Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
A GKI Gazdaságkutató felmérése szerint kedvezőtlenek a foglalkoztatási kilátások: minden vállalati méretkategóriában a létszámcsökkentők vannak többségben. A cégek 4 százaléka növelni, 29 százaléka csökkenteni tervezi létszámát. Minél nagyobb egy cég, annál inkább valószínű, hogy csökkenti a foglalkoztatottak számát. Legnagyobb arányban az 500 fő feletti cégek jelezték, hogy elbocsátanak: 40 százalékuk mérsékli létszámát, 3 százalékuk növeli.
| Az idén januárban a GKI 800 fős reprezentatív vállalati mintán kutatást végzett az 5 fő feletti létszámú vállalkozások idei kilátásairól és a létszámvárakozásairól. A válaszoló cégek 1 millió 861 ezer munkavállalót reprezentálnak. |
A GKI szerint úgy tűnik, a cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot részben azért, mert bízott a konjunktúra javulásában, részben pedig azért, mert valahogy ki tudták gazdálkodni a bérköltséget. A GKI szerint 2012 elejére sok helyen "elszakadt a cérna", és már nem bíznak a kedvező kimenetelben.
A GKI szerint a beruházási szándékok is haloványak. A vállalkozások 21 százaléka tervezi beruházási kiadásainak növelését, miközben negyedük csökkenti azokat. Különösen kedvezőtlen, hogy az 500 fő feletti cégek mintegy 40 százaléka mérsékli beruházási kiadásait, és csak 12 százalékuk tervez növekedést.
A vállalkozások 4 százaléka számít idén jelentősen növekvő, 27 százaléka kissé növekvő árbevételre, míg 5 százalékuk szerint jelentősen, 19 százalékuk szerint kissé csökken majd árbevételük. Az 500 fő feletti cégek optimistábbak, 40 százalékuk árbevétel növekedést remél, míg csökkenéstől csak 20 százalékuk tart, ugyanakkor minél kisebb egy cég, annál rosszabb kilátásokkal vág neki az évnek. Az 50 fő alattiak 35 százaléka például az árbevétel csökkenésére számít, míg növekedésre csak 21 százalékuk lesz képes.
Címlapon
Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük
A görögországi hírek a csődkockázatunkat nem mozdították meg, de így is "jobban fizet" a magyar államcsőd, mint a hónap elején. A forint hirtelen kilengése a nem létező IMF-megállapodás ára is lehet londoni elemzők szerint, akik egyáltalán nem lepődtek meg Papademosz szavain: már készülnek a görög búcsúra.
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Ilyen ingatlanokat vehetünk 5 és 10 millió forint között
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Korai öröm: a jövő héttől már minden devizahitelest vár a Raiffeisen
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Kétéves mélyponton az euró, nagyot esett a BUX, a forint, az OTP
Még több KKV
Utánajártunk...
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Az IMF elárulta, mi az egyik feltétele
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Áfakulcs esetében uniós csúcstartók vagyunk
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
Állásajánlatok
- Bérszámfejtési Csoportvezető - Recruitment International Kft
- Cost Controller - Veszprém megye - Recruitment International Kft
- Production Controlling Manager - Zala megye - Recruitment International Kft
- Experienced Finance Manager - Production - Randstad Hungary Kft.
- General Ledger Accountant - Randstad Hungary Kft.
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Álomból rémálom – újabb zuhanás előtt a Facebook? (videóval)
- Mitől lesz versenyképesebb Magyarország? 21 pontos javaslat a kormánynak
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Nem csak adót vet ki, egyet meg is szüntet a kormány!
- Földre szállt pénzek: meg kell dolgozni a magas hozamért (videó)
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- Újabb botrány a Facebook-részvények körül
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
Ó ősi világrész
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Elintézte Ázsiát a görög exminiszterelnök
- Romló olasz GDP-előrejelzés a múltheti bankleminősítések után
- Túljegyzés mellett hozamemelkedés a spanyol állampapír aukción
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
Legfrissebb híreink
- Június 4-én jegybanktörvény, utána IMF-tárgyalások?
- Kétéves mélyponton az euró, nagyot esett a BUX, a forint, az OTP
- Így tudhatjuk meg, hogy milyen tyúk tojásait esszük
- Benézett a 302-es szint alá is a forint
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
- Gerhard Schroeder a Budapest Airport új elnöke
- Nem járul hozzá a Költségvetési Tanács a büdzsé módosításához
- Korai öröm: a jövő héttől már minden devizahitelest vár a Raiffeisen







Menekülnek a patkányok a süllyedő hajóról,lyukat rágtak ahol dőlt idáig a lóvé!Menekűlnek mert nem tudnak gyorsan meggazdagodni!!DE AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKAT FELKARMOLTÁK!!!! IGAZ!!!!!!