1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Ráadásul nem is keveset, több mint százmillió forintot kapnak vissza.

A Kúria döntésének értelmében az NMHH-nak most vissza kell fizetnie a rádió által befizetett 103 millió forintos médiahasználati és frekvenciahasználati díjat. A jó hírnév sérelme miatt követelt 5 millió forintból azonban csak kettőt ítélt jogosnak a bíróság. Hosszú pereskedés áll a rádió háta mögött: még 2009-ben nyerték el a jogot, hogy használják a 92,9 MHz-es fővárosi frekvenciát, amit 2010-ben birtokba is vettek, a Médiahatóság azonban 8 hónap után érvénytelenné nyilvánította az engedélyüket.

A Klubrádió pert indított a Médiahatóság ellen, és mintegy 1,4 milliárd forint kártérítést követelt: az átmenetileg használt frekvenciasávért 103 milliót  (ezt kapták most vissza), 1,212 milliárdot a kieső árbevételért és a személyiségi jogok sérelméért, valamint további 30 milliót az NMHH illetékesei által tett sajtónyilatkozatok sérelmes részei miatt. Ezek közül első fokon 1,75 millió forintot ítéltek meg nekik februárban, ez most a másodfokú döntés volt a Fővárosi Törvényszéknél.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Kedvező hírt kapott Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:50
Lezárult a Hernádi Zsolt ügyében indított úgynevezett megfeleltetési eljárás – közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vállalat Felfedte idei terveit a Szegeden is beruházó kínai BYD
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 07:27
A BYD kínai autómárka nem lassít az erőteljes európai terjeszkedés ütemén az idén: 35 országban kiépített több mint 1000 egységből álló hálózatát 2000 fölé bővítené az év végéig. Magyarországon pedig a tavalyi 14-ről 30-ra növelné a márkakereskedések számát, lefedve ezzel a piacot – tájékoztattak a a BYD Hungary vezetői.
Vállalat Egy új csodafegyver tűnt fel, ez oldhatja meg a magyar munkaerőpiac problémáit?
Imre Lőrinc | 2026. március 18. 19:41
Megtorpant idén januárban a magyarországi munkaerőpiac: a foglalkoztatottak száma csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig nőtt. A gyógyírt a hazai belső munkaerőtartalék és a vendégmunkások mellett egy idehaza még kevésbé elterjedt foglalkoztatási modell, a „gig economy” hozhatja el.
Vállalat Parádés évet zárt 2025-ben a Waberer's Csoport
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 19:21
A Waberer’s International Nyrt. 816,2 millió euró konszolidált árbevételt ért el 2025-ben, ami 7,7 százalékkal haladja meg az előző évi értéket, a negyedik negyedévben pedig 213,4 millió euró árbevételt ért el, ami 16 százalékkal magasabb 2024 azonos időszakához képest – tudatta a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Vállalat Az Alteo most Banán villantott
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:20
Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 megawattóra kapacitású villamosenergia-tárolóját a Komárom-Esztergom megyei Bana községben
Vállalat A nehézségek ellenére jó éve volt az Audi Hungariának
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:20
A leányvállalat növelte árbevételét és adózás utáni nyereségét is.
Vállalat A holdról is látszani fog, annyit kaszálhat idén az Nvidia
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 08:49
Új korszakot hoz a cég a számítógépes grafikában is a vezérigazgató szerint.
Vállalat Ezt tervezik Magyar Péterék a Mol jövőjéről: jön a leválás az orosz olajról?
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 15:21
2035-ig megejtenék a leválást.
Vállalat Náluk bankol? Nagy fába vághatja a fejszéjét az UniCredit
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 12:07
Az olasz hátterű, de hazánkban is jelenlévő bank már hivatalos lépéseket tett a nagy ügylet kapcsán.
Vállalat A Janaf közleményben jelezte, készen áll a Mollal szembeni vitára
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 13:38
A horvát csővezeték üzemeltető válallat visszautasítja a Mol vádjait és felkészül a jogvitára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG