A GfK Hungária Komplex Fogyasztói Bizalom Index (FBI) mutatója 6 pontos növekedés eredményeképpen 2013 júniusában 160,8 pont.
Ennek része a Fogyasztói Várakozások Index, amely 11 pontos növekedéssel elérte a 195,9 pontot. A növekedés oka, hogy javult az ország gazdasági helyzetének megítélése. Az optimisták aránya az előző negyedévben mért 24 százalék után júniusban 28 százalékra emelkedett.
A megkérdezettek 27 százaléka mondta júniusban, hogy az ország gazdasági helyzete ma jobb, mint egy évvel ezelőtt és közel minden második magyar lakos (47 százalék) javulást vár hosszú távon. A pozitív várakozások ellenére a Vásárlási Hajlandóság Index (VHI) értéke nem változott számottevően 2013 júniusában, 1 pontos emelkedéssel jelenleg 121,8 ponton áll.
Az adatok jók, de mikor lesz hatása?
Az adatok ismeretében kijelenthetjük, hogy a fogyasztói bizalom immár trendszerűen enyhül, hiszen az elmúlt három negyedévben egyre magasabb értékeket ért el a komplex fogyasztói bizalom index. E pozitív fordulat láttán már csak az a kérdés, hogy a bizalom mikor érezteti hatását a kereskedelemben is - értékelte az adatokat Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója.
A munkanélküliség alakulásáról nem sokat változott a vélemény: tíz lakosból négy (39 százalék) számít a munkanélküliség növekedésére, míg korábban 45 százalékuk vélekedett így. Az inflációs várakozásokat illetően sem történt számottevő változás: a lakosság túlnyomó része (73 százalék) továbbra is az árak emelkedésére számít. A válaszadók átlagosan 7 százalékos növekedést várnak az elkövetkező 12 hónapban.
A reáljövedelmek csökkenését várják
A háztartások reáljövedelmére vonatkozó várakozások újra kedvezőtlenül alakultak: az előző negyedévben mért 51 százalékkal szemben most a megkérdezettek 55 százaléka számít az inflációnál kisebb mértékű növekedésre, azaz családjának reáljövedelme csökkenését prognosztizálja.
A hitelfelvételi kedv lényegében nem változott: míg márciusban a lakosság 25 százaléka vélte úgy, hogy most nem alkalmas az idő kölcsön felvételére, addig júniusban 30 százalék vélekedett hasonlóképpen. Mérséklődött – 69 százalékról 64 százalékra – azoknak a válaszadóknak az aránya, akik úgy nyilatkoztak, hogy soha nem vennének fel hitelt.
A megtakarításokkal kapcsolatos bizonytalanság a 2012 decemberi szinten áll: idén júniusban a válaszadók 41 százaléka bizonytalan, hogy felhasználja-e a megtakarításait egy korábban tervezett vásárlásra, míg 19 százalék szerint most egyáltalán nem érdemes nagyobb háztartási eszközt vásárolni.
Kissé csökkent azok aránya, akik egy lakásvásárláshoz megfelelőnek ítélik a körülményeket: a 2013 márciusában megkérdezettek 56 százalékával szemben most 53 százalék nyilatkozott úgy, hogy venne mostanában lakást. Öt válaszadóból mindössze kettő tartja jó befektetésnek a lakásvásárlást, és lakása eladására a megkérdezettek 6 százaléka vállalkozna a jelenlegi körülmények között.
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.
Vegyen részt Ön is!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Valami készül Putyin ellen? Furcsa dolgok történnek Moszkvában
5 perce
-
Hormuzi-válság: közös akcióra készül hat ország
10 órája
-
Húsárrobbanást hozhat a hazai boltokba az iráni háború?
10 órája
-
Kémbotránytól hangos Szlovénia a vasárnapi választások előtt
11 órája
-
Másfél órán át győzködték Orbán Viktort Brüsszelben
11 órája
-
Pocsék nap vagy fordulat? Így zárt a forint
11 órája
-
Az olajár-emelkedés mentette meg a Molt
12 órája
- Az Otthon Start újabb hulláma előtt még örülhettek a vevők a lakáspiacon
- Zárt ajtók mögött patthelyzet: Orbán Viktor átlépte a vörös vonalat?
- Éktelen haragra gerjedt Trump az újabb iráni támadás miatt
- Újabb elkeserítő reggelre ébredt a forint
- Szájer József intézete ismét hallat magáról
- Villámgyorsan eladták a Szőlő utcai javítóintézetet
- A szokásosnál korábban érkezik a nyugdíj a választás hónapjában
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
- Az áprilisi választás után jön a neheze a győztesnek – megszólalt a Fitch Ratings 2026. március 13. 10:22
- Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben 2026. március 15. 12:37
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Hormuzi-válság: közös akcióra készül hat ország
Brüsszel és Tokió közös fellépést sürget.
Pocsék nap vagy fordulat? Így zárt a forint
Estére valamennyire magára talált a magyar fizetőeszköz.
Az olajár-emelkedés mentette meg a Molt
Nemzetközi hangulat húzta le a BUX-ot.
-
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15 -
Rekordszámú dollármilliárdos a világon, Mészáros Lőrinc a 823. a Forbes listáján2026. március 18. 05:50 -
Titkos aranylabirintus London alatt: itt őrzik 60 ország kincseit2026. március 17. 16:00
További hírek >
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Történelmi csapás Iránnak: minden tengeralattjáró és hadihajó megsemmisült
2026. március 19. 17:22
-
Hátrakötött kézzel fognak harcolni Orbán Viktorral az uniós vezetők a csütörtöki EU-csúcson
2026. március 19. 10:34
-
Kedvező hírt kapott Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója
2026. március 19. 09:50
-
Nem várt ajánlatot kapott Törökország az Európai Uniótól
2026. március 19. 08:36
-
Orbán Viktor nem engedett: két ország is blokkolta az Ukrajna melletti nyilatkozatot
2026. március 19. 16:42

