Felülvizsgálta 2012-es utasforgalmi előrejelzését és üzleti tervét a Budapest Airport. A repülőteret üzemeltető vállalat a nemzeti légitársaság leállása miatt kényszerült módosítani idei terveit. A Malév kiesésével a 2. terminálon jelentős tartalék szabadult fel, miközben az 1. terminál csúcsidőben az utaskiszolgálási kapacitásának határait súrolja. Éppen ezért felmerült a teljes forgalom ideiglenes áthelyezése a jóval tágasabb Ferihegy 2-re. Ezt a Budapest Airport jelentette be egy a tegnapi napon valamennyi repülőtéri partnere részvételével megtartott találkozón.
Beruházást is elhalasztanak
A nemzeti légitársaság elvesztése után a Budapest Airport folyamatosan azon dolgozik, hogy pótolja a veszteséget minden területen. Bár több új légitársaság érkezett Budapestre, illetve az itt lévő légitársaságok is jelentettek be járatsűrítéseket vagy kapacitásbővítéseket, további kiigazító lépésekre van szükség a vállalat talpra állításához. Az egyik ilyen intézkedés értelmében a Cargo City, vagyis Cargo Város névre keresztelt repülőtéri légiáru-kicserélő központ megépítését is el kellett halasztani. A cargo központ beruházás várhatóan két év múlva indulhat meg.
A Budapest Airportnak továbbra is szándékában áll egyéb repülőtéri fejlesztési projektek megvalósítása. Ezek közé tartozik a 2. Terminál tőszomszédságában, külsős befektető bevonásával megépítendő repülőtéri hotel is, amennyiben az ezt gátló "bürokratikus akadályokat" a közeljövőben sikerül elhárítani - tudtuk meg a BA közleményéből.
Az 1. Terminál kiürítési tervét, illetve annak ütemezését a Budapest Airport valamennyi érintett partnere bevonásával a következő hetekben alakítja ki.
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.
Vegyen részt Ön is!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
A világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezete jöhet létre
4 perce
-
Zelenszkij szerint Európának fel kell készülnie a terroristák és bűnözők dróntámadásaira
35 perce
-
Hatalmas bombákat dobtak le az amerikaiak a Hormuzi-szorosnál
körülbelül 1 órája
-
Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
2 órája
-
Végre tényleg szívderítő lehet nézegetni Brüsszel legfrissebb jelentését
2 órája
-
A GVH elnöke hat évre újrázik
12 órája
-
Izrael „megnyerte” az iráni háborút, de céljai még nem teljesültek
12 órája
- Beadta a derekát Volodimir Zelenszkij Barátság-ügyben
- Szerdától itt a 700 forintos gázolaj – tovább folytatódik az árrobbanás a kutakon
- Kiélezett vita várható az e heti uniós csúcstalálkozón
- Lehet Magyarországon olcsó vízparti nyaralót venni – mutatjuk, hol
- Politico: kezdenek nagyon bepipulni Orbán Viktorra Brüsszelben
- Török Gábor alig lát nagyobb esélyt a Tisza győzelmére, mint a Fideszére
- Hatalmas változás a magyar Revolut-ügyfelek életében
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Egy évet sem ért meg Szabó Zsófi új vállalkozása 2026. március 11. 13:24
- Az áprilisi választás után jön a neheze a győztesnek – megszólalt a Fitch Ratings 2026. március 13. 10:22
- Mindjárt elfogy a magyar állam devizaadósság-kerete, pedig még csak március van 2026. március 11. 08:43
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
A világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezete jöhet létre
Egy olyan piaccal, ami a globális GDP közel 20 százalékát képviseli.
Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
-
Rekordszámú dollármilliárdos a világon, Mészáros Lőrinc a 823. a Forbes listáján2026. március 18. 05:50 -
Titkos aranylabirintus London alatt: itt őrzik 60 ország kincseit2026. március 17. 16:00 -
Rekordévet zárt Tiborcz István bankja2026. március 17. 06:00 -
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50 -
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00
További hírek >
-
Ezek most a legjobb betéti kamatok új pénzre
05:29
-
Robbanásszerűen fejlődik a sportipar
16:56
-
Magyarországon a legmagasabb az infláció a visegrádi országok között
16:13
-
150 új munkahely: nagyot lép a Metal Kingdom
15:24
-
Tatán épül a régió legnagyobb toast-gyára, naponta 100 tonna kenyér készül majd
13:49
-
Dráguló jegyárak, közelgő üzemanyaghiány – a vietnámi légitársaságok megteszik az ellenlépéseket
05:03
-
Országos ellenőrzés indul: szabadidős létesítmények, berendezések a célkeresztben
04:47
-
Szolíd éjszakai élet Damaszkuszban: betiltották az alkoholt a szórakozóhelyeken
16:44
-
Teljes leállás Berlinben: egynapos sztrájk a repülőtéren
15:51
-
A húsvét időpontjáról a régmúltban egy zsinaton döntöttek
15:12
-
A 2026. évi XVI. Quintessence Pálinka és Párlat Verseny – Gombosi Pálinkafőző sikerei
06:39
-
Visszatér a napsütés, de erős lesz a szél
06:31
-
Nem sikerült a Dobó teret félig sem megtöltenie Egerben a Fidesznek és Orbán Viktornak, a webkamerát is le kellett kapcsolni
20:45
-
Kiszivárgott Orbán Viktor egri beszéde!
13:16
-
Nemzetközi siker: díjat nyert egy egri kötődésű animáció a New York-i Philip K. Dick Filmfesztiválon
10:46
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Ukrajna elfogadta az EU ajánlatát a Barátság kőolajvezeték helyreállítására
2026. március 17. 13:20
-
A magyar kormány most tényleg kihúzta a gyufát Brüsszelben – írja a Politico
2026. március 17. 09:03
-
Orbán Viktor és Robert Fico átírták az uniós csúcs napirendjét
2026. március 17. 10:41
-
Így készülhetünk az orosz gáz utáni időkre? Szépen összejöttek az állami tízmilliók
2026. március 17. 09:54
-
Irán új legfelsőbb vezetője elutasította a tűzszünetet
2026. március 17. 13:40


