A francia pénzügyi tranzakciós adó bevezetéséről még az előző, jobboldali kormány döntött januárban a gazdaságösztönző csomag részeként. Augusztustól 0,1 százalékos adót terveztek kivetni a részvények adásvételére azon vállalatok esetében, amelyeknek piaci tőkeértéke meghaladja az egymilliárd eurót. Akkor 1,1 milliárd euró bevételre számítottak az adóból, de az összeg a vártnál kevesebbnek ígérkezik. A számvevőszéknek a költségvetés helyzetéről készülő jelentését - amelyre a kormány támaszkodni kíván a költségvetési és adópolitika kiigazítása során - július elején hozzák nyilvánosságra, ekkor fogja a kormány bejelenteni a tranzakciós adó bevételi korrekcióját. Vagyis a kormány a költségvetés korrekciójának részeként fogja megemelni ezt az adónemet annak érdekében, hogy az előző kormány által remélt bevétel meglegyen - hangsúlyozta a lap. A Les Échos úgy tudja, hogy az adó mértéke 0,3 százalék alatt marad.
Ezenkívül egy új, 3 százalékos osztalékadó bevezetését is tervezi a lap szerint a kormány. ebből évi 800 millió eurós bevételt remél. Ezt az új adónemet a részvényeseinek osztalékot osztó vállalatoknak és nem a részvényeseknek kellene fizetniük. Az intézkedéssel osztalékfizetés helyett befektetésre kívánja ösztönözni a vállalatokat az új szocialista kormányzat. Az adót várhatóan a júliusi parlamenti szavazást követően azonnal bevezetik, így már idén 300 millió eurós forrással szolgálna az állami büdzsében. Azokra a csoportokra, amelyek leányvállalataiktól kapnak osztalékot, nem vonatkozna az új adónem amennyiben, legalább 5 százalékos részvényesek a cégben. Ez a felmentés a társasági adó esetében már érvényes azért, hogy egy leányvállalat nyereségét ne lehessen kétszer megadóztatni, először magánál a cégnél, majd az anyavállaltnál is. A 250-nél kevesebb embert foglalkoztató és 50 millió eurónál kisebb forgalmat bonyolító független kis- és középvállalatokra (amelyek nem tartoznak egy vállalatcsoporthoz) sem vonatkozna az új adónem. Ez azt jelenti, hogy elsősorban a párizsi tőzsde azon nagyvállalatait (Total, France Télécom, Sanofi) sújtaná az osztalékadó, amelyek tavaly 45 milliárd osztalékot fizettek ki a részvényeseiknek.
Franciaországban az eredetileg tervezettnél magasabb lesz a pénzügyi tranzakciós adó és újfajta osztalékadót is bevezetnek augusztustól - írja a Les Echos napilap meg nem nevezett pénzügyminisztériumi forrásokra hivatkozva. Ez utóbbival a részvényesek kifizetése helyett befektetésre kívánja ösztönözni a vállalatokat az új szocialista kormányzat. Úgy tudni, hogy ezen kívül bevezetik a 3 százalékos osztalékadót is.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas
szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol
nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk
egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek
között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is
tartalmaz.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Az ukrán győzelmi tervről tárgyal Zelenszkij Bidennel a jövő héten
5 órája
-
Újabb fontos bizniszt kötött a Mol Azerbajdzsánban
5 órája
-
Hasított a forint pénteken
6 órája
-
Kritikus órákat él át Magyarország, egyre lejjebb ér az árhullám
6 órája
-
A Hezbollah-csipogókról mit tudnak és mit nem tudnak a magyar titkosszolgálatok? – Ez Viszont Privát
6 órája
-
Az Opus- és a Mol-részvényesek pezsgőzhetnek pénteken
7 órája
-
A magyar titkosszolgálatok is megmozdultak a csipogós robbantások után
7 órája
Mfor.hu Top24
- Orbán Viktor feleségét Hatvanpusztáról is kérdezték, furcsán reagált
- Nem enged Gulyás Gergely, továbbra is Brüsszelbe utaztatná a migránsokat
- Ez most a helyzet koronavírusfronton
- Árvíz: Orbán Viktor most elégedett a meteorológusokkal
- Nem fogja elhinni, mit csinált a forint pénteken
- Titkos találkozóra derült fény Magyar Péter lakásán
- Kiszivárgott, mennyi lehet a minimálbér a következő három évben
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Ez most kivághatja a biztosítékot Orbán Viktornál 2024. szeptember 18. 05:41
- Kész: magyarokat is behívhatnak katonának 2024. szeptember 14. 14:48
- Így veszik le a csalók a pénzt a bankszámlánkról 2024. szeptember 17. 07:03
- Sorra esnek el az üzletek, többezres csökkenés Magyarországon is 2024. szeptember 15. 18:06
Havi top
- Ez most kivághatja a biztosítékot Orbán Viktornál 2024. szeptember 18. 05:41
- Figyelem, nagyot változik a bankolás vasárnaptól 2024. augusztus 30. 07:22
- Kész: magyarokat is behívhatnak katonának 2024. szeptember 14. 14:48
- Putyin pezsgőt bont, Európa megremeg – nagy jobbos jön vasárnap Németországban 2024. augusztus 30. 15:01
A privátbankár ajánlja
- Kicsi és nem baktérium - megjelent a legújabb kórházi fertőzés 2024. július 30. 05:41
- Szó szerint arany fog hullani az égből 2024. július 26. 05:43
- Egy dolog biztos a bokszbotrány ügyében: az oroszok keze van a dologban 2024. augusztus 6. 05:39
- Mi lesz Európával, ha Donald Trump győz? 2024. augusztus 14. 09:33
Friss
MBH Bank elemzés
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
-
Az év második felében visszavehetik a tempót Matolcsy Györgyék2024. május 21. 17:22
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
Piac&Profit cikkei
-
A feje tetejére állítja az ingatlanpiacot az Airbnb terézvárosi betiltása?
16:04
-
Egynapos sztrájk jön, szinte az összes járatát törli a légitársaság
14:02
-
Megkopasztják a biztosítókat a szeptemberi viharok
12:12
-
Van egy szabályozás, amely egyre több vállalatot érint, mégsem foglalkoznak vele
11:11
-
Titkos raktárra bukkantak a NAV-osok
10:10
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Ez most kivághatja a biztosítékot Orbán Viktornál
2024. szeptember 18. 05:41
-
Figyelem, nagyot változik a bankolás vasárnaptól
2024. augusztus 30. 07:22
-
Kész: magyarokat is behívhatnak katonának
2024. szeptember 14. 14:48
-
Putyin pezsgőt bont, Európa megremeg – nagy jobbos jön vasárnap Németországban
2024. augusztus 30. 15:01
-
Megmondjuk, kit fog megkopasztani legközelebb Orbán Viktor - de mit fog szólni ehhez Magyar Péter? Ez Viszont Privát
2024. szeptember 13. 18:44
top 24
-
Megmutatjuk, mennyibe kerül péntek reggel az euró
2024. szeptember 20. 06:55
-
A nap képei: lassan a járdát nyaldossa a Duna a Lánchídnál
2024. szeptember 20. 13:51
-
Keményen odaszólt Brüsszelnek Gulyás Gergely
2024. szeptember 20. 16:01
-
Peking és Moszkva óriási hadgyakorlattal üzen a Nyugatnak
2024. szeptember 20. 09:34
-
Agyafúrt átveréssel akarnak megkopasztani minket, de van megoldás
2024. szeptember 20. 07:10