A Budapest Bank vállalati üzletágánál a kkv-k igen jelentős hányada, 70 százaléka beruházási hitelt igényelt a Növekedési Hitelprogram (NHP) második szakaszában, de népszerű a forgóeszközhitel is. A bank vállalati üzletága eddig több mint 300 szerződést kötött, az összeg közel 40 százalékát pedig a pénzintézet számára stratégiai fontosságú agrárszektorba helyezte ki. A program keretében folyósított kkv hitelek átlagos összege 70 millió forint.
A mikrovállalati szegmens részére ez idáig közel 500 millió forintot folyósítottak, átlagosan 9 millió forintos hitelösszeggel. A kisebb cégek esetén is a beruházási hitel iránt mutatkozik a legjelentősebb igény, az új szerződések több mint kétharmadát ez a hiteltípus teszi ki.
A második programban nincs tolongás
A bank kkv szakértői szerint a második szakasz relatív lassú felfutásának több oka is van. Egyrészt az első fázis keretében a vállalkozások jelentős része már megvalósította a gyorsan végrehajtható fejlesztéseket, másrészt a második szakasz jóval szigorúbb feltételekkel indult. Pozitívum ugyanakkor, hogy a vállalkozásoknak most hosszabb idő áll rendelkezésükre, így kiérleltebb beruházásokat készíthetnek elő, amelyek vélhetően hosszabb távú előnyökkel járhatnak a vállalatok és az egész gazdaság számára. A májustól életbe lépett változások is további lendületet adhatnak a programnak.
Várakozásaink szerint az év második felében fokozódik az érdeklődés, a teljes kihelyezett összeg decemberre meghaladhatja az első fázis 700 milliárd forintos eredményét. A Budapest Bank ügyfelei körében is a korábbi szakasz eredményeit felülmúló kihelyezésre számítunk. Ezt segíthetik a program folyamatos fejlesztései, aminek köszönhetően bankcsoportunk is újabb konstrukciókat kínál a vállalkozások számára – mondja Takács Zoltán, a bank vállalati értékesítési vezetője.
A Budapest Bank szerint a következő hónapokban fokozott érdeklődés várható a kis- és középvállalkozások körében a kedvező kamatozású hitel iránt.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
21 perce
-
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
körülbelül 1 órája
-
20 millió dollárt fizetnek Trumpék ezért az információért
körülbelül 1 órája
-
Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
2 órája
-
Eldőlt, ki alakíthat kormányt Izraelben
2 órája
-
Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
3 órája
-
Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
5 órája
Mfor.hu Top24
- Itt van Magyar Péter 58 milliárdos bejelentése
- Örülhetnek a kkv-k – Kapitány István nagy ígéretet tett
- Döntött a kormány Kovács Katalin kajak-kenu akadémiájáról
- Fél év után máris személycseréket hajtott végre Magyar Péter a kormányzatban
- Keddtől jönnek az igazság pillanatai a Tisza-kormány számára
- Elképesztő: megint megdőlt a hidegrekord Magyarországon
- A pokolból a mennybe ment a forint, ám végül onnan kiűzetett
KKV
Befejezi a kamarai munkát, távozik az MKIK alelnöke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 15:40
Balog Ádám nem folytatja tovább.
KKV
Óvatosabbá váltak a magyar vállalatok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 15:38
Júliusban mínusz 4 pontra csökkent az MNB–MKIK vállalati konjunktúraindex. Miközben a cégek bevételei és foglalkoztatási tervei valamelyest javultak, a jövőbeli kilátások gyengültek, a beruházási várakozások pedig egyéves mélypontra estek.
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
Nem engedélyezett útvonalon haladtak, aknára futottak – közölte Irán.
21 perce
Nemzetközi
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
Lengyel, brit, német orosz, osztrák és portugál állampolgárok is vannak a sérültek között.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Franciaországi ügyészségi vizsgálat a hamis bombafenyegetések miatt
08:45
-
Rangos nemzetközi díjat nyert Hévíz
08:35
-
Erős év végi hajrát készít elő a Szallas.hu
07:15
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
06:25
-
Újra a Nébihnél az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás felügyelete
05:40
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
2026. november 7. 12:48
-
Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
2026. november 8. 08:32
-
Véres lövöldözés Krakkóban
2026. november 7. 16:23
-
Nem könnyű követni, mit csinál a forint
2026. november 7. 14:43



