készpénz vagy a rövid lejáratú amerikai állampapír – ezen kívül be is kell jelenteniük a forgalomban lévő stablecoinok teljes számát.

A jogszabály továbbá törvénybe iktatja a stablecoinok visszaválthatóságát. Aki bemutatja a coint a kibocsátónak, annak törvényi joga van azért azonnal egyenértékű dollárt kapni. A kibocsátó tehát nem tagadhatja meg a visszaváltást még időszakosan sem (mondjuk likviditási problémára hivatkozva).

Valamint a stablecoin-használók további védelme érdekében, amennyiben egy stablecoin kibocsátó az előbb említett szigorú szabályozás ellenére mégis csődbe menne, a csődeljárás során a coinok tulajdonosai élveznek kifizetési elsőbbséget, még a vállalat hitelezőivel szemben is. Ezzel a rendelkezéssel elkerülhető az a rémálom-szcenárió, hogy cointulajdonosoknak csőd esetén még pereskedniük is kelljen azért, hogy visszakapják a pénzüket.

A felsoroltak talán egyértelműnek tűnhetnek, valószínű, hogy ha valaki a legjobb tudása szerint szeretne működtetni stablecoint, akkor ezeket a törvényeket amúgy is betartaná. Mégis fontos ezeknek a szabályoknak a törvényi rögzítése ahhoz, hogy elindulhasson a stablecoinok intézményi adaptációja, és használatuk megjelenhessen a hagyományos bankrendszerben is.

A lelkesedést jól mutatja, hogy a legnagyobb amerikai stablecoin kibocsátó, a Circle, mely eddig is a felsorolt szabályok szerint működött (állítólag), most júniusban ment tőzsdére, és a kibocsátása óta a részvényeinek értéke több mint ötszörösére emelkedett.

Külföldi nagyágyúk

Ha már a stablecoinokról beszélünk, érdemes megemlíteni az iparág legnagyobb bukását, mely szinte pontosan 3 évvel ezelőtt történt. A Terra (UST) egy algoritmikus stablecoin volt, mely az 1 dolláros értékét nem a mögötte álló biztonságos eszközökkel, hanem kriptodevizával tartotta fent, miközben éves 20 százalékos kockázatmentes dollárhozamot ígért. A 2022-es medvepiacon azonban elvérzett a rendszer, és az óriásira nőtt 18 milliárd dolláros piaci kapitalizációja napok alatt zuhant nullára.

Ez rengeteg, papíron kriptomilliomos befektetőt fosztott meg a vagyonától, akik a volatilis piaci környezetben „biztonságos” stablecoinba menekültek. Erről anno cikket is írtam, ami jelenleg fájdalmas olvasmány, tekintve, hogy az akkor kevesebb mint 20 000 dollárt érő bitcoint nem tartottam túl jó befektetésnek…

A GENIUS törvény eltörölte a lehetőségét az algoritmikus stablecoinoknak – amennyiben a világ legnagyobb piacán, az USA-ban is kívánnak működni –, azonban a legnagyobb külföldi kibocsátóval igencsak kesztyűs kézzel bánik. A szabályoknak való megfelelésre ugyanis 3 év türelmi időt ad a GENIUS Act a külföldi kibocsátók számára. Ez az idő bőven elég a kibocsátóknak arra, hogy gatyába rázzák az operációjukat, a piac többi szereplőjének pedig arra, hogy a szabályokkal nem kooperáló stablecoinokat kitiltsák a rendszereikből.

Emellett a külföldi kibocsátókat kötelezik arra, hogy építsék be a rendszereikbe azt a lehetőséget, hogy blokkolni, illetve befagyasztani tudjanak bizonyos tranzakciókat, ha azt az amerikai bűnüldöző szervek kérik. A legnagyobb kibocsátók, mint a Tether és a Circle már rendelkeznek ilyen lehetőséggel, de arra nem találtam példát, hogy ezt valaha is használták volna.

Nyilván a kriptó adottságainak köszönhetően azt nem lehet megakadályozni, hogy a felhasználók egymás között szabályokkal nem kooperáló coinokat küldjenek, azonban az intézményi szinten történő ellehetetlenítésük egy óriási motiváció arra, hogy a legtöbben meg akarjanak felelni a GENIUS szabályainak. A Tether számára érdekes kérdés lehet, hogy elfogadja-e az új szabályozást és lép a transzparencia irányába, vagy pedig megmarad a kriptó piac szabadságharcosának és nem engedi, hogy bármilyen nemzetállam szabályokat szabjon meg neki.

Megosztott reakciók, és a potenciális jövőkép

Egyes hardcore kriptósok szerint az új szabályozások – például az a követelmény, hogy a stablecoin-kibocsátók hatósági kérésre befagyaszthassák a felhasználói pénzeszközöket – alapjaiban ellentétesek a cenzúra-semlegességgel és a decentralizáció eszméivel. Számukra ez a szabályozás épp azt a technológiai szabadságot ássa alá, ami igazából a kriptovilág alappillére.

A gyakorlatban ez a piac kettészakadásához vezethet: a „tiszta”, vagyis szabályozott stablecoinok dominálhatják a hivatalos, széles körű felhasználást – különösen a tőzsdéken és pénzintézeteknél –, míg bizonyos közösségek továbbra is ragaszkodhatnak decentralizáltabb vagy erősebben anonimitás-központú stablecoinok használatához, amelyek kívül esnek a törvényi kereteken. Az Egyesült Államokban azonban ezek a nem szabályozott megoldások valószínűleg perifériára szorulnak – részben a hatósági fellépés, részben pedig amiatt, hogy nem tudnak integrálódni az engedéllyel működő tőzsdék és banki infrastruktúrák világába.

Az iparági szereplők és a döntéshozók egy része közös célt lát a stablecoin-szabályozásban: ha az amerikai szabályozás alatt kibocsátott, dollárhoz kötött stablecoinok sikeresen elterjednek, az hosszú távon megszilárdíthatja a dollár globális vezető szerepét a digitális kereskedelemben. A gondolatmenet egyszerű:

jobb, ha a világ olyan tokeneket használ, amelyek az amerikai dollárhoz kötődnek, mint például a digitális jüanhoz.

A stabil értékű digitális eszközök, ahogy már említettem, nemcsak a felhasználók számára, hanem a háttérben működő pénzforgalmi szolgáltatók számára is előnyösek lehetnek. A fizetési cégek például stablecoint használhatnak a pénz gyorsabb és olcsóbb mozgatására a hagyományos bankrendszeren kívül. Egy potenciális felhasználásuk az lehet, hogy a hitelkártya-hálózatok a hétvégi tranzakciókat stablecoinban rendezhetik, ahelyett hogy megvárnák, amíg kinyitnak a bankok hétfőn.

A kriptoeszközök és a hagyományos pénzügyi szektor közötti innovációs tér tehát várhatóan felgyorsul. Előbb-utóbb biztosan megjelenhetnek olyan fintech alkalmazások is, ahol a felhasználó igazából a tudta nélkül nem is dollár, hanem stablecoin-egyenleget tart, — számára csupán az lesz érzékelhető, hogy bárkinek, azonnal, ingyenesen tud fizetni. Ez a technológiai háttér teljesen láthatatlanná válhat, miközben a felhasználói élmény radikálisan egyszerűsödik.

Énekes Tamás, a HOLD privátbankárának írásait itt böngészheted a HOLDBLOG-on.