Magyarországon a dohánytermesztés a foglalkoztatásban és a közvetlen, valamint a közvetett jövedelemtermelésben játszott jelentős szerepe mellett hozzájárul a tájfenntartásához, a vidék sokszínűségéhez is. Ezért hazánk alapvető érdeke, hogy az ágazat fennmaradjon, és jól funkcionáljon Európában - mondta Fazekas Sándor.
A magyar kormány elkötelezett amellett, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt támadt kihívásokra lehetőség szerint olyan válaszokat találjon, amelyek a munkaképes - azon belül is a vidéken élő - közösségek megélhetését biztosítják, illetve hosszútávon is perspektívát nyújtanak nekik.
A Közös Agrárpolitika (KAP) egyik kulcskérdése, hogy a dohányágazatban továbbra is megtartható legyen a termelői bázis. Ez átlagon felüli közös erőfeszítést és folyamatos, kölcsönös párbeszédet igényel a dohánytermesztők, a feldolgozók, illetve a szabályozás és a politika szereplői között.
Úgy vélte, együttműködés hiányában a dohányszektor közvetett és közvetlen szabályozásának nem kellően körültekintő módosítása gátolhatja a szektor működését, amit el kell kerülni. Éppen ezért a különböző iparágakat és érdekcsoportokat képviselő szereplők együttműködésére szólított fel a miniszter a termelés, a feldolgozás, a politikai keretrendszer kidolgozása és a szabályozás területén.
Kérte a tanácskozás résztvevőit, hogy a támogatási rendszerek részleteinek kidolgozásánál és véglegesítésénél cselekedjenek közösen. Együtt ugyanis nagyobb esélye van annak, hogy minden lehetőséget alaposan megvizsgálva és bemutatva, befolyással legyenek az őket közvetlenül érintő döntések kimenetelére - mondta.
A dohánytermesztés a magyar mezőgazdaság kiemelten fontos ágazata - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten, az Európai Dohánytermesztők Szövetsége (UNITAB) 33. kongresszusán.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
20 perce
-
Csak a Mol maradt talpon
43 perce
-
Kőkemény üzenetet küldött Netanjahunak New York polgármestere
körülbelül 1 órája
-
Putyin szóvivője nem optimista: nem lesz gyors béke?
2 órája
-
Elfogadta új stratégiai tervét a magyar tőzsde ingatlanpiaci nagyágyúja
2 órája
-
Lesújtott az Európai Bizottság az amerikai óriáscégre
2 órája
-
Elképesztő csúcsokat döntött az üzleti és főleg a fogyasztói bizalom idehaza
3 órája
Mfor.hu Top24
- Megszűnt a Fidesz-frakció Óbudán
- Nagy bejelentés Magyar Pétertől, a kormány teljesíti a Tisza egyik választási ígéretét
- Jönnek az ázsiai vendégmunkások, de így is fogy a munkaerő az összeszerelő üzemekből
- Lemondott Kovács Gergely alpolgármestere
- Titokban 35 éves koncessziót kapott Garancsi István kaszinója
- Nyomozók lepték el a Családbarát Magyarország Központját
- Trump rátette a kezét a venezuelai olajra, aztán kámforrá váltak a bevételek
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Nemzetközi
Kőkemény üzenetet küldött Netanjahunak New York polgármestere
Letartóztatni ugyan nem tudja, de nem látja szívesen.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Putyin szóvivője nem optimista: nem lesz gyors béke?
Dmitrij Peszkov a külügyminiszteri találkozó után értékelt.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Huszonötmillióért sem kellett, most elárverezik a milliárdos exfeleségének birtokát2026. július 23. 08:30 -
Húszmilliárd dollárt hagyott Amerikában a futball-világbajnokság2026. július 23. 07:45 -
Mibe fektet a magyar elit?2026. július 22. 04:11 -
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29 -
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Ismét elhalasztják a Balaton-átúszást – az új időpont viszont a Kékszalaggal esik egy hétvégére!
13:08
-
Különleges kiállítási koncepció a fáraók korából
13:07
-
NAV: kalapács alatt a Salgótarjánhoz közeli erdei hotel
12:47
-
Díjazták a legjobb utasbiztosításokat
12:24
-
Magyar kardiológus mentett életet a Ryanair járatán
09:07
A vidék hírei
-
Pénteken megnyílik a Noszvaj felé vezető út, de több helyen még folytatódnak a munkák
14:19
-
A Fidesz elnökségi tagjainak kétharmadát is „vezetőszáron elvihetik” a következő hónapokban
12:58
-
Szeptembertől áfamentesek lesznek a vényköteles gyógyszerek
10:54
-
Ma este kiderülnek a felvételi ponthatárok: rekordlétszám mellett dől el több mint 140 ezer jelentkező sorsa, Egerben is pontváró esemény lesz
09:23
-
Ősszel visszakerülnek a javítóintézetek a gyermekvédelemhez
09:15
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból
2026. július 23. 08:35
-
A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
2026. július 22. 15:49
-
Nagy bejelentés az Egyesült Államoktól, újabb ország indíthat polgári célú atomprogramot
2026. július 23. 07:45
-
Átlépte a 150 ezres álomhatárt az Ausztriában dolgozó magyarok száma
2026. július 23. 05:44
-
Kezdhetünk aggódni? Durván elszállt a földgáz ára Európában
2026. július 23. 10:13
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 5,09 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik



