A biztosító jogelődje már 10 éve jelen van a magyar piacon, mostantól a Victoria-Volksbankentől átvett nem-életbiztosítási állományát az osztrák Ergo biztosító magyarországi fióktelepe viszi majd tovább. A biztosító eddig erősen támaszkodott a banki csatornára, elsősorban a Volksbankon keresztül, de 2007-ben megállapodást kötött a több biztosítótársasággal is leszerződött UniCredit Bankkal is. A díjbevételekben az elmúlt években folyamatos volt az eltolódás az UniCredit felé, de az orosz tulajdonba került Volksbank így is fontos értékesítési csatorna maradt a kis biztosító számára, az elmúlt évek díjbevételének nagyjából fele innen származott ugyanis.
A korábban kötött és jól működő együttműködés egyelőre él, tárgyalások folynak a hogyantovábbról - hangzott el a biztosító mai sajtótájékoztatóján.
A profit ez első, nem a növekedés
Freund László elnök-vezérigazgató szerint a csoport nagy lehetőségeket lát Kelet-Közép-Európában, de a tulajdonosok számára elsődleges szempont a profitabilitás. A régiós érdekeltségeit a csoport Ausztriából irányítja, nálunk is fiókteleppel fog működni, és nagyobb befektetés nem várható a fúzió után. A növekedés ugyanis nem mehet az eredményesség rovására - mondta el Freund. A biztosító eddig is "óvatos duhaj módjára" növekedett a hazai piacon, a bevált recepten nem változtatnak, de sok újdonságot ígérnek a jövőre.
Kihasználva a banki csatornákat 2010-ig a biztosító évente 30%-kal tudta növelni a díjbevételét, 2011-re azonban már csökkent a bevétel, 4,1 milliárd forint volt, aminek több mint 90%-a életbiztosításokból származott. 2012-ben a tendencia folytatódott (pontos számok még nincsenek), de a biztosító ekkor már, látva a piaci folyamatokat, a folyamatos díjas biztosításokra helyezte a hangsúlyt, a végtörlesztést pedig a biztosító is megérezte (a devizahitelek kiváltásához sokan felbontották az életbiztosításukat, főleg az egyszeri díjas szerződéseket). A tavalyi év végén 26 ezer szerződést kezeltek.
Érthető termékekre van szükség
A 10 éve itt tevékenykedő biztosító eddig nemigen volt szem előtt, az egységes brand ezen is segíthet. A fúzió után célkitűzés a piaci átlag feletti növekedés, a költségek szinten tartása mellett. Freund szerint új és innovatív termékekkel jelentkeznek majd, melyek lényege, hogy könnyen érthető, átlátható és egyszerű konstrukciók lesznek. A társaság eddig is törekedett erre.
Az elmúlt években a biztosítók tartalékai megcsappantak idehaza, a kárkifizetések megugrottak, erre rakódtak rá az olyan plusz terhek, mint a bankadó; az Ergo mégis is - vagy pont ezért - úgy gondolja, hogy nagy fejlődés előtt áll a magyar életbiztosítási piac. Freund reméli, hogy előbb utóbb trendforduló következik a gazdaság teljesítményben, ami hatással lesz a biztosítási piacra: újra növekedhetnek a tartalékok, a díjbevételek. Addig is a biztosítóknak meg kell fogniuk a költségeket.
Az új adózási szabályok miatt a biztosítási piac a rövidebb időhorizontú termékek felé tolódhat, pedig kívánatosabb lenne, hogy az ügyfelek hosszabb időtávokban gondolkozzanak - mondta Freund.
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.
Vegyen részt Ön is!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
19 perce
-
Trump lassan győzelmet hirdet Iránban?
44 perce
-
Újszerű óváros, kalapos túrófánk és alacsony árak – Bukarest megér egy hétvégét
3 órája
-
Olyat mondott Zelenszkij, ami nagyon nem fog tetszeni Orbán Viktornak
13 órája
-
Csehországban felgyújtottak egy Izraelnek fegyvereket gyártó üzemet
14 órája
-
Megint győzelmet hirdetett Donald Trump, és beszólt a NATO-nak
14 órája
-
Ki ebben az egészben a legnagyobb gazember? Ez Viszont Privát
14 órája
- Sárgarépa: EU-s árrobbanást hozott az özönvíz
- No Trump, no party? Visszafelé sülhet el, ha tényleg Magyarországra jön Trump alelnöke
- Zelenszkij: az EU meg fogja kerülni Orbán Viktor vétóját
- Beverték az utolsó szöget is a déli HÉV-vonalak felújításának koporsójába (frissítve)
- 86 éves korában elhunyt Chuck Norris (frissítve)
- Elárulta, hogy készül a választások utánra Orbán Viktor
- Putyin valamitől nagyon fél – de lesz oka megijedni is?
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
- Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben 2026. március 15. 12:37
- Irán megfenyegette Ukrajnát, hogy területe legitim célponttá válhat 2026. március 14. 15:32
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
A tengeren szállított olajt érinti a szankciók felfüggesztése.
Trump lassan győzelmet hirdet Iránban?
Az elnök szerint hamarosan akár enyhíteni lehet az amerikai nyomást.
Csehországban felgyújtottak egy Izraelnek fegyvereket gyártó üzemet
Egy palesztinbarát csoport lehet az elkövető.
-
Ismét a hazai turizmus meghatározó szereplői között a milliárdos pezsgőkirály2026. március 20. 15:50 -
Bige László szerint műtrágyahiány és drágulás nehezíti a tavaszi munkákat2026. március 20. 05:55 -
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15
További hírek >
-
Felforgatja az egészségügyet az AI: már tüneteket is vele diagnosztizálnak
05:22
-
Siker és kimerültség: így élnek ma a magyar vállalkozónők
16:53
-
Az üzemanyag után jön a következő pofon: a drágább lakáshitelek
15:24
-
Villanyautó-boom a régióban
14:41
-
Tovább csökkent az amerikai gazdaság lendülete
13:49
-
Friss ajánlás az EU-tagállamok lakosainak: több home office, lassabb közlekedés, kevesebb repülés
16:14
-
Járatnyitások a Condor nyári menetrendjében
13:12
-
A világ 10 legveszélyesebb repülőtere
11:12
-
Osztrák workshop Budapesten: új szlogen, új élmények
11:05
-
Japán gasztronómiája egy hétre beköltözik a W Budapestbe
10:56
-
Megújult a bélapátfalvi apátsági templom – május 30-án áldják meg
08:02
-
Előkerült a szétszedett fogadópult
16:03
-
Elhunyt Chuck Norris – a legendás színész és harcművész 86 éves volt
15:25
-
Graffitikkel rongálták meg a felújításra váró egri viaduktot!
14:50
-
Felavatták Egerben a világ legnagyobb szabadtéri fényképezőgép-installációját
14:16
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Olyat mondott Zelenszkij, ami nagyon nem fog tetszeni Orbán Viktornak
2026. március 20. 19:51
-
Már ég a ház Donald Trump hátországában
2026. március 20. 14:16
-
Vágják a centit az áprilisi választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére
2026. március 20. 10:52
-
Megint lecsaptak az orosz drónok, külföldi teherhajókban is kár keletkezett
2026. március 20. 13:41
-
Egy vagyont hagyhat a benzinkúton, aki magyar rendszám nélkül tankol
2026. március 20. 10:35



