4p
Horrorisztikus képek bontakoznak ki Afrika elhagyatott területein, egyre több fejetlen, rohadó elefántholttestet találnak. Az orvvadászok az agyaraikért ölik az állatokat, mivel az elefántcsont még mindig óriási értéknek számít. Az afrikai elefánt a túlvadászat miatt a kihalás szélén áll, a lövések olyan gyakoriak, hogy a turistakempingek közelében is lehet őket hallani. Mi lesz ezután?

Azt, hogy egyáltalán körülbelül mennyi elefánt kószál az afrikai szavannákon, néhány évvel ezelőttig csak megtippelni lehetett, de az elmúlt két évben az Elephants Without Borders (EWB) és a Great Elephant Census (GEC) munkájának köszönhetően ijesztő adatok kerültek nyilvánosságra.

A tudósok becslései szerint az európai kolonizáció előtt körülbelül 20 millió állat élt a kontinensen, ez 1979-re 1,3 millióra csökkent, és a GEC mai jelentése szerint összesen 352 271 afrikai elefánt maradt, ami a legpesszimistább becsléseknél is jóval kevesebb. Igaz, itt fontos megjegyezni, hogy a namíbiai, dél-szudáni és közép-afrikai köztársaságbeli állatokról nem készült felmérés a belső konfliktusok miatt.

Az elefántok harmada eltűnt

2007 és 2014 között legalább 144 444 elefánttal lett kevesebb, ez körülbelül a teljes népesség 30 százalékának felel meg – írja a CNN. Az egyéni esetek még félelmetesebbek, egyes tanzániai és mozambiki területeken 75 százalékkal csökkent az elefántok száma a felmérés szerint.

A jelenlegi becslések szerint az elefántok állománya évente körülbelül nyolc százalékkal csökken, azaz 18-20 éven belül teljesen kihalhat az afrikai elefánt, hacsak nem jönnek komoly változások az eddigi törvényekben és fajmentési szabályokban.

Itt jön képbe a GEC, amelyet a Microsoft társalapító és jelenleg a Vulcant vezető Paul Allen alapított. A szervezet folyamatosan dolgozik az elefántok megszámolásán és megjelölésén, szatellit adókkal ellátott nyakörveket adnak az állatokra, hogy valósidőben tudják követni mozgásukat.

Tudja az állat, ha háború van

Ez egyébként etológiai szempontból is fontos megfigyelési eszköz, a kutatóknak többek közt az is feltűnt, hogy az elefántok felismerik az emberi veszélyt, és a határokon át is hajlandóak elmenekülni előle.

A hosszúra nyúló angolai polgárháború alatt például elköltöztek az elefántok az országból. A béke megkötése után egyre többen visszatértek korábbi élőhelyükre, de most az orvvadászok ismét elhagyni kényszerülnek azt.

A katonaság őrzi őket

Botswana ma az egyik legnagyobb menedékhely a szavannai elefántoknak, Zimbabwével és a Dél-afrikai Köztársasággal együtt a teljes megszámolt populáció 60 százaléka itt él.

Elefánt az Etosha Nemzeti Parkban.

Az orvvadászoktól a Botswanai Védelmi Erők gyalogsága és különleges egységei védik az elefántokat, több mint 700 ember őrzi az állatokat. Ez az őrség pedig semmilyen formában sem játék, kisebb botrányt is okozott, hogy az itt szolgálatot teljesítő katonáknak éles tűzparancsa van, azaz megölhetik az orvvadászokat.

Az igazi problémát persze nem az egyéni orvvadászok jelentik, mivel az elefántcsont köré komoly bűnszervezetek épültek ki. Az állatot ténylegesen leterítő ember sok esetben csak párszáz dollárt kap, a több tízezreket a bandák vezetői teszik zsebre.

Az elefánt, mint turisztikai látványosság

Az EWB és a GEC a térség kormányaival együttműködve többek közt azt is próbálja megérteni, hogy az orvvadászok segítése nem éri meg a helyieknek, mivel az elefántok hosszútávon több millió dolláros bevételt hoznak az ökoturizmus részeként.

A kutatók úgy fogalmaznak, hogy az elefánt Afrika szimbóluma, amely most van a kritikus ponton. Most még talán menthető a szavannai elefánt, de ehhez egészen komoly, gyakorlatilag példanélküli összefogásra lenne szükség.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG