1p
Brit sajtóértesülés szerint London különböző pontjain még lehet kapni olimpiai belépőket több részt vevő nemzet, köztük Magyarország hivatalos jegyértékesítő ügynökségeinek kitelepült irodáiban. Közben ezekről a britek nem tudnak, zavaros a helyzet az értékesítések körül, miközben továbbra is foghíjasak a nézőterek.

Brit sajtóértesülés szerint London különböző pontjain még lehet kapni olimpiai belépőket több részt vevő nemzet, köztük Magyarország hivatalos jegyértékesítő ügynökségeinek kitelepült irodáiban.

A Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit lap közölte, hogy "helyszíni vizsgálata" alapján Magyarország, Csehország, Hollandia és Franciaország olimpiai utaztatóinak "hevenyészett londoni jegyirodáiban" százszámra árulnak belépőket olyan keresett versenyszámokra is, mint a százméteres férfi síkfutás döntője, vagy a kerékpárversenyek döntői. A lap azon háborog, hogy ezeket a jegyeket nem hirdetik meg, és a brit szurkolók nem tudnak arról, hogy e belépőkhöz ilyen módon hozzá lehetne férni. A Mail on Sunday megemlíti, hogy bár több mint 8 millió belépőt forgalmaztak a londoni olimpiai játékokra, és a jegyek iránt "masszív" kereslet volt Nagy-Britanniában, sokak azonban nem jutottak hozzá az igényelt belépőkhöz.

"Az a tény, hogy maradtak még szabad helyek, a jegyelosztási rendszer újabb bírálatára ad alkalmat, különös tekintettel arra, hogy egyes versenyhelyszíneken üres ülőhelyek tömegét lehet látni" - tette hozzá a lap. Az erőteljesen EU-szkeptikus alapállásáról közismert Mail ugyanakkor megemlíti azt is, hogy az EU-tagállamok olimpiai bizottságai az unión belül bárhol, így Nagy-Britanniában is árulhatják a nekik kiutalt jegykontingenseket, viszont a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előírásai szerint e kontingenseket nem hirdethetik meg értékesítésre a brit piacon. A lap munkatársai felkerestek több kitelepült jegyértékesítő irodát. Jártak az Archway Tavern nevű észak-londoni pubban, ahol vasárnapi riportjuk szerint a Magyarországnak kiutalt jegyek közül eddig hatszázat adtak el a pub egyik "hátsó helyiségében".

Képek: London 2012



A Mail on Sunday egyik riportere a cikk szerint múlt csütörtökön itt 50 és 259 font (18 ezer és 93 ezer forint) közötti árakon jutott belépőkhöz például Jessica Ennis, az időközben olimpiai bajnoki címet nyert brit hétpróbázó, illetve Usain Boltnak, a 100 és 200 méteres síkfutás világcsúcstartójának egyes versenyszámaira. A lap megszólaltatja Kamuti Balázst, a Pegazus Sport Tours, a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos utazási irodája, a londoni játékok magyarországi jegyértékesítője ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: az iroda az általa naponta értékesített száz belépővel elsősorban a magyar közösségre összpontosít. Kamuti Balázs hangsúlyozta, hogy azokat a belépőket, amelyek az adott versenyszám előtt 48 órával nem kelnek el, az iroda visszajuttatja a londoni szervezőbizottságnak , amely így értékesítheti e jegyeket saját portálján.

A Mail on Sunday egy másik riportere a lap beszámolója szerint négy órát állt sorban a kitelepült francia jegyiroda előtt, és 358 fontért (130 ezer forintért) vásárolt egyet az egyébként hivatalosan 328 fontért árult belépőkből arra a kerékpáros versenyszámra, amelyben a britek világsztárja, Victoria Pendleton aranyérmes lett. A hollandok londoni központjában a Holland Olimpiai Bizottság hivatalos jegyértékesítő ügynökségének szóvivője elmondta a Mail munkatársának, hogy bár a cég "aktívan nem hirdeti eladásra" a birtokában lévő belépőket Nagy-Britanniában, mindazonáltal szívesen látja a brit jegyigénylőket is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG