Hirdetés
Hirdetés

Egyiptom már márciusban megkapja az IMF-hitelt

2012. február 20., 08:24

Egyiptom 3,2 milliárd dolláros hitelmegállapodást ír alá a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) márciusban; az összeg egyharmadát azonnal Kairó rendelkezésére bocsátja majd a nemzetközi pénzügyi intézet. Egyiptom tavaly egy készenléti hitelmegállapodást kötött a Valutaalappal, a hitel felvételére végül nem került, mert a tárgyalások megszakadtak.

Hirdetés

Az al-Ahrám című állami napilapnak nyilatkozó pénzügyminiszter azt mondta, hogy a megállapodást az IMF regionális igazgatójának márciusi kairói látogatása idején írják alá. A hitelkeret második egyharmados részletét három hónappal később, a fennmaradó hányadot további három hónappal azután utalják át Kairónak. Egyiptom november végén kezdeményezte a tárgyalások újrafelvételét a Nemzetközi Valutaalappal és januárban kérte hivatalosan a hitel megadását.

Kairó már májusban megállapodott a Valutaalappal egy 3,2 milliárd dolláros készenléti hitelről részben a múlt év eleji zavargások gazdaságnövekedést visszavető hatásainak ellensúlyozására, de Egyiptom végül lemondott a lehetőségről. Hivatalos megfogalmazás szerint azért, mert nem akarták megterhelni a választások után felálló új polgári kormányt újabb adósságokkal.

Az IMF akkor azt ajánlotta fel, hogy a változó kamatozású - 1,5 százalékról induló -, 12 hónapra szóló 3,2 milliárd dollár hitel visszafizetését Kairónak több mint 3 év múlva kell csak megkezdenie. A márciustól folyósításra kerülő hitel kamata 1,2 százalék lesz - mondta a pénzügyminiszter, aki részletek ismertetése nélkül feltárta, hogy Egyiptom 1 milliárd dolláros hitelkérelemmel fordult a Világbankhoz.

A kairói kormányzatnak nagy szüksége van a forrásokra, az egyiptomi gazdaság recesszióban van, és a politikai-gazdasági intézményrendszer átalakítása is folyamatban van, valamint a politikai bizonytalanságok miatt jelentősen csökkentek az adóbevételek.

Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?

2012. május 24., 07:50
Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?

Kiterítette lapjait az EU-csúcson először felszólaló francia elnök, Francois Hollande több ponton is homlokegyenest mást gondol, mint Angela Merkel. Az éjszakába nyúló megbeszélésen a felek kiengedték a gőzt, és egyértelművé tették: stabilitás nélkül nem lehet növekedésösztönzésről beszélni. Még nem dőlt el semmi. A német-francia törésvonal azonban éles kontúrral kirajzolódott: hova áll ebben a vitában Magyarország?

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook