3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Itt a válasz az orosz olajat szállító tankerek elleni támadásokra. Rácz András szerint globális következményeik lehetnek.

Azután, hogy az elmúlt hetekben három, az orosz „árnyékflottához” tartozó tankert is ukrán tengeri drónok támadtak meg a Fekete-tengeren, Oroszország is lépett.

„December 12-én a Csornomorszk-i kikötő elleni ballisztikus rakétatámadásban súlyosan megrongálódott a CENK T nevű, panamai zászló alatt hajózó, török tulajdonban álló szállítóhajó. A fedélzeten keletkezett tüzet csak másnap reggelre sikerült eloltani. December 13-án pedig, még ukrán felségvizeken, de már a légvédelem lőtávolságán kívül egy orosz drón becsapódott a VIVA nevű török szállítóhajóba, ami napraforgóolajat szállított Ukrajnából Egyiptomba. A VIVA kisebb sérülésekkel megúszta az incidenst, a személyzetből nem sérült meg senki és a hajó tudja folytatni az útját” – írja Rácz András Oroszország-szakértő vasárnapi bejegyzésében.

„Erősen oda kell figyelni, hogy vajon ez a két támadás csak elszigetelt eset-e, vagy esetleg újrakezdődik az, hogy Moszkva megpróbálja Ukrajnát elvágni a tengertől azzal, hogy a polgári hajóforgalmat kezdi el támadni”

- mutat rá Rácz, aki szerint az ukrán kikötői infrastruktúrában az oroszok nem tudnak komoly fennakadásokat okozó károkat okozni, de ez a most kipróbált támadási mód okozhat gondokat, és jelentősen visszavetheti az ukrán mezőgazdasági exportot.

"Oroszország pedig, mint annyiszor ebben a háborúban, ismét adaptálódik. Egyelőre nem tudjuk, hogy a december 12-13-i támadásoknak lesz-e folytatása – de ha Oroszország a drón- és rakéta-támadásokat újra kiterjeszti a polgári hajóforgalomra is, annak globális következményei lehetnek.

Elsősorban azért, mert Ukrajna a világ legnagyobb mezőgazdasági exportőrei közé tartozik különösen a gabonafélék, a takarmánykukorica és a napraforgóolaj terén. Emlékezhetünk, hogy amikor 2022 elején a háború kitörése miatt időlegesen leállt az ukrán tengeri export, akkor az ENSZ arra figyelmeztetett, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek nélkül milliók élelmezése kerülhet veszélybe elsősorban Afrikában."

„Ha az oroszok további, Ukrajnába tartó vagy onnan jövő polgári teherhajókat is támadni fognak – és mostanra nekik is vannak tengeri drónjaik, nemcsak az ukránoknak –, az drasztikusan visszavetheti az ukrán mezőgazdasági exportot. Ezzel nemcsak a kijevi költségvetés bevételeit csökkenthetik, de egy újabb globális élelmezési válság kirobbantása révén az Ukrajnát támogató nyugati országokra is indirekt nyomást gyakorolhatnak”

- hívja fel a figyelmet a szakértő, aki szerint fontos lesz figyelni, milyen választ ad erre az új kihívásra Ukrajna és a nemzetközi közösség. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
Makro / Külgazdaság Ma van a városok napja, és jó hírt kaptak Lőrincz Viktóriától
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:24
Lőrincz Viktória: megszűnik az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettsége.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:17
Jövőre 2026-hoz képest csökkenő kiadásokkal és növekvő bevételekkel számol a kormány a 2027-es költségvetési javaslat alapján, amelyet pénteken éjszaka terjesztett az Országgyűlés elé.
Makro / Külgazdaság Jövőre akár már fel is minősíthetik Magyarországot – mondta az ÁKK vezére a Klasszis Klub Live-ban
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 31. 10:32
Tardos Gergely élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 107. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Akkora a baj Franciaországban a zavargások miatt, hogy a hitelminősítő is lépett
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:25
Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű „A plusz” államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
Makro / Külgazdaság Jön a vagyonadó, duplázódik a családi pótlék, emelkednek a nyugdíjak: itt az új költségvetés
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 07:57
Az utolsó napig kivárt vele, de benyújotta a kormány költségvetési törvény tervezetét. Sok változás lesz az eddigiekhez képest. 
Makro / Külgazdaság Letarolta az aszály a harmadik negyedéves GDP-növekedést
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:42
A magyar gazdaság közel áll a stagnáláshoz: mindössze 0,1 százalékkal bővolt a GDP a harmadik negyedévben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG