A december közepétől tartó enyhe időjárás miatt a Bánkúti Síklub számára az átlagos téli szezon fele "elveszett", hacsak nem lesz olyan, egyébként szintén szokatlannak számító szezon, mint a tavalyi volt, amikor még április elsején is jó körülmények között lehetett síelni a bükki síparadicsomban. A síklub tájékoztatása szerint a veszteség minimalizálása érdekében fokozottan igyekeznek bemutatni a közösségi portálokon a környéken lévő kirándulási lehetőségeket. Ez azonban nagyságrendekkel kevesebb vendéget jelent a talán a legjobb természeti adottságokkal rendelkező síközpontnak, mint a síelők, snowboardozók, akik a havas hétvégeken átlagosan több mint ötezren fordulnak meg a területen.
100 milliós károk
A Mátraszentistváni Sípark eddig mindössze két hetet volt nyitva, január elejétől zárva tart, és várhatóan csak a jövő hét végén nyitják meg újra a felső három, mintegy egy kilométernyi pályát - közölte Ebeszkorn Tamás, a létesítmény szóvivője az MTI-vel. Bár hóágyúzni tudnának, ennek a rendkívül enyhe idő, illetve az eső miatt egyelőre nincs értelme. A 800 méteres magasságban fekvő sípark eddigi veszteségét nem számolták ki, de a "telet sem kell még temetni" Ebeszkorn Tamás szerint.
Szintén a Mátrában, 1000 méteren található az ország legmagasabban fekvő síterepe, a Kékestetői Sícentrum. Klausmann Viktor, a sícentrum szóvivője elmondta: bár hóágyúkkal is rendelkeznek, csak akkor nyitnak majd ki, ha jól síelhető hó borítja a pályát. Kékestetőn átlagosan 70-72 napig tart a szezon. A szóvivő szerint az már látszik, hogy a sícentrum és a hozzá kapcsolódó vállalkozások összesen 50-100 millió forintos veszteséget könyvelnek el.
Még a hütték is bezártak
A Bükkben lévő Szilvásváradon is működik egy kisebb, mintegy 300 méteres sípálya. Az önkormányzati kézben lévő, 380 méteren fekvő létesítmény sem nyitott még ki ebben a szezonban. Szaniszló László, a település polgármesterének tájékoztatása szerint Szilvásváradon egy 30-40 napos szezon már jónak mondható. Hozzátette: bevétele ugyan még nem volt a sípályának, de különösebb kiadása sem, csupán a felvonó éves felülvizsgálati, illetve a hóágyú bérleti díját kellett kifizetni.
Az eplényi sícentrum ugyanakkor a bakonyi völgy mikroklímájának és a síaréna tartalékainak köszönhetően csupán hét nappal volt rövidebb ideig nyitva a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Az enyhe időjárási periódus már december 20-a környékén megkezdődött, az év utolsó hónapjában ennek ellenére végig nyitva voltak, sőt még január első hetében is - mondta Ebele Bálint, a Nordica Síaréna marketing vezetője. Hozzátette, ez annak köszönhető, hogy december közepén maximálisan kihasználták az időjárás adta lehetőségeket, folyamatosan hóágyúztak a mínuszokban, nagy tartalékokat képezve a pályán. A folytatódó enyhe időjárás miatt január 6-án - 30 sínappal a hátuk mögött - ideiglenesen be kellett ugyan zárniuk, de azóta az alsó tanulópályát és a fő pálya egy részét sikerült újra üzembe helyezniük, így legalább a síiskolát működtetni tudják. Ez azonban csak részleges üzem, jelenleg vendéglátóhelyeik közül is csak egyet tartanak nyitva a költségek minimalizálása érdekében.
Nem kedvező az enyhe időjárás a sípályák üzemeltetőinek, több kisebb pályát még ki sem nyitottak, mások üzemeltetési ideje jóval alatta marad a tavalyinak, az eplényi sícentrumban ugyan a bakonyi völgy mikroklímájának köszönhetőn kisebb volt a kiesés, de január 6-án ideiglenesen nekik is be kellett zárniuk - tudta meg az MTI a síközpontoktól.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
18 perce
-
Nap végére elnyugodott a BÉT
28 perce
-
Mi járhat Varga Mihályék fejében?
körülbelül 1 órája
-
Épp a futball-világbajnoki döntőt követő napon hunyt el a Liverpool korábbi aranylabdás játékosa
körülbelül 1 órája
-
Ritka, egypetéjű négyes ikrek születtek Ausztráliában
körülbelül 1 órája
-
Jó hírek érkeztek Kanadából
2 órája
-
Esik az arany ára
2 órája
Mfor.hu Top24
- Újra Magyar Péter indítja a napot a parlamentben – de miről dönthetnek hétfőn a képviselők?
- Ütközőpályán a kormánnyal az egyik legnagyobb város polgármestere
- 400 drón vitte Zelenszkij válaszát Moszkvába
- Most van baj? Elszállt a gázár is
- Megérkezett Putyin bosszúja az odesszai kikötőbe
- Szijjártó Péter már az új állásából telefonált – és felajánlotta segítségét
- Nagyon gyorsan bíróság előtt találhatja magát egy volt fideszes képviselő
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Nemzetközi
Épp a futball-világbajnoki döntőt követő napon hunyt el a Liverpool korábbi aranylabdás játékosa
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
50 millió dollár a vb-döntő tétje – közel egymilliót kaphatnak a spanyol játékosok2026. július 19. 07:00 -
Madonna, Bieber, Shakira és Tom Cruise: Super Bowlt csinál a FIFA a vb-döntőből2026. július 19. 07:00 -
Több mint 10 milliárd forintért kelt el az NBA-sztár luxusvillája2026. július 18. 20:45 -
Az Uber bekebelezheti a Foodora tulajdonosát – a magyar piacot is átírhatja az üzlet2026. július 18. 20:25 -
Már 100 méter alatt nem is jacht a techmilliárdosoknál2026. július 16. 14:24
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Meglepő fordulat a megtakarításoknál: a bankbetétek visszavágtak az állampapíroknak
16:54
-
Nem messze Magyarországtól földgázt talált a Mol cége
16:30
-
Vita egy orbáni különadón
15:11
-
Az államilag szabályozott benzinár sem garancia arra, hogy nincs drágulás
14:10
-
Hatalmas uniós bírság az egyik kínai csomagküldőnek
13:30
Turizmus Online cikkei
-
Új alelnök a MaReSz vezetésében
14:35
-
Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása
12:33
-
A hegy, amely ismét nemet mondott – Klein Dávid és a befejezetlen nyolcezresek története
12:28
-
Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom
10:43
-
Óvatosan most az utakon!
10:07
A vidék hírei
-
Erős forint: ezekben a szakmákban nőhet a leépítések kockázata
14:47
-
Meghalt egy túrázó a Bükkben, hiába próbálták újraéleszteni
14:37
-
Normális fizetést és kiszámítható nyugdíjat követelnek a rendvédelmi dolgozók
14:35
-
Így változik az üzemanyagok ára a holnapi naptól
14:22
-
Rengeteg magyar kap vissza pénzt a Temutól: mutatjuk, miért
12:13
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
A vagyonadó árnyékában – itt a legfrissebb gazdagmustra
2026. július 20. 05:43
-
Kezdhet aggódni Kapitány István – mi jöhet a magyar benzinkutakon?
2026. július 20. 09:06
-
Így indítja az új hetet a forint – nincs ok ünnepelni
2026. július 20. 06:59
-
Itt az orosz válasz a Fekete-tengeren: tíz halott
2026. július 20. 09:21
-
Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
2026. július 20. 12:33
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten. 



