1p
Átváltoztatható kötvények zártkörű kibocsátásáról hozott döntést szerdán az Est Media Igazgatósága, minimum 864, maximum 1,488 milliárd forint értékben. A kötvényből befolyó források elsősorban a cégcsoport Sziget Kft.-ben meglévő részesedését terhelő hitelek refinanszírozását, ezen felül pedig a hagyományos médiaterület fejlesztésének felgyorsítását és esetleges kisebb akvizíciók lebonyolítását segítenék.

A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Est Media Nyrt. igazgatósága átváltoztatható kötvények zártkörű kibocsátásáról hozott döntést – közölte lapunkkal a társaság. A kibocsátás időpontja július 5., a kibocsátás értéke legalább 864 millió, legfeljebb 1,488 milliárd forint. Az átváltoztatható kötvények futamideje három év lesz és – amellett, hogy azok visszafizetéséért a kibocsátó teljes vagyonával felel – várhatóan úgynevezett fedezett kötvények lesznek.

(Fotó: Sziget.hu)

A kötvény mögé rendelt vagyonelem a cégcsoportnak a régió legnagyobb fesztiválszervező cégében, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft.-ben meglévő 51 százalékos szavazati jogot biztosító részesedéséből egy 49 százalékos mértékű részesedés lesz. Az egyes kötvények névértéke 16 millió forint, a kötvényesek papírjaikat a futamidő alatt előre meghatározott időpontokban 200 forintos névértéken „A” sorozatú törzsrészvényekre válthatják majd át (azaz egy kötvényt a tőkeösszeget figyelembe véve 80 ezer darab törzsrészvényre lehet majd átváltani).

A kibocsátásról, illetve az átváltoztatható kötvények részletes kondícióiról (kamat mértéke, kamatfizetés rendje, átváltási szabályok, a kijelölt jegyzők személyéről) az igazgatóság július 3-án hoz döntést, ha az előzetes jegyzési nyilatkozatok legalább az említett minimális jegyzési összeget lefedik. A kötvénykibocsátás sikere esetén az abból befolyó összeget a kibocsátó az április 16-án közzétettek szerint refinanszírozandó, illetve finanszírozandó kötelezettségekre fordítja majd, az esetleges ezen felüli forrásokat pedig – függően azok mértékétől – részben a hagyományos média tevékenysége fejlesztésének felgyorsítására, részben kisebb, a cégcsoport reorganizációjával kialakult kettős (event és program kalauz) profilba illő befektetésekre használná fel.

Erre alapítva strukturált módon folytathatjuk tovább a tárgyalásokat a befektetőkkel – írja a közlemény. A forrásbevonás sikeressége a Sziget megtartásán túl azt is jelentené, hogy az előkészített médiafejlesztéseket a tervezettnél korábban valósítanák meg, így a nemzetközi portfólió magyarországi termékei is hamarabb állnának újra növekedési pályára és szereznék vissza a válság előtti helyüket a hirdetési piacon. A lépést Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója és egyben egyik tulajdonosa is támogatja.

A részvény érdekes módon már a kötvénykibocsátás szerda esti bejelentése előtt is a 15 százalékos limittel drágult 35-ről 40 forintra, majd csütörtökön is ehhez a limithez tapadt 46 forinton. Egy évvel ezelőtt 30 forintba került a papír, csakhogy azóta tíz részvényenként összevonták a papírokat, így a régi névértéken számolva csak 4,6 forint egy részvény, azaz értékének 85 százalékát elveszítette.

Az Est Média egy éve (Forrás: BÉT)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46400 45360 46440 +0,65% 0 0 12 060 933 980 HUF 2026-07-22 17:10:21
MOL 4400 4298 4400 +1,66% 0 0 3 214 582 948 HUF 2026-07-22 17:08:38
MTELEKOM 2652 2640 2678 -0,45% 0 0 675 373 242 HUF 2026-07-22 17:11:31
RICHTER 11740 11650 11870 -0,34% 0 0 2 123 529 820 HUF 2026-07-22 17:06:01
OPUS 361 358 367 +0,70% 0 0 7 251 421 HUF 2026-07-22 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Az állampapírokról mindig ugyanaz a szó jut az eszünkbe: TINA
Eidenpenz József | 2026. július 17. 11:31
Pár hónap alatt sokat csökkentek a lakossági állampapírkamatok Magyarországon, ennek ellenére az állampapírnak még mindig nincsen igazi kihívója az alacsony kockázatú befektetések között. A mérsékelt infláció fényében a kisbefektetők így is jól járhatnak. Ebben szerepe van az adózásnak, de annak is, hogy a bankok sem halmozzák el jó ajánlatokkal az átlagembert.
Állampapír / Kötvény Fontos hírt kaptak az állampapírok szerelmesei
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 14:44
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) lezárja több lakossági állampapír jelenleg futó sorozatát és helyettük újakat indít.
Állampapír / Kötvény Az EU-s pénzek miatt jöhet devizakötvény-kibocsátás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 14:17
Az előfinanszírozási igény lehet a magyarázat.
Állampapír / Kötvény Lerántotta a leplet: ezzel zsebelte be az idei díjakat az Erste profija
Czwick Dávid | 2026. június 19. 11:54
Több kategóriában is taroltak az Erste Alapkezelő alapjai. A cég szenior portfóliómenedzsere, Dudás Máté által kezelt három alap is szakmai elismerésben részesült. Hogyan csinálta? Mik voltak a váratlan fordulatok idén, miközben az év nagyobbik része még előttünk áll? Ezekre is válaszol interjúnkban.
Állampapír / Kötvény Nagy bejelentés érkezett az állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:15
Kamatcsökkentés közeleg a lakossági állampapír-piacon.
Állampapír / Kötvény Jobban fogják ezentúl keresni a forintot, mint a devizát? – interjú
Eidenpenz József | 2026. május 27. 10:33
Miért reagált a piac ennyire kedvezően a magyar politikai fordulatra, és meddig tarthat a forint, illetve a kötvénypiac felülteljesítése? A külföldi befektetők erősebben hittek a magyar sztoriban, mint a belföldiek, de a további erősödéshez már kézzelfogható reformok és hiteles gazdaságpolitika kellenek. Eközben a globális politika bármikor felülírhat mindent. Interjú Wéber Tamással, az Amundi Alapkezelő Zrt. kötvényportfólió-menedzserével.
Állampapír / Kötvény Szétkapkodták az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 08:26
A május 24-ei kamatcsökkenésre reagálva elképesztő mennyiséget, 369 milliárd forintot vásároltak még a régi feltételekkel.
Állampapír / Kötvény Kell-e pánikolni a fél százalékpontos lakossági kamatcsökkentéstől?
Eidenpenz József | 2026. május 20. 10:01
Bár csökkentik a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatait, így is viszonylag magasan maradnak, és biztosíthatnak pozitív reálhozamot a következő pár évben. A szabadpiacon ennél is többet esett egyes állampapírok hozama, ráadásul nincsenek igazán alternatívák sem a bankoknál, sem máshol. Plusz még maradt két nap a régi feltételekkel – és B-terv is van.
Állampapír / Kötvény Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG