Hirdetés
Hirdetés

A kormány kitart az egykulcsos adó mellett

2012. április 12., 07:34

Kitart a kormány az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó mellett - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára. Mint elmondta, az új adórendszer kétharmados oltalmát sem kívánják megszüntetni, ezt a hiteltárgyalások megkezdésének feltételeként eddig sem az IMF, sem az Európai Unió nem kérte.

Hirdetés

A helyettes államtitkár a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy az arányos, 16 százalékos adórendszer első évében felülmúlta a várakozásokat, hiszen az szja-ból és a társadalombiztosítási járulékokból összesen 60 milliárd forinttal több folyt be, mint amennyit terveztek. A legfontosabb eredménynek azonban a nyilatkozat szerint azt tartja, hogy miközben az EU legtöbb államában megtorpant a gazdasági növekedés, Magyarország viszonylag jól teljesített, amihez hozzájárult az is, hogy az szja csökkentésével a kormány nagyobb összeget hagyott a lakosságnál.

Balog Ádám hangsúlyozta: az arányos adórendszer bevezetése a kormány legfontosabb gazdaságpolitikai intézkedéseinek egyike. Az új közteherviselési szisztéma azonban csak akkor fejtheti ki hatását, ha évtizedekig érvényben marad, ha a polgárok és a gazdaság szereplői elhihetik, hogy hosszú távon számolhatnak a szabályrendszerrel, az egykulcsos adózás védelmét ezért építették kétharmados törvénybe.

Balog Ádám leszögezte, hogy az új adórendszer kétharmados oltalmát nem kívánják megszüntetni, hozzátette, ezt az egyeztetések megkezdésének feltételeként eddig sem a valutaalap, sem az unió nem kérte. Kifejtette: a felső adókulcs megszüntetésével nem a tehetősebbeket dotálják, hanem minél több legális munka elvégzésére ösztönzik a polgárokat. Az adójóváírás elhagyása pedig nem utolsósorban azt a célt szolgálja, hogy véget vessenek a minimálbéres adócsalásnak.

Balog Ádám a lapnak elmondta: bízik benne, hogy a társadalom világlátására is hatni fog az adórendszer, hiszen a tisztességet alacsony elvonással jutalmazza, miközben megfelelően hozzájárul a gyermeknevelés költségeihez.

A NAV adatai szerint tavaly havonta átlagosan 800 ezer szülő igényelt gyermeke után adókedvezményt, így az érintetteknél havi 13 milliárd forint maradt. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly az alkalmazásban állók nettó keresete, a családi kedvezményekkel együtt 9,9 százalékkal emelkedett 2010-hez képest. A keresetek vásárlóértéke, azaz a reálbérek 3,9 százalékos éves infláció mellett így 5,8 százalékkal emelkedtek. A nagycsaládosok nettó keresete tavaly 23,6 százalékkal emelkedett, míg ahol nem volt eltartott gyermek a nettó átlagkereset 5,3 százalékkal nőtt.

Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

Ismeri a zöld aszfaltot? Már mindenhol engedélyezik, csak nálunk nem

2013. május 23., 19:34
Ismeri a zöld aszfaltot? Már mindenhol engedélyezik, csak nálunk nem

Az alacsony energiafelhasználású aszfalt 2005 óta létezik. Lényege, hogy a hőmérséklete jóval alacsonyabb, mint a hagyományos aszfalté, ez pedig 50 százalékos energiafelhasználást és akár 60 százalékkal kevesebb károsanyag-kibocsátást jelent a gyártásnál és a bedolgozásnál. A LEA, vagyis a Low Energy Asphalt már itthon is gyártható, de a hazai közbeszerzések egyelőre nem engedik, hogy a környezetkímélő technológiát alkalmazzák.

Utánajártunk

  • Kérdéses nyugdíjforintok: ezért veszi el az állam, ami visszajárna az alkotmány szerint

    Kérdéses nyugdíjforintok: ezért veszi el az állam, ami visszajárna az alkotmány szerint

    2013-05-22 06:10:00

    Az egykori nyugdíjpénztári tagok nem kaptak vissza minden pénzt, ami nekik járt volna, az ombudsman szerint ez alkotmányos alapjogot sért. Az NGM máshogy látja.

  • Filléres vita és homályos jövő: mit akar igazából tőlünk Brüsszel?

    Filléres vita és homályos jövő: mit akar igazából tőlünk Brüsszel?

    2013-05-17 06:15:00

    Miközben tizedszázalékokon vitázik a magyar kormány az EU-val, szinte lehetetlen ilyen pontossággal előrejelezni a költségvetés várható hiányát. Az emberben óhatatlanul is felmerül a kérdés: miről is vitatkozunk igazából?

  • Miért nőtt meg a magyar államadósság? És most miért nem csökken?

    Miért nőtt meg a magyar államadósság? És most miért nem csökken?

    2013-05-08 06:15:00

    Az állam az elmúlt években szigorú gazdálkodásra kényszerült, és a nyugdíjpénzeket is magához vette, mégsem esett az adósságráta - miért?

  • Nyelvtanfolyamok fillérekért: ki tanulhat az unió pénzén?

    Nyelvtanfolyamok fillérekért: ki tanulhat az unió pénzén?

    2013-05-15 06:15:00

    Hónapokkal ezelőtt szinte minden nap lehetett találkozni uniós támogatású nyelvtanfolyamok felhívásaival. Utánajártunk, hogyan áll az oktatás.

  • Így ment össze a magyar állam: 3 ezer milliárdot vittek el a megszorítások

    Így ment össze a magyar állam: 3 ezer milliárdot vittek el a megszorítások

    2013-05-06 06:20:00

    Alig több mint fél évtized alatt több mint 3 ezer milliárd forinttal csökkent az állami kiadások reálértéke. Felzárkózunk a versenytársakhoz - de mekkora árat fizetünk érte?

Facebook

Szavazás

Ön tudja táboroztatni gyermekét a nyáron?

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Hirdetés

Hirdetés