A felügyelet mindent megpróbált
A hatósági intézkedésre azért került sor, mert a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a lefolytatott eljárásai és a rendelkezésére álló legújabb adatok alapján megállapította, hogy az AIM Általános Biztosító Zrt. biztonsági tőkemegfelelése 2012. december 31-ére vonatkozóan súlyosan jogszabálysértő szintre zuhant. A PSZÁF a biztosítóval szemben az elmúlt két és fél évben számos intézkedést alkalmazott annak érdekében, hogy a cég megromlott pénzügyi helyzete rendeződjön és biztonságosan tudjon működni a biztosítási piacon.
A PSZÁF intézkedéseinek hatására a biztosító által tett lépések (pénzügyi terv kidolgozása, külső tőke bevonása) azonban összességében nem tudták megállítani pénzügyi helyzetének romlását. A negatív tendencia eredményeképpen, a biztosító 2012. december 31-ére vonatkozó adatszolgáltatásának kiértékelése alapján a PSZÁF megállapította, hogy a pénzintézet rendelkezésre álló szavatoló tőkéje az év közben végrehajtott tőkeemelés megvalósulása ellenére az év utolsó hónapjaiban minden eddiginél kritikusabb szintre csökkent, jövedelmezősége pedig drasztikusan romlott.
A PSZÁF, figyelembe véve a biztosítóról rendelkezésére álló információkat, továbbá a jelenlegi és jövőbeni biztosított ügyfelek érdekeinek megóvását, a kialakult helyzetet értékelve úgy ítélte meg, hogy a kritikus helyzet megoldása érdekében a szakmailag helytálló döntés a biztosító engedélyének a visszavonása. Ezért a PSZÁF – végelszámolás kezdeményezésével egyidejűleg – a biztosító alapítási és tevékenységi engedélyeit visszavonta és a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-t jelölte ki végelszámolónak. A végelszámolás kezdő időpontja: 2013. január 28.
Nem sok magyart érint
A biztosítónak mintegy 185 ezer ügyfele van, melynek többsége külföldi személy, a Magyarországon tevékenykedő biztosítók közül nem-életbiztosítási ágban a piaci részesedése 1,5%.
A végelszámolás 2013. január 28-ai kezdő időpontjában a biztosítási szerződések jogszabály erejénél fogva megszűnnek; a megszűnt biztosítási szerződések esetében csak a megszűnés napjáig járó biztosítási díjak szedhetők be. A biztosítóval új biztosítási szerződés a végelszámolás előbbiek szerinti kezdő időpontjától nem köthető és nem hosszabbítható meg.
A végelszámoló tájékoztatást fog adni a biztosító hazai és az Európai Unió más tagállamaiban honos ügyfelei, illetve az ismert hitelezők részére a Felügyelet fentiek szerinti döntéséről, valamint a biztosítási szerződések megszűnésének időpontjáról és a döntés joghatásairól, így különösen a Biztosítóval szemben fennálló igények benyújtásának módjáról és határidejéről.
A PSZÁF 2013. január 25-én kelt határozatában visszavonta az AIM Általános Biztosító Zrt. alapítási és tevékenységi engedélyeit, valamint 2013. január 28-ai kezdettel elrendelte az intézmény végelszámolását.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
16 perce
-
Bod Péter Ákos: Amerika és a többiek a demokrata hullám után
körülbelül 1 órája
-
Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
11 órája
-
Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
11 órája
-
Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
11 órája
-
Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
12 órája
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
12 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter Berlinbe látogat a jövő héten, a német kormány nagyon elégedett a Tisza-kormánnyal
- Ügynökakták: a kormányfő bocsánatot kért Lezsák Sándortól
- Vaskos pénzbe került a Szijjártó Péter távol-keleti útjára bérelt magángép
- A 4000 milliárd forint nyomában: mit is jelentett be igazából Kapitány István?
- Elismerést és tanácsot is kaptak Magyar Péterék a britektől
- Matolcsy György nem ment el, Varga Mihály viszont beszélt az MNB-vizsgálóbizottság előtt
- Gyanúsan használták fel a közpénzeket, végelszámolják az előző kormány által létrehozott központot
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
11 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Kiszáradnak a magyar földek: az aszály miatt drámai terméskieséssel zárul az év
05:33
-
Már készülnek a cégek az év végi rohamra: egyre több diákmunkást keresnek, ennyit fizetnek
16:52
-
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis: megvannak az országos döntő első résztvevői
15:54
-
A Lidl már pontosan tudja, mi történik, ha szenteste zárva tartanak
15:07
-
Félretehetik a profitjuk felét az érintett cégek: brutális különadót tervez Horvátország
13:59
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Reagált Surányi György az ügynökvádra
2026. november 5. 07:50
-
Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
2026. november 5. 17:34
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
2026. november 5. 18:29
-
Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
2026. november 5. 09:51
-
Mennyiért adnak most egy eurót?
2026. november 5. 07:33


