3p

Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.

Jövőre több mint 4000 milliárd forint jut a magyar gazdaságba – írta közösségi oldalán Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a 2027-es költségvetés benyújtása után.

Ebből 700 milliárd forint a költségvetésből, több mint 900 milliárd forint az európai uniós forrásokból, a fennmaradó rész pedig a Magyar Fejlesztési Bankon (MFB) vagy az EXIM-en keresztül megvalósuló, jellemzően uniós hitelprogramokon keresztül áramlik a magyar gazdaságba.

Összességében a magyar kormány jövőre 2126 milliárd forint uniós forrással számol (ebben a központi költségvetésben megjelenő támogatások mellett az agrárforrások és a vámbeszedési költségek is benne vannak), miközben 964 milliárd forintot fizet be az uniós költségvetésbe.

- számol be róla laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu.

Az Orbán-kormány utolsó költségvetésében magasabb összeg szerepelt

Az előző, még az Orbán-kormány által készített, 2026-os büdzsében gazdaságfejlesztésre magasabb összeget, közel 5050 milliárd forintot irányoztak elő. Ehhez viszont hozzá kell tennünk, hogy a kormány 581 milliárd forintnyi, a jogállamisági elvárások miatt akkor még zárolás alatt lévő RRF-forrással is számolt. Ugyanakkor valószínűleg ezek a pénzek nem érkeztek volna meg a büdzsébe, ha az Orbán-kormány a helyén marad.

Azt nagyon sok szakértő elmondta már, hogy a magyar kormány az előző években rengeteget költött gazdaságfejlesztésre. Míg 2010-ben a magyar költségvetés a GDP 5,8 százalékát fordította erre a célra, 2024-re ez az arány már 7,7 százalékra kúszott fel – erről Oszkó Péter, az O3 Partners vezérigazgatója beszélt a GKI októberi konferenciáján, feltéve a kérdést, hogy az elmúlt három év gazdasági stagnálását látva „ez mégis mennyit segített a gazdaságon?”

A Bajnai-kormány 2009–2010 közötti pénzügyminisztere októberben a Klasszis Klub Live vendége volt, ahol a Tisza-kormány gazdaságpolitikájának és első féléves teljesítményének elemzése mellett a vagyonadó legfontosabb várható hatásaira is felhívta a figyelmet. A műsort itt nézhetik, hallgathatják vissza:

A teljes cikkben arról is olvashatnak, hogy milyen tényezők vetik vissza leginkább a magyar cégek beruházási lendületét, illetve kiderül, hogy miként alakítaná át a Tisza-kormány a gazdaságfejlesztési támogatások rendszerét. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG