Pénteken hajnalban mindenhol visszavonták vagy mérsékelték a korábban az ónos eső miatt kiadott másodfokú riasztást. Több megyében azonban továbbra is elsőfokú riasztások vannak érvényben nemcsak az ónos eső, hanem a viharos szél, illetve a hófúvás miatt is - közölte az Országos Meteorológia Szolgálat.
Az Útinform összesítése alapján a Dunakanyarban, Vác, Monor, Székesfehérvár és Szekszárd körzetében változó intenzitású ónos eső esik, de az éjszakai és hajnali órákban a Dunántúl több térségében is, így Kápolnásnyék és Tamási körzetében, valamint az M1-es autópálya bicskei és az M5-ös Újhartyán és Budapest közötti szakaszán a is észleltek ónos eső jellegű csapadékot. A fővárostól északra a Duna mentén, továbbá Székesfehérvár és Tamási körzetében így még a főutakon is előfordulhatnak síkos szakaszok.
A mellékutakon Fejér, Veszprém, Tolna és Baranya megye területén a folyamatos szórás ellenére sokfelé síkos, jeges vagy jégbordás a burkolat, Kaposvár, Solt, Kiskunhalas és Baja körzetében, valamint a keleti országrészben Debrecen, Mátészalka és Sarkad környékén vannak téliesebb útviszonyok egy-egy alsóbbrendű úton. A közúthálózaton bár lelassult a forgalom, de fennakadás egyelőre nincs, a városi, települési belterületi utakon és főleg a hegyvidéki szakaszokon azonban nagy a csúszásveszély.
Már csak elsőfokú a riasztás, de sok helyen csúszósak az utak - erős szél és ónos eső, helyenként hófúvás várható.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Trump a jó bevált eszközhöz folyamodott Iránnal kapcsolatban
26 perce
-
Határidőt szabott az Egyesült Államok, eddig kell befejezni az orosz-ukrán háborút
körülbelül 1 órája
-
Túl lehet a kritikus pillanatokon a pénteken meglőtt orosz tábornok
2 órája
-
Elmúlt a veszély, újranyíltak az Ukrajnához közeli lengyel repülőterek
2 órája
-
Ezt a terméket azonnal visszahívja a Müller az üzleteiből
3 órája
-
Trumpék irányítják Alberta szeparatista mozgalmát Kanadában?
4 órája
-
Elképesztő, amit a forint művel, csúcsra jött az újabb csúcs
4 órája
Mfor.hu Top24
- Orbán Viktor és Magyar Péter is színre lép, belpolitikailag mozgalmas nap elé nézünk
- Ezt a terméket ne keresse most a Müllerben
- A klímaváltozásra is pozitív hatással lehet az AI
- Randstad: Irreális fizetési elvárásokkal küzdenek a cégek
- Mellár Tamás: Be kéne vezetni az egyéni nyugdíjszámlákat, amit a kormány megígért, de elmaradt
- 50 százalékkal ér többet egy erzsébeti panel, mint egy éve
- Nem kell a benzinkútra rohanni, amíg meg nem támadják Iránt
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon 2026. február 5. 12:42
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon 2026. február 5. 12:42
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
Friss
Nemzetközi
Határidőt szabott az Egyesült Államok, eddig kell befejezni az orosz-ukrán háborút
Ezt Volodimir Zelenszkij árulta el.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Túl lehet a kritikus pillanatokon a pénteken meglőtt orosz tábornok
A merénylet háttere még ismeretlen.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Közel egy éve tart a nyomozás, még sincs gyanúsított a jegybanki alapítványok ügyében
12:06
-
Holland cucc, egri parkoló, rendőrök
08:19
-
Orbán: a választás kiélezett lesz, az eddigi kétharmadok nem a valós szavazatarányt tükrözik
16:59
-
Megkezdődött a szökőkutak rendbetétele Egerben
15:35
-
Házasság Hete Egerben is
14:25
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
2026. február 5. 12:42
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag
2026. február 3. 10:55
top 24
-
Irán akár a fődíjat is megütheti, ha kitör a háború Amerikával
2026. február 6. 14:14
-
Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
2026. február 6. 20:10
-
Összejött a kétéves csúcs a forintnak
2026. február 6. 19:40
-
Határidőt szabott az Egyesült Államok, eddig kell befejezni az orosz-ukrán háborút
2026. február 7. 12:56
-
Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
2026. február 6. 18:41
Vámokat helyezett kilátásba. 
