A közel 4000 dolgozó megkérdezésével készült „Szabadság – élünk vele?” című reprezentatív felmérésből kiderül, a munka mellett nem fordítunk elég időt a feltöltődésre, kikapcsolódásra. A hazai munkavállalók negyven százaléka, ezen belül is leginkább a nők és a saját bevallásuk szerint nélkülözések közt élők találják kevésnek az adott évben kivehető szabadnapok számát, míg az anyagi biztonságban élők nagyobb része elégedett ezzel.
A megkérdezettek közel felével többször előfordult már, hogy csak papíron ment szabadságra vagy munkája miatt meg kellett szakítania azt, esetleg felettese nem engedte el pihenni a kiválasztott időpontban. A ki nem vett szabadnapokat a dolgozók több mint felének nem fizeti ki a munkáltatója, arról azonban, hogy mikor megy szabadságra, 52 százalék nagyobb részben szabadon dönthet.
Sokan nem veszik ki a szabadságot
A munkavállalók 31 százaléka nem tudja kivenni az összes szabadnapját az adott évben: a szabadnapokból átlagosan 36 százalék marad meg évvégén. Aggasztó az az eredmény is, hogy az említett 31 százalékból 8 százalék egyáltalán nem, vagy csak pár napra megy szabadságra. Ez leginkább a felsővezetőkre és az egyéni vállalkozókra jellemző.
Azok, akik nem tudják kivenni az összes szabadnapjukat, az esetek közel felében az elvégzendő munka mennyiségében látják pihenésük akadályát. Tízből négy esetben viszont a helyettesítés nem megoldott és további 12 százalék nyilatkozott úgy, hogy amúgy sincs pénze nyaralásra. 10 százalék nem szeret kiesni a munkából, illetve 5 százalék kifejezetten munkamániásnak vallja magát. Az alapfokú végzettséggel rendelkezők és a rosszabb anyagi helyzetben lévők körében az átlagosnál magasabb azon munkavállalók aránya, akiknek szabadnapjaik legalább fele megmarad év végére.
Ki hány napra utazik?
A kutatásból kiderül az is, hogy bár a résztvevők 35 százaléka külföldi szállodában pihenne legszívesebben, erre mindössze 9 százaléknak van lehetősége. A belföldi turizmus szempontjából viszont jó hír, hogy minden harmadik munkavállaló nyaral belföldön panzióban, apartmanban vagy látogatja meg barátait, ismerőseit.
Pozitív eredmény az is, hogy a megkérdezettek több mint fele maga dönti el, mikor megy pihenni, a legtöbben (71 százalék) több részletben veszik ki szabadnapjaikat. A dolgozók 34 százaléka egy hétre, 20 százaléka pedig kevesebb, mint 1 hétre utazik el. Bíztató, hogy vannak olyan munkahelyek, ahol több mint 3 hétig pihenhetnek az alkalmazottak a nyári időszakban, még akkor is, ha ez csupán a megkérdezettek 6 százalékára igaz.
Bár a hazai munkavállalók negyven százaléka kevésnek találja az adott évben kivehető szabadnapok számát, így is minden második dolgozóval előfordult már, hogy csak papíron ment szabadságra, 2 százalék pedig egyáltalán nem vett ki szabadságot – derül ki a Profession.hu legfrissebb felméréséből.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Elon Musk hatalmas gyomrost kapott a bíróságon
8 órája
-
Emberéleteket is követeltek már a magas benzinárak
8 órája
-
Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
9 órája
-
Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
9 órája
-
A forintnak is jót tettek a hétfői hírek
9 órája
-
Le a függőséggel: nagy földgázmezőt kezdenek kiaknázni a szomszédban
10 órája
-
Kisütött a nap a budapesti parketten is
10 órája
Mfor.hu Top24
- Az ukrán külügyminiszter reagált Orbán Anita bejelentésére
- Orbán Anita: tárgyalni kezd a külügy az ukránokkal
- Újabb államtitkár kilétére derült fény
- Lázár János alapítványánál is vizsgálatokat ígért az új agrárminiszter
- Erről döntött a Magyar-kormány
- Krausz Ferenc érdekes levelet írt Magyar Péternek
- Ezt nézze: így zárta a forint a hétfőt!
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Heti top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány 2026. május 13. 08:44
- Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István 2026. május 15. 15:50
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány 2026. május 13. 08:44
- Mi lesz veled, magyar állampapír? 2026. április 20. 05:55
Friss
Makro / Külgazdaság
Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
A megszorításoknak próbál megágyazni a vádakkal a Tisza-kormány? A Fidesz szerint ez a helyzet.
9 órája
Részvény / Deviza / Áru
A forintnak is jót tettek a hétfői hírek
Erősödött a forint mindhárom fő devizához képest.
9 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ferrari, motorgyűjtemény és Disney-szoba – Neymar megmutatta luxusotthonát2026. május 18. 13:30 -
Nagy terveket villantott Tiborcz István logisztikai cége2026. május 18. 04:55 -
Tovább terjeszkedik az Oscar-díjas színésznő étteremlánca2026. május 15. 14:55 -
-
Új király a cseh milliárdoslistán: 7940 milliárd forinttal tarol a fegyveripari örökös2026. május 14. 15:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége
03:33
-
Meglepő fordulat a hiteleknél
16:54
-
Kormányzati beavatkozás tartja lent az üzemanyagárakat Horvátországban
14:04
-
Megőrült a panelpiac
13:13
-
Hogyan fordulhat elő, hogy egy vállalkozás látszólag sikeres, mégis a csőd szélére sodródik?
12:16
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Törvényt sérthetett a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
19:48
-
Kedden hozzák nyilvánosságra a kegyelmi ügy dossziéját – Magyar Péter szerint Varga Judit első körben nem támogatta K. Endre kérvényét
17:56
-
Augusztus végére elkészül az új, jelzőlámpás zebra a Barkóczy utcában, a buszpályaudvarnál
15:14
-
Ötödik helyen végzett Eger a Futókörök Napján
14:25
-
Június 20-án sportautó-találkozó és pályanap lesz a BSSW Visontán
12:23
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány
2026. május 13. 08:44
-
Mi lesz veled, magyar állampapír?
2026. április 20. 05:55
-
Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
2026. április 29. 18:28
top 24
-
Az MNB elárulta az aranytartalék értékét
2026. május 18. 12:14
-
Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
2026. május 18. 09:51
-
Megágyazott a Magyar Nemzeti Bank a fordulatnak, már júniusban bekövetkezhet?
2026. május 18. 15:07
-
Csökkenti az állampapírok kamatait az ÁKK
2026. május 18. 14:43
-
Orbán Anita fontos bejelentést tett
2026. május 18. 08:54
Blokád, összecsapások, sebesültek, halottak, több százan őrizetben. Megemelte az üzemanyagok árát a kenyai kormány. 


