3p
Hamarosan rövid időre hajózhatóvá válik a Sió-csatorna, több hajó is készenlétben áll, hogy ezen az úton elhagyja a Balatont, vagy eljusson a tóhoz.

A Balaton magas vízállása miatt péntek óta folyamatosan nyitják a Sió-csatorna elején található zsilipet. A vízeresztést 127 centiméteres vízállásnál kezdték meg, amely 17 centiméterrel magasabb volt az üzemi maximumnál. A tó vízállása keddig érdemben nem változott, mivel az eresztéssel párhuzamosan a vízgyűjtő terület befolyóiból folyamatosan érkezik a vízutánpótlás. Balázs Árpád, Siófok polgármestere elmondta, hogy utoljára három évvel ezelőtt volt hajózható a Sió.

A zsilipet csak fokozatosan lehet kinyitni teljesen, így időbe telik, hogy elegendő víz kerüljön a csatornába.

Balaton, Györök és Beatrix is elhajózik

Több hajó is készenlétben áll, hogy elhagyja a tavat, vagy eljusson a Balatonhoz. A tóparti önkormányzatok tulajdonában lévő Balatoni Hajózási Zrt. három hajója is élni kíván.

A társaság szeretné a Balaton (eredeti nevén Beloiannisz) nevű, régi motoros hajóját leengedni a Sión. A hajó fél évszázadig emblematikus jelensége volt a Balatonnak, és zászlóshajója - a rendszerváltás előtt a legnagyobb rendezvény-, illetve diszkóhajója volt - a balatoni flottának. Egy évtizede kivonták a forgalomból, majd egy ideig teljes, majd részleges műemléki védettséget élvezett. Tervezték, hogy bemutatóhellyé alakítják, de annyira korrodálódtak a lemezei, hogy jelentős felújításra szorul.

"Most megoldódott a sorsa, jelentkezett egy olyan, hajókat üzemeltető budapesti cég, amely hajlandó az ipartörténeti emléket megmenteni, felújítani" - mondta a polgármester.

A hajózási cég leengedi a Sión, és eladja a szerkezetében meggyengült, a tavi hullámverést már nem bíró, de folyami hajózásra még alkalmas Györök nevű vízibuszát is.

A tervek szerint majd a Sión felfelé vontatva juttatják el a Balatonhoz a Beatrix nevű kibelezett, orosz gyártmányú hajótestet, amelynek felújítását, újjáépítését a hajózási társaság fogja elvégezni a siófoki kikötőben, és amelyhez hasonló két hajótest már üzemel a cég flottájában. A polgármester tudomása szerint az önkormányzati társaságon kívül két vállalkozó is élni kíván a lehetőséggel, hogy hajóit a Sión juttassa el, illetve távolítsa el a Balatonból.

Azt, hogy pontosan mikor és mennyi ideig válik hajózhatóvá a Sió-csatorna, egyebek közt a hajózási közlönynek kell tudatnia, az esemény előtt minimum öt nappal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG