A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóellenőrei és pénzügyőrei próbavásárlást végeztek egy budapesti cég üzlethelyiségében, ahol különféle adathordozókat árultak. A megvásárolt CD-ken, DVD-ken és memóriakártyákon nem volt a szerzői jogdíj megfizetését igazoló matrica, ezért az ellenőrzést végzők átvizsgálták az üzlet kiszolgáló helyiségét és raktárát, ahonnan 7910 db DVD, 6507 db CD, 150 db Blue Ray lemez, valamint 46 db pendrive és memóriakártya került elő több mint 1,5 millió forint értékben.
A NAV tájékoztatása szerint mivel egyik terméken sem volt a jogdíj megfizetését igazoló matrica, ezért a NAV munkatársai lefoglalták a megtalált termékeket és szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény gyanúja miatt a pénzügyi nyomozók eljárást indítottak.
Ezen kívül a NAV pénzügyőrei ellenőrzést tartottak két másik budapesti cég telephelyén és üzlethelyiségeiben, melyek során az üzlet polcairól, valamint a pult alól előkerült 159 db HP márkajelzéssel ellátott notebook adapter, valamint egy Dell márkájú hordozható számítógép is. A jogtulajdonos képviselője által készített szaktanácsadói vélemény szerint az adapterek a HP termékek hamisítványai, a számítógépen pedig szerzői jogokat sértő szoftverek találhatók.
A pénzügyőrök a másfél millió forint értékű adaptereket és az egymillió forintot érő laptopot lefoglalták és áru hamis megjelölése bűntett, a szoftverek vonatozásában pedig szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tettek.
Több ezer CD-t és DVD-t, valamint több laptop-adaptert találtak az adóellenőrök és a pénzügyőrök egy közös próbavásárlás alkalmával. A helyszínen talált adathordozók egyikén sem szerepelt a jogdíj megfizetését igazoló matrica.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
34 perce
-
Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
körülbelül 1 órája
-
Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
körülbelül 1 órája
-
Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
2 órája
-
Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
3 órája
-
A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
3 órája
-
Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
3 órája
Mfor.hu Top24
- Szombaton leváltották, vasárnap videót tett közzé Rétvári Bence
- Elképesztő: megint megdőlt a hidegrekord Magyarországon
- Ilyet akkor se tegyen, ha nagyon fázik: 300 ezer forintos büntetés lehet a vége
- Vitézy Dávid bejelentett, ünnepelhetnek a Balaton északi partján
- Orbán Viktor már tudja, mi vár Magyarországra: „Ideje felébredni!”
- Újabb fordulat a vitatott óvodás kérdőív ügyében
- Négy településen tartanak választást, hol van a Tisza és a Fidesz?
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
34 perce
Nemzetközi
Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Franciaországi ügyészségi vizsgálat a hamis bombafenyegetések miatt
08:45
-
Rangos nemzetközi díjat nyert Hévíz
08:35
-
Erős év végi hajrát készít elő a Szallas.hu
07:15
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
06:25
-
Újra a Nébihnél az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás felügyelete
05:40
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
2026. november 8. 08:32
-
Véres lövöldözés Krakkóban
2026. november 7. 16:23
-
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
2026. november 8. 10:12
-
Nem könnyű követni, mit csinál a forint
2026. november 7. 14:43



