A 2013. évre vonatkozó adócsomag alapján, a Magyar Államkincstár ez év januárjában egy olyan adatbázist hozott létre, amely nem csak a hazai önkormányzatoknál bevezetett helyi adók mértékét, de a hozzájuk kapcsolódó adómentességeket és adókedvezményeket is tartalmazza – hívja fel a hazai vállalkozások figyelmét a Mazars.
A településtől függ, hogy milyen adókedvezmények vehetők igénybe
A helyi adókról szóló törvény felhatalmazást ad az egyes települési önkormányzatoknak arra, hogy a meghatározott törvényi maximum kereteket betartva, önkormányzati rendeletekben határozzák meg azt, hogy a területükön milyen helyi adókat vezetnek be és milyen mértékben. Ezek a rendeletek – meghatározott keretek között – adókedvezményeket, adómentességeket, illetve a maximumnál alacsonyabb adókulcsot is megállapíthatnak, amelyek különösen a helyi iparűzési adó tervezéséhez kapcsolódóan érintik a hazai vállalkozásokat.
Attól függően ugyanis, mutat rá a Mazars, hogy a település, ahol az adott gazdasági társaság székhellyel, telephellyel rendelkezik – vagy ilyen létesítését tervezi – hogyan, és milyen kedvezményekkel határozza meg a fizetendő helyi iparűzési adó mértékét, komoly különbségek adódhatnak a tényleges adóterhekben.
Az új rendszerrel könnyebb lesz a tájékozódás
Bár a kormányzat célja elsősorban az adminisztráció egyszerűsítése volt, az egyes önkormányzatok területén alkalmazott helyi adók mértékének átláthatóvá tétele nagy jelentőséggel bír az adóoptimalizálás folyamatában is – mutat tá az adatbázis jelentőségére Csizmadia Heléna, a MAZARS adóigazgatója. Bár az önkormányzati rendeleteket már korábban is elektronikusan kellett közzétenni, komoly terhet rótt az adózókra, hogy ezeket átolvasva kiszűrjék a konkrét adómértékeket, kedvezményeket, mentességeket. Az új adatbázisban pedig egyszerűen ellenőrizhetőek a székhelyként, telephelyként szóba kerülő települések adózási feltételei.
A Mazars szakértői szerint a weboldalon elérhető adatbázis adatállománya teljes körű: az összes hazai településre vonatkozóan tartalmazza a helyi adók tervezéséhez szükséges adómértékeket és a kapcsolódó mentességeket, elérhető kedvezményeket is. Az alapadatokon túl, az oldalon ugyancsak megtalálhatók az önkormányzatok elérhetőségei is – általában weboldallal együtt – és a sikeres használatot betűrendes kereső is támogatja.
A Mazars további fejlesztéseket javasol
A Mazars szerint ugyanakkor további fejlesztésekkel még felhasználóbarátabb lehet az adatbázis. A szakértők leginkább az adatok egyszerű összevethetőségét biztosító „összehasonlító”, vagy „letöltési” funkciókat hiányolják, amely vélhetően azért nem biztosított, mert a kormányzatnak nem célja az adóoptimalizálás megkönnyítése a vállalkozások számára. Hiányosság továbbá, hogy az adatbázisból nem tölthetőek le a bevallási nyomtatványok, vagy azok elérési útvonala. Ez azt jelenti, hogy egy – extrém esetben akár több száz – telephellyel rendelkező vállalkozás továbbra is kénytelen az egyes önkormányzatok honlapját egyesével átböngészni annak érdekében, hogy a helyi adó kötelezettségeiről bevallást tegyen.
Csizmadia Heléna elmondta: a törvény rögzíti ugyan, hogy az önkormányzat köteles a honlapján mind az adórendelet egységes szövegét, mind pedig a bevallási nyomtatványt közzétenni, de egyelőre még nem minden hazai önkormányzat rendelkezik honlappal. Ebben az esetben csak telefonon, e-mailben, vagy levélben lehet felvenni a kapcsolatot az adott önkormányzattal, annak érdekében, hogy a nyomtatvány eljusson a vállalkozáshoz. A helyzetet tovább nehezíti, hogy az önkormányzatok nyomtatványai még mindig nem egységesek, és többségükben kizárólag kézzel kitölthetők.
Egyszerűbben áttekinthetik a hazai vállalkozások a helyi adók mértékét és a kapcsolódó kedvezményeket a Magyar Államkincstár honlapjára nemrégiben felkerült adatoknak köszönhetően – hívja fel a figyelmet a Mazars. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerint az on-line adatbázisból néhány kattintással lehívhatók a székhely vagy telephely létesítése céljából kiválasztott települések adózási feltételei.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
19 perce
-
Valami fontos zajlik a pesti parketten
34 perce
-
Kiderült, melyik a legnépszerűbb Revolut-csomag
körülbelül 1 órája
-
Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
körülbelül 1 órája
-
Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
2 órája
-
Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között
2 órája
-
Alkotmányozó többséget szerzett Putyin pártja az orosz parlamenti választáson
3 órája
Mfor.hu Top24
- Lengyelországba utazott a magyar belügyminiszter
- Keményen üzent az akkumulátorgyáraknak Gajdos László, külön igazgatóságot ígért
- Lezárult az átvilágítás az agrárium kulcsszervénél, 14 milliárd forintnyi gyanús költést tártak fel
- Autóipari háttérrel jutott milliárdos lélegeztetőgép-megbízáshoz egy frissen alapított cég
- Egyéves mentességet kapott Magyarország egy uniós jogszabály alól
- NATO-elnök: Vlagyimir Putyin „nem fogja megnyerni az ukrajnai háborút”
- Mészáros Lőrinc és két lánya is kikerült egy svájci energetikai cég vezetéséből
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett? 2026. szeptember 23. 05:43
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Valami fontos zajlik a pesti parketten
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
34 perce
Nemzetközi
Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
XIV. Leó apostoli látogatást tesz Franciaországban.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00 -
Egész luxuslakótornyot vett magának az indiai tőzsdemilliárdos2026. szeptember 24. 08:58 -
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A katonai drónimport csúcsain Ukrajna és Oroszország
14:17
-
Orbán Viktor lengyelországi szövetséges pártjának nem sikerült talpra állnia a bukás után Krakkóban
13:07
-
Csak tippelget a világ, mi értelme volt az amerikai és a kínai elnök találkozójának
12:20
-
Akár százezer forintnál is többet kereshet az, aki új ügyfeleket szerez egy banknak
11:56
-
Robotépítést tanulhatnak diákok
10:54
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
2026. szeptember 25. 05:46
-
Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
2026. szeptember 24. 17:16
-
Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
2026. szeptember 25. 06:24
-
Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
2026. szeptember 24. 18:20
-
Két katona is életét vesztette, megszólalt a honvédelmi miniszter
2026. szeptember 24. 16:16



