A jövő évi költségvetési kiigazítási lépések között szereplő közművezeték-adó, a közműtulajdonosokra vonatkozó építményadó helyi adó, ezért annak bevezetéséről és - a meghatározott keretek közötti - mértékéről a települési önkormányzat dönt - a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint.
A tárca azt is megerősítette, hogy nem átmeneti teherről van szó, "az intézkedést tartósnak szánja a kormány". Az adó kivetése az építményadó esetében már megszokott módon történik. Az adóalany a törvény és a települési önkormányzat által meghozott adórendelet alapján bevallja az adóköteles vezeték hosszát. Ezt követően a hatóság határozatban megállapítja az adót, amit évente két részletben kell megfizetni - ismerteti a tervezet részleteit az NGM.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán jelentette be a kormány jövő évi 367 milliárdos költségvetési kiigazító intézkedéseit, amelyek egyik eleme a közműadó. Ezt a helyi építményadó kiegészítéseként a villany-, gáz-, víz-, csatorna-, távközlési (telefon, kábeltévé, internet) vezetékek nyomvonala után, ezek tulajdonosára, vagyis a szolgáltatókra vetik ki; méterenként 100 forint adó vethető ki. Az intézkedéssel a helyi önkormányzatok 30 milliárd forint többletbevételre tehetnek szert a kormány honlapjára felkerült dokumentum szerint.
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a közműadó és építményadó helyi adók, így az önkormányzatok döntenek a bevezetésről és a mértékről. Az intézkedéssel a helyi önkormányzatok 30 milliárd forint többletbevételre tehetnek szert a kormány honlapjára felkerült dokumentum szerint.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Dráma Zágrábban
16 perce
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
körülbelül 1 órája
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
körülbelül 1 órája
-
Újabb Trump elleni merényletet hiúsítottak meg
körülbelül 1 órája
-
Kijevi óvodát is eltaláltak Putyin rakétái
körülbelül 1 órája
-
Trump személyi döntésekkel nyalogatja a sebeit
2 órája
-
Jaj a lengyeleknek
2 órája
Mfor.hu Top24
- Novák Katalin egy magánegészségügyi konferencián tűnt fel
- Itt az uniós rangsor az állami szociális kiadások arányáról: Magyarország nem áll jól
- Az ügynökakták halála?
- Németh Balázs megpróbál bosszút állni Pócs Jánosért? Eljárás kezdeményez a fideszes képviselő
- Az elemzőket is meglepte, ami a magyar lakáspiacon történt
- Még idén megszűnhet az Európai Parlament hetes cikk szerinti eljárása Magyarországgal szemben
- Ezt az egészségügyi szolgáltatót vásárolta fel a Doktor24
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Dráma Zágrábban
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
16 perce
Nemzetközi
Kijevi óvodát is eltaláltak Putyin rakétái
A lehulló törmelékek által egy gyerek is megsérülhetett.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Ismét Donald Trump életére törtek
10:15
-
Veszélyes kozmetikumok: nem mindegy, mit kenünk vagy fújunk magunkra
09:45
-
Egészségesebbé váltak Magyarországon az üdítőitalok
08:41
-
Nagy bajban a hazai fuvarozók: a kisebb cégek közül sokan kiszorulhatnak a piacról
05:21
-
Mindenki a lakáspiac visszaesését várta, de egészen más történt Budapesten
16:56
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
2026. november 6. 18:35
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
2026. november 7. 09:49
-
Jaj a lengyeleknek
2026. november 7. 08:45
-
Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
2026. november 6. 10:43
-
Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
2026. november 6. 12:14



