2p
Miközben egyre több a megszorítás, a spanyolok soha nem voltak ennyire eladósodva. Egy év alatt több mint 17 százalékkal emelkedett az államadósság.

Rekordszintre emelkedett a spanyol államadósság az idei első félévben. A spanyol központi bank adatai szerint június végén az államadósság történelmi csúcsra, 943,7 milliárd euróra nőtt, ami a hazai össztermék (GDP) 90,1 százaléka. A tavalyi első félév végéhez képest az államadósság 17,3 százalékkal emelkedett.

Mariano Rajoy, spanyol miniszterelnök magyarázkodhat. Fotó: europa.eu



Aki veszít, és aki nyer

Németország több mint 40 milliárd eurót takarít meg az euróövezeti államadósság-válságon a német állampapírokra fizetendő kamatok csökkenése révén. Tovább >>>

A kormány azzal számol, hogy az év végén az államadósság a GDP 91,4 százalékára emelkedik. Elemzők ugyanakkor attól tartanak, hogy ennél magasabb is lehet, ha a jelenlegihez hasonló mértékben nő az adósságszint.

Spanyolország GDP-arányos államadóssága ugyan elmarad az euróövezet 92,2 százalékos átlagától, de az utóbbi években jelentősen emelkedett, öt éve még csak 40 százaléka volt a GDP-nek.

A madridi kormány előrejelzése szerint a GDP-arányos ráta 2016-ban lesz a csúcson, 99,8 százalékon, majd csökkenni kezd. Az OECD és az Európai Bizottság ugyanakkor azzal számol, hogy jövőre az államadósság elérheti a hazai össztermék 100 százalékát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG