5p

A befektetési alapok vagyona tovább nőtt tavaly, meghaladta a 9300 milliárd forintot, ami bő 19 százalékos emelkedés. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2023 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb vagyonkezelő szakembereinek. Az Év Alapkezelője a HOLD Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Büki András, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Szabó Balázs lett.

Több mint 9300 milliárd forint értékű megtakarítást kezelnek alapokban

Tavaly december végén 12 796 milliárd forintnyi vagyont kezeltek a Bamosz (Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége) tagjai, ennek 73 százaléka, 9322 milliárd volt alapokban, 14 százaléka pénztárakban, 13 százaléka pedig biztosítói és egyéb portfóliókban.

A befektetési alapok szerepe a megtakarítások között így nagyon fontos, tőkéjük a Bamosz adatai szerint az újabb és újabb válságok ellenére is tovább nőtt. Ez a növekedés tavaly gyorsult is, az alapok tőkéje 19,4, az összes kezelt vagyoné 11,7 százalékkal emelkedett az év végére. Ennek a hatalmas vagyontömegnek az MNB korábbi statisztikái szerint jellemzően nagyjából kétharmada van a lakosságnál.

Ezen óriási megtakarítás-portfólió az ágazatnak makrogazdasági szempontból is kiemelt jelentőséget ad, és fontossá teszi, hogy az alapokat és kezelőiket szakmailag értékeljék, díjazzák. A díjakat már a tizedik egymást követő évben osztotta ki a Privátbankár.hu április 19-én egy ünnepélyes rendezvény keretében.

Díjak a legkiválóbbaknak – a szakma és a nagyközönség szavazatai alapján

Az Év Alapkezelője 2022-ben a HOLD Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere pedig Büki András (OTP Alapkezelő) lett. Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere címet Szabó Balázs (HOLD Alapkezelő) nyerte el a szakmai és közönségszavazás eredményeinek összesítése alapján. Ez utóbbi kategóriában a 40 év alatti jelöltek között dőlt el a verseny. Ezt a három díjat a szakma és a nagyközönség szavazatai alapján osztották ki.

Az Év Portfóliómenedzsere és Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere díjak jelöltjei, valamint Ács Zsuzsa, a Privátbankár.hu ügyvezető igazgatója és Temmel András, a BAMOSZ főtitkára a Privátbankár.hu Klasszis-díjak ünnepélyes átadóünnepségén 2023 április 19-én. Fotó: Bánkuti András
Az Év Portfóliómenedzsere és Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere díjak jelöltjei, valamint Ács Zsuzsa, a Privátbankár.hu ügyvezető igazgatója és Temmel András, a BAMOSZ főtitkára a Privátbankár.hu Klasszis-díjak ünnepélyes átadóünnepségén 2023 április 19-én. Fotó: Bánkuti András

Követni kell az ESG-trendet

Tavaly teljesen új díjakat is alapítottak a világtrendeket követve, a fenntarthatóság témakörében. Az Év ESG Alapkezelője 2023-ban a KBC Asset Management lett. Az Év Hazai ESG Alapkezelője különdíjat pedig az Aegon Alapkezelő kapta. A díj elnyeréséhez egy sok pontból álló szempontrendszert értékeltek ki, amelyben szerepelt az alapkezelő módszertana és tevékenysége ESG-szempontból. De az is, hogy az általa kezelt vagyon mekkora hányadát teszik ki az ESG-szempontok alapján kezelt alapok. (Azaz az EU SFDR jogszabályának 8. és 9. cikkelye szerinti, lakossági befektetők számára elérhető befektetési alapok, amelyeket Magyarországon értékesítenek.)

A módszertan és az elköteleződés kifinomultsága 40 százalékkal, az átláthatóság és az alapkezelő kommunikációja tíz százalékkal, a befektetési kötelezettségvállalás (az ESG-alapok súlya) 50 százalékkal szerepelt az értékelésben.

Ki nyerte a legtöbb első díjat?

Objektív számítások, az elért hozam és a kockázat alapján 17 további alapkategóriában osztottak ki díjat konkrét befektetési alapok számára, első, második és harmadik helyezéssel. Ezek közül a HOLD Alapkezelő kilenc, az OTP Alapkezelő nyolc, az Erste Alapkezelő és az Eurizon AM Hungary hét-hét dobogós helyezést ért el. Az első díjak száma jobban eloszlott, négy alapkezelő is volt, amely három-három első helyezést vihetett haza. Továbbá négy olyan, amelyik kettőt, és öt, amelyik egyet szerzett meg.

Az Év Legjobb Hazai Részvénybefektető Alapja címet az Erste Stock Hungary Indexkövető Részvény Alap (Erste Alapkezelő) kapta. A speciális díj alapja az alapban levő magyar részvények mennyisége és azok összértékének növekedése volt.

Az Év Feltörekvő Alapkezelője díjat annak a cégnek ítélik oda, amelynek kezelt vagyona a BAMOSZ adatai alapján a legnagyobb arányban növekszik az előző évhez képest. 2022-ben az MKB-Pannónia Alapkezelő és a Budapest Alapkezelő összeolvadásából létrejött az MKB Alapkezelő, amely az ügyletnek köszönhetően a hazai piac harmadik legnagyobb szereplőjévé vált – ezzel pedig kiérdemelték az Év Feltörekvő Alapkezelője 2023 díjat.

A nyertes alapok teljes listája a Klasszis.hu oldalon található.

A Privátbankár.hu Klasszis díj egyfajta megkülönböztető jelzés, amely segíthet a befektetőknek kiválasztani a rendkívül széles befektetésialap-palettáról a legkiválóbb termékeket. Különösen fontos ez azon befektetők esetében, akiknek nincsen idejük, tudásuk a teljes piacot felölelő elemzésekhez.

Tíz év alatt összesen 548 díjat osztott ki az alapkezelőknek a Privátbankár.hu, a legtöbbet az OTP, a Hold és az Erste alapkezelők kapták. De még a legkisebb cégeknek is sikerült időnként sikereket elérni egy-egy kategóriában, így nehéz olyan alapkezelőt találni, amely sohasem nyert volna.

A hozam és a kockázat alapján hasonlították össze az alapokat

Az alapok teljesítményének objektív értékelésénél pusztán a hozam figyelembevétele nem elegendő, hiszen nem mindegy az sem, milyen kockázat mellett érték el az eredményt. A Privátbankár.hu ezért összetett, hozamot és kockázatot (hozamszórást) is figyelembe vevő mutatókat dolgozott ki a szakma által is elfogadott és elismert módszertan alapján.

További részletek, szabályzat, a nyertesek listája: Klasszis.hu

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41600 42680 +0,29% 0 0 17 216 349 290 HUF 2026-04-27 17:07:35
MOL 4042 4030 4098 -1,41% 0 0 2 483 104 578 HUF 2026-04-27 17:06:35
MTELEKOM 2496 2492 2522 +0,16% 0 0 691 202 740 HUF 2026-04-27 17:05:06
RICHTER 13020 12920 13100 +0,15% 0 0 2 814 052 160 HUF 2026-04-27 17:05:05
OPUS 299 295 318 -11,01% 0 0 221 927 845 HUF 2026-04-27 17:12:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
Befektetési alapok Klasszis: íme a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők, innovációk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 12:37
A hazai befektetési alapok vagyona 2025-ben is dinamikusan nőtt tovább, meghaladta a 20 ezer milliárd forintot. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2026 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője az Accorde Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Lokietek Eszter, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Németh Gábor lett.
Befektetési alapok Százötven milliárd forintot buktak februárban a magyar családok az iráni háborún
Herman Bernadett | 2026. április 9. 15:13
Januárban még 420 milliárd forint árfolyamnyereséget tettek zsebre a háztartások az értékpapírjaikon, februárban már 150 milliárd forintot meghaladó veszteségük volt. Az állampapírok iránti kereslet elpárolgott. 
Befektetési alapok Gigászi összeget nyertek az OTP-sek januárban
Herman Bernadett | 2026. március 9. 19:21
Rekord rekord hátán: ilyen volt a januári értékpapírpiac Magyarországon. Vették az állampapírt, a befektetési alapokat, és gigantikus pénzeket kaszáltak a háztartások az OTP-részvényeken is. 
Befektetési alapok Vállalkozásba kezdene? Most pénzt kaphat egy jó ötletért
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 09:54
Új kockázati tőkealapot indít a Hiventures startupoknak. 
Befektetési alapok Fontos mérföldkőhöz érkezett a tőzsde sztárpapírja
Herman Bernadett | 2026. január 21. 13:01
Több mint százszorosára növelte induláskori nettó eszközértékét az OTP Alapkezelő és az OTP Bank által közösen fejlesztett, tőzsdén kereskedett, régiós befektetési alap. Kevesebb mint két év alatt az OTP CETOP UCITS ETF kezelt vagyona átlépte a100 millió eurót. A Kelet-Közép-Európa 25 legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényét egyetlen eszközbe sűrítő alap 10 euró névértékű befektetési jegye a magánbefektetők körében is kiugró népszerűségnek örvend.
Befektetési alapok A Raiffeisentől igazolt a Hold Alapkezelő
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 11:26
Frissen érkezett szenior portfoliókezelőjük 12 év után váltott. 
Befektetési alapok Kijöttek a számok: az erős forinton buktak, az OTP-n viszont nyertek a magyar kisbefektetők
Herman Bernadett | 2026. január 7. 14:39
Az október végi Takarékossági Világnap után rákapcsoltak a kisbefektetők: dőlt a pénz az alapokba, az állampapírokba, de még a részvénypiacra is. Aki megtartotta az OTP-részvényeit, elégedetten dörzsölheti a tenyerét. 
Befektetési alapok Zsiday Viktor bejelentette, hogy befejezi portfóliómenedzseri pályafutását
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 13:21
Az általa kezelt Citadella befektetési alap beolvad a HOLD Alapkezelő már meglévő abszolút hozamú, HOLD Columbus alapjába.
Befektetési alapok Nem véletlenül lett az OTP a magyarok kedvence
Herman Bernadett | 2025. december 9. 14:41
Októberben hatalmas összeget fektetett be a lakosság értékpapírokba a szeptemberi kiáramlást kompenzálva. A befektetési alapok továbbra is nagyon kelendőek, de igazán sokat azok kerestek, akik a részvényeket választották. A lakosság kedvence továbbra is az OTP lehet. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG