3p
Élénkül a kereslet a használt autók iránt Magyarországon, és tavaly több autó kelt el, mint egy évvel korábban, rossz hír, hogy emiatt egyre öregszik a magyar autóállomány. Soha ennyi autó nem érkezett külföldről, de az új szabályok miatt a dinamikus növekedés megrekedhet.

Élénkül a kereslet a használt autók iránt Magyarországon, a piac 9,9 százalékos növekedéséből azonban a használt autókat értékesítő cégek csak egy kis szeletet tudtak elcsípni, mindössze 1,9 százalékkal bővült az eladásuk - állapította meg elemzésében a Das Weltauto.

Lesz ez még így sem

Az elemzés szerint tavaly összesen 444 482 használt autó talált új gazdára Magyarországon, 40 006-tal több az egy évvel korábbinál, a piac az összes negyedévben bővült. A közlemény megjegyzi: a bővüléssel egyidejűleg tovább emelkedik a magyar gépjárműállomány átlagéletkora, ami már 11,8 év.

Jelentősen, 32,1 százalékkal nőtt 2013-ban a használtgépkocsi-forgalombahelyezések száma, jelezve, hogy minden eddiginél több autó érkezett be külföldről. Tavaly 70 700 darabot regisztráltak az okmányirodákban a 2012. évi 53 531 után. A közleményben Frank György, a Das WeltAuto megbízott márkavezetője úgy vélekedett: az új illetéktörvény miatt a dinamikus növekedés valószínűleg alábbhagy a következő időszakban, mivel 2014. január 1-jétől vagyonszerzési illeték terheli a külföldről behozott használt járműveket is.

A használt autók piaca Budapesten (54 627 autó), Pest megyében (29 177) és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (23 397) volt a legélénkebb tavaly.

Az Opel a mi autónk

Tavaly az alsó-közép kategóriában regisztrálták a legtöbb átírást (143 265 darab), de keresettek voltak a kisautók (121 620) és a felső-középkategória (66 817) modelljei is. Az importált autók esetében viszont a felső- (19 396) és alsó-középkategóriás kocsik (15 161), valamint az egyterűek (11 823) voltak a legkedveltebbek.

A márkákat tekintve változatlanul a legkeresettebb az Opel (62 728), a Suzuki (47 508) és a Volkswagen (42 996). Élénk volt a luxus sportkocsik piaca is: Porschéból 291, Maseratiból 26, Ferrariból 18, Lamborghiniből 3 használt autó cserélt gazdát. Külföldről főként Volkswagent (10 301, a BMW-t (7615) és az Opelt (7001) hoztak be.

A DasWeltauto a Volkswagen csoport márkáinak importőre, a Porsche Hungaria önálló márkájaként működik Magyarországon. Az üzletágat a minőségi használt autók forgalmazására indították el 2001-ben, azóta a hálózat 34 tagúvá nőtt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Minőségi térkő – hazai gyártótól megfizethető áron
PR | 2026. február 5. 16:01
Ha kültéri burkolatot tervezel otthonodhoz vagy közterülethez, fontos, hogy olyan burkolóanyag mellett dönts, amely egyszerre esztétikus, tartós és kedvező áron elérhető. A hazai gyártó ABeton-Viacolor Térkő Zrt. 35 éves tapasztalattal kínál kiváló minőségű térkő, téglakő, járdalap és egyéb térburkoló kő megoldásokat – mindezt versenyképes áron.
Vásárló Jó hírt közölt az Aldi, itt egy újabb árcsökkentés
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 17:23
A csokoládé árához nyúlnak hozzá.
Vásárló Tovább halogathatja a tankolást
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 17:00
A nagykereskedelmi üzemanyagárak nem változnak szerdától.
Vásárló Kellemes meglepetés a Lidltől: 50 ezer forintot spórolhatnak a legügyesebb vásárlók
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 11:03
Már a Lidl vásárlóinak több, mint fele használja a piacvezető áruházlánc digitális hűségprogramját, a Lidl Plus-t, amelynek segítségével a tavalyi évben 22,7 milliárd forint maradt a magyar háztartásoknál. Az adatokból jól látható, hogy azon felhasználók, akik rendszeresen használták vásárlásaik során a Lidl Plus applikációt, 2025-ben éves szinten akár egy-két bevásárlás árát is megspórolhatták.
Vásárló Dízelesek, kútra fel! – csütörtökön még megéri
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 10:45
Az autósok egy részének nem kell aggódnia.
Vásárló A tetőablak gondos kiválasztása pénzügyi szempontból is lényeges
Márkázott tartalom | 2026. január 14. 16:36
Egy tetőtéri felújítás vagy beépítés során a tetőablak kiválasztása jóval több, mint esztétikai kérdés. A döntés közvetlen hatással lehet ugyanis az ingatlan értékére, az energiafelhasználásra és a hosszú távú fenntartási költségekre is.
Vásárló Csapatépítés az irodában: remek ötletek, amik tényleg működnek
Márkázott tartalom | 2026. január 12. 07:44
Nem kell, hogy a dolgos hétköznapok csak a feladatokról szóljanak, hiszen az irodai lét sokkal több puszta munkavégzésnél. Egy jó közösségben az idő is gyorsabban repül, a feladatok pedig valahogy könnyebben megoldódnak, ha érezzük a kollégák támogatását. Az alábbi néhány egyszerű, mégis nagyszerű módszerrel könnyedén feldobhatjuk az irodai légkört, és kellemesebbé tehetjük az együtt töltött órákat.
Vásárló Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló Tudatos befektetés az egészségbe minden nap
Márkázott tartalom | 2026. január 10. 10:03
A pénzügyi tudatosság ma már nem csupán a megtakarításokról, befektetésekről és költségtervezésről szól. Egyre többen ismerik fel, hogy az egyik legfontosabb hosszú távú befektetés saját egészségünk megőrzése. Ha a szervezet folyamatos túlterhelés alatt áll, annak előbb-utóbb anyagi következményei is lehetnek: csökkenő teljesítmény, gyakoribb kiesések, kevesebb energia a munkára és a fejlődésre. A tudatos életmód ezért ma már ugyanúgy része a felelős tervezésnek, mint egy stabil pénzügyi stratégia.
Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG