Hiába ígért még idén őszi, kötcsei beszédében is 13 százalékos minimálbér-emelést Orbán Viktor, a 2026-ra szóló bérmegállapodás aláírásán már nagy sikerként beszélt a 11 százalékos emelésről is. A garantált bérminimum pedig 7 százalékkal emelkedik. Laptársunk,a szintén a Klasszis Médiához Mfor tudósítása szerint csütörtökön a miniszterelnök Zs. Szőke Zoltánnal, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségének elnökével és Palkovics Imrével, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökével közösen írta alá a bérmegállapodást.
Az aláírást megelőzó beszédében Orbán arról ejtett szót, hogy a kormány nagy terve az, hogy Magyarország egy munkaalapú társadalom legyen – ettől a megállapodás szerinte nem tér el. Ha van teljes foglalkoztatás, és mindenki vállalja a munkát, akkor van gazdasági növekedés, van életszínvonal-emelkedés, és meg tudjuk előzni azokat az országokat is, akik jobb pozícióból vágtak neki a versenynek.
Elárulta azt is, hogy a rémálmai közé tartozik, hogy nem tudnak megegyezni a felek, és a kormánynak kell beavatkoznia, de erre most nem volt szükség. Itt megemlítette a miniszterelnök a korábbi ígéreteket is: szerinte „szerződésmódosításra” volt szükség.
A megállapodás értelmében a minimálbér 11 százalékkal emelkedik, bruttó 322 800 forintra. A garantált bérminimum 7 százalékkal 373 200 forintra emelkedett.
Összességében közvetlenül 700 ezer munkavállaló bérét befolyásolja a megállapodás – ennyien vannak minimálbéren vagy garantált bérminimumon bejelentve.
A miniiszterelnök azt is hozzátette, hogy a korábban szintén emlegetett
járulékcsökkentésre nem volt most lehetőség
a már bejelentett 11 pontos adócsökkentési terv mellett.


