3p
Új fényjelzések, egységes táblák a készülő módosításban.

Új rendelkezésekkel egészülhet ki a KRESZ a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási és társadalmi egyeztetés alatt álló javaslatai alapján.

Az egyik fontos változás az lenne a tervek szerint, hogy a gyorsforgalmi utakon torlódáshoz érkező autósok a ráfutásos balesetek elkerülése érdekében kötelező lenne az elakadásjelző használata azoknak az autósoknak, amelyek megérkeznek a torlódáshoz - közölte a Privátbankárral a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A villogót a közlemény szerint megállásig vagy a lassítás megszüntetéséig kellene használni. A NFM szerint a bevált gyakorlathoz igazodó előírás bevezetésével kevesebb lehet az ütközés a gyorsforgalmi utakon.

A módosításban a KRESZ megújítását célzó lakossági felmérésben felmerült javaslat is helyet kapott. Az előírások megengedhetik, hogy a forgalomirányító lámák visszaszámoljanak a váltás előtt. (Ilyen rendszer egyébként több városban is működik már, például Veszprémben, Debrecenben, Siófokon, vagy Szolnokon - a szerk.)

A stílus maga

A KRESZ a megalkotása óta eltelt közel negyven évben több mint harminc alkalommal változott. A hatályos jogszabályban ezért tucatnyi különböző stílusú közúti jelzés található. Az akár 1975-ben rajzolt jelzésképeket egységes szemléletben kiszerkesztett táblák válthatják fel a rendeletben.


A tanulóvezetők így a hatályos KRESZ-ből pontosan azokat a táblaképeket sajátíthatják el, amelyekkel az utak mentén is találkozhatnak. A rendelkezések néhány, jogszabályban rögzített eltérést megengedhetnek. Így például kimondhatják, hogy városképi okokból más közúti jelzésekkel össze nem téveszthető egyedi táblák jelölhetik a helyi közösségi közlekedési eszközök megállóit és a taxiállomásokat.

Könnyebb lesz templomot találni

Több uniós tagállamban kialakult gyakorlat átültetésével új jelzőtábla adhat tájékoztatást az út mellett vagy annak közelében lévő egyházi létesítményről. Felirat utalhat a felekezet, vallási közösség és az épület nevére, a szertartások időpontjára. Az információknak különösen olyan idegenforgalmi és üdülőövezetekben lehet jelentősége, ahol az odalátogatók kevesebb helyismerettel rendelkeznek.

A műszaki előírások után a KRESZ is megnyitja a nappali menetjelző lámpa szabályszerű használatának lehetőségét a motorkerékpárosok előtt. Az 5-6 cm átmérőjű pozíciófény nem vakít, de távolról is jól látható, és csak kismértékben terheli a jármű elektronikai rendszereit.

Változik a súlykorlátozás is

A KRESZ e-útdíj bevezetéssel egyidejűleg hatályba lépett módosítása megtiltotta a 7,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek átmenő forgalmát az alsóbb rendű úthálózaton. Az üzemeltetési tapasztalatok alapján azonban az előzetesen becsülttől jelentősen elmaradó, kismértékű átterelődés mutatható ki a díjköteles szakaszokról a mellékutakra egyes térségekben.

A jogalkotó ezért a helyi kereskedelem és gazdaság élénkítése érdekében a megyén belüli célforgalomban enyhíti a korlátozást. A súlyhatár általánosságban 12 tonnára nő, ezzel gyakorlatilag a kéttengelyes tehergépkocsik teljes köre bekerül a kedvezményezettek közé. A pontosabban körülhatárolt tilalom lehetővé teheti, hogy a kijelölt szervek a jelenleginél is hatékonyabban lássák el ellenőrzési feladataikat.

A kormányzati honlapon társadalmi véleményeztetésre közzétett rendelettervezetben foglaltak végleges elfogadásáról várhatóan egy-két hónapon belül döntenek. Az új előírások a kihirdetést követő napon lépnek majd hatályba.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG