2p

Jelentősen visszaesett a német áruexport 2025-ben az Egyesült Államokba és Kínába, amit az európai értékesítés és a szolgáltatásexport ellensúlyozott – derül ki a kölni székhelyű Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kedden publikált elemzéséből.

A tanulmány szerint a német kivitel az Egyesült Államokba az idei év első három negyedévében éves összevetésben közel nyolc százalékkal csökkent, míg a Kínába irányuló több mint tizenkét százalékkal.

Az IW értékelése szerint ez elsősorban a Trump-adminisztráció agresszív vám- és kereskedelempolitikájára vezethető vissza. Az amerikai elnök által indított kereskedelmi háború globális gazdaságra gyakorolt hatásairól a Klasszis Podcast legújabb epizódjában beszélgettünk.

Kína esetében a visszaesés több tényező együttes hatása.Kiemelkedik közülük a kínai vállalatok versenyképességének erősödése, az állami támogatások okozta piaci torzulások, valamint a jüan alulértékeltsége az euróval szemben.

Az Egyesült Államokba és Kínába irányuló export visszaesése több mint másfél százalékponttal rontotta a német árukivitel éves növekedési ütemét, amely 0,25 százalékot ért el.

Az Európai Unió tagállamaiba, valamint a Svájcba, Norvégiába és az Egyesült Királyságba irányuló kivitel közel három százalékkal bővült, és mivel ez a német export csaknem hetven százaléka, a teljes exportnövekedéshez két százalékponttal járult hozzá.

Az IW elemzése kitér arra is, hogy a szolgáltatásexport erőteljesebb bővülése tompította az áruexport gyengeségét. A szolgáltatásexport gyorsabban nőtt, mint az árukivitel, így a teljes – árukra és szolgáltatásokra együtt számított – exportteljesítmény kedvezőbb képet mutatott, nominálisan mintegy 0,7 százalékkal emelkedett.

Megjegyezték ugyanakkor, hogy az export reálértéken 2025 első három negyedévében mintegy 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, és ez az IW szerint enyhén fékezte a német gazdasági növekedést.

A jelentés összegzése szerint a kedvezőtlen globális környezet, az amerikai és kínai piac problémái, valamint a nemzetközi versenytorzulások miatt a német exportkilátások továbbra is törékenyek. Az intézet arra figyelmeztet, hogy Németország globális exportpiaci részesedése hosszabb távon tovább csökkenhet, ha az export nem tud ismét a nemzetközi piacok növekedési ütemével lépést tartani.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG