Kezdetleges űrjárművek
Az emberiség nagy álma volt a repülés, ezt megvalósítani mindössze 110 évvel ezelőtt sikerült. És miután ez összejött, hamar felmerült az is, hogy komolyabban el kéne emelkedni a földfelszíntől, kijutni a világűrbe, esetleg a Holdra.
A megvalósítás a 2. világháború után kezdődött, amikor a német rakétafegyvereket kifejlesztő Von Braun Amerikában folytatta a rakétaépítést, immár megcélozva az ember űrbejuttatását. A verseny megindult a két szuperhatalom, Amerika és a Szovjetunió között, embert az űrbe küldeni az oroszoknak sikerült 1961-ben, a Holdra viszont az amerikaiak jutottak el 1969-ben.
Az űrjárművek viszont, amiket használtak, bizonyos szempontból hiányosak voltak. Nem lehetett velük visszatérni a Földre, mint egy repülőgéppel, hanem át kellett zuhanni a légkörön úgy, hogy a jármű szénné ég, az utast egy szigetelés megkíméli a hőtől, végül egy ejtőernyővel pottyan le valahol, jó esetben a kijelölt területen.
A nagy reménység
A továbblépést az amerikaiaknak sikerült megvalósítani: létrehoztak egy olyan repülőgép-űrhajó kombinációt, amivel vissza lehet térni a Földre. A dolog azért nem volt teljesen egyszerű: a jármű lelassítása csak úgy volt lehetséges visszatéréskor, hogy a légkör súrlódása végzi ezt, így viszont iszonyatos hő keletkezett, ami a járműnek ki kellett bírnia, erre különleges tűzálló csempéket alkalmaztak.
Az első repülések sikeresek is voltak, biztatóan alakult a dolog, egyre többen kezdtek arra gondolni, hogy az űrrepülés továbbléphet, egyre többen vehetnek részt benne, olcsóbb lesz és messzebbre is el lehet jutni. A Challenger katasztrófája azonban jelezte, hogy még azért kezdetleges ez a tudomány, a járművek sérülékenyek, és egy ilyen baleset halálos, nem lehet katapultálni, mint egy vadászrepülőből.
A program azért folytatódott, de már lassabban, óvatosabban. A remény pedig még tartott, hogy az űrutazás lesz a jövő nagy sikerágazata, nem véletlen, hogy annyi sci-fi film is készült róla, példának okáért az ismét sikeres Star Wars.
Nem úgy alakult
A valóságban viszont az látszott, hogy az egész dolog nehézkes, igen költséges, és tulajdonképpen nincs gyakorlati haszna. A legnagyobb eredmény az volt, hogy sikerült fellőni a műholdakat, melyek nélkül a világ nem is működne a mai formájában, de ez egy viszonylag egyszerű művelet. Az ember utaztatása az űrben viszont rendkívül bonyolult.
A következő, 2003-as katasztrófa, amikor azok a bizonyos tűzálló csempék okozták a bajt, véget is vetett az űrsiklózásnak. Azóta újra csak a hagyományos űrhajózás megy, elégő járművel és lepottyanó űrhajóssal. Nem az űrrepülés lett a 21. század eddigi részének sikerágazata, hanem az internet és az eszközök, amiken azt használjuk. Az űrbe tömegesen nem jutunk, de mind a 7 milliárdan ráférünk egy hálózatra.
Van remény
A hangsebesség fölötti utasszállítás sorsa is bealkonyult, legalábbis egyelőre. A Concorde pályája véget ért, zajos volt, sokat fogyasztott, és nagyon költséges. Az amerikai és az orosz állam már kevésbé költi a pénzt az űrhajózásra, a légitársaságok pedig a szuperszonikus gépekre.
Ugyanakkor mégis van remény: rugalmas, lelkes, elszánt, saját pénzüket a dologra nem sajnáló vállalkozások próbálják feléleszteni az iparágat, köztük Richard Branson, Jeff Bezos vagy Elon Musk. Ők talán összehoznak valamit, ami hangsebesség fölötti, az űrbe is kijut, ha rövid időre is, ugyanakkor az utasnak nem kell hozzá superman-nek lenni, mint az eddigi űrhajósoknak.
