4p
Magyarországon évek óta mintegy 630 ezer önálló balesetbiztosítást tartanak nyilván, lakás- gépjármű- és egyéb biztosítások kiegészítő balesetbiztosítási szolgáltatásaival együtt is a lakosságnak mindössze 11 százalékát védi ma valamilyen balesetbiztosítás. A védelemre korántsem csak az aktív életmódot folytatók szorulnak rá: a balesetek 85-90 százaléka ugyanis a biztonságosnak gondolt háztartásokban történik.

A legtöbb veszély otthon leselkedik ránk

Bár az emberek többsége az otthonában érzi magát a legnagyobb biztonságban, az UNION Biztosító adatai is azt igazolják, hogy gyakoriságban messze az otthoni balesetek vezetnek: a balesetbiztosítási térítések csaknem 90 százalékát ilyen esetekre fizeti ki a biztosító. A KSH adatai szerint évente közel 1800 ember háztartási balesetben veszti életét – ez a szám csaknem háromszorosa a közlekedési haláleseteknek, amelyekből tavaly 607 történt az országban. Az otthoni balesetek több mint felét esés, zuhanás váltja ki, de gyakori ok az égés, valamint az éles vagy szúró tárgyak miatti sérülés is.

Extrém sportra nem fizet a tb

Noha immár egy évtizede bevezették, továbbra is igen kevesen tudják, hogy a kötelező egészségbiztosítási járulék terhére nem fedezhetőek az extrém, illetve hivatásszerűen űzött sportok okozta balesetekhez kapcsolódó ellátások. Ugyanakkor egyre több balesetbiztosítás kiterjeszthető a közkedvelt extrém sportokra (például vadvízi evezés, hegy- és sziklamászás, bungee jumping, ejtőernyőzés, stb.) is.

Határozott idejű balesetbiztosítás fesztiválokhoz, nyaralásokhoz

„A balesetbiztosításokat a magánszemélyeknek jellemzően éves időszakra lehet megkötni, az elmúlt években ugyanakkor már számukra is elérhetőek olyan határozott idejű biztosítási csomagok is, amelyeknek néhány száz forintos napidíja ellenében az adott esemény időszakára szóló, magas szintű, 10 milliós térítést biztosító védelem szerezhető – hívja fel a figyelmet Bóna Katalin, az UNION Biztosító ügyvezető igazgatója.

Fontos azonban szem előtt tartani, hogy bármilyen balesetbiztosításunk is van, az alkoholos befolyásoltság kizáró tényező, amennyiben a balesetet egyértelműen ez az állapot idézte elő. Ugyanez áll a gondatlanságra is: jellemző nyári példa erre a napégés, illetve a tiltott helyszíneken való fürdés. Mivel a balesetbiztosítások fedezeti köre számos részletben jelentősen eltérhet egymástól, mindenképpen célszerű előre megbizonyosodni arról, hogy valóban a számunkra megfelelő biztosítási védelmet kapjuk-e meg. Ebben segítségünkre lehet az adott biztosító holnapja vagy call centere, vagy biztosításközvetítő szakember is.

Külföldre is érvényesek

A balesetbiztosítások többnyire 24 órában, a világ minden országában érvényesek (jellemző kivételt a csoportos munkahelyi baleseti konstrukciók képeznek). Tehát nem csak belföldön, de akár külföldi utazások során is kedvező kiegészítő szolgáltatást jelentenek az utasbiztosítások mellé: míg az utasbiztosítás az ellátáshoz kapcsolódó költségeket fizeti meg, addig a balesetbiztosítás adott összegű térítést nyújt a kapcsolódó további kiadások fedezésére.

Mire elegendő a kiegészítő balesetbiztosítás?

A balesetbiztosítási védelem közel 40 százalékát a különböző biztosításokhoz kapcsolódó kiegészítő csomagok biztosítják, jogosan merül fel a kérdés, szükség van-e önálló balesetbiztosítás kötésére is.

„A kiegészítő balesetbiztosítások térítési limitjei általában jóval alacsonyabbak, mint amelyek az önálló balesetbiztosításokra jellemzőek. Mindenképpen érdemes tehát önálló balesetbiztosításban is gondolkodni, főleg annak tudatában, hogy baleset esetén mindkét biztosítást igénybe vehetjük, azok szolgáltatása összeadódik" – mondtra Bóna Katalin.

Általánosságban kijelenthető, hogy megfelelőnek akkor tekinthető a balesetbiztosítási védelem, ha haláleset vagy rokkantság esetén akár 10 milliós térítést nyújt. Egy ilyen szintű védelem egyénileg már havi 2 ezer forintos díj ellenében is elérhető, egy négytagú család is havi 4 ezer forint alatt biztosítható.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ha ezt nem felejti el, akár a bankoláson is spórolhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 11:07
Érdemes alaposan körülnézni a piacon.
Személyes pénzügyek Nem csak a munkáshitel és babaváró, de a személyi hitel is szűkebbre fogta decemberben
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 17:21
A személyi hitelek harmadik leggyengébb hónapja volt tavaly.
Személyes pénzügyek Ezt a napot kell beírnia a naptárba a nyugdíjasoknak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:59
Két napon érkezik az utalás.
Személyes pénzügyek Egyre nagyobb a verseny a személyi kölcsönöknél – melyik a legjobb ajánlat?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 16:38
Több bank is változtatott személyi kölcsönének kondícióin a napokban.
Személyes pénzügyek Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:11
A Mastercard Európában elsőként vezeti be az UEFA Champions League digitális passion kártyát az OTP Bankkal együttműködésben.
Személyes pénzügyek Igazából nem is vehetünk fel több pénzt vasárnaptól ingyenesen?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:44
A szám nőtt, de ha arányosan nézzük, egész más a helyzet.
Személyes pénzügyek Ezt kell tennie, hogy ne bukjon a vasárnapi nagy változáson
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 16:09
Február 1-jétől duplázódik az az összeg, amelyet ingyen fel lehet venni az ATM-kből, de vannak buktatók.
Személyes pénzügyek Lehet 150 ezerrel több? Vasárnaptól duplaannyi pénzt vehetünk fel az ATM-ekből
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 14:51
Február 1-jétől az ingyenes készpénzfelvétel felső határa 300 ezer forintra nő, összesen ennyit lehet havonta kétszer kivenni az automatákból.
Személyes pénzügyek Minden autóst érintő fejlesztést jelentettek be
Herman Bernadett | 2026. január 28. 12:31
Új szereplő jelent meg a magyar online biztosításközvetítői piacon: a SimplePay Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. együttműködésében elindult a simplebiztositas.hu, egy új, teljesen online működő biztosításközvetítői platform, amely a mesterséges intelligenciát is használja. 
Személyes pénzügyek Csaknem 50 ezer csaló cég szerepel már az MNB nyilvántartásában, ön is böngészhet közöttük
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 12:46
Naponta tucatnyi céggel bővül a táblázat, az MNB mellett a külföldi hatóságok is folyamatosan adják ki a figyelmeztetéseket. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG