Vegyes adatok jönnek
A GKI szerint a növekedés döntően abból fakad, hogy a tavalyi nagyon kedvezőtlen időjárással szemben idén összességében sokkal jobban alakulnak a természeti feltételek, s emiatt a mezőgazdasági GDP legalább 20 százalékkal nő. A fogyasztás stagnál, a beruházás tovább csökken. Mivel a gazdaság bővülésének mértéke csekély, így a foglalkoztatás terén is csak a közmunkaprogramok kiterjesztése miatt lehetséges a növekedés - mutat rá a GKI.
Az adatokat tekintve a várt jó mezőgazdasági termés hatása csak később érződhet. A kiskereskedelmi forgalom és az építőipar termelése emelkedett, ugyanakkor csökkent az ipar teljesítménye.
A GKI meglátása szerint a kivitel határozottan élénkült, de a beruházások tovább estek. A foglalkoztatás az első öt hónapban az öt főnél nagyobb cégeknél és a költségvetési szférában enyhén csökkent, a KSH lakossági felmérése szerint azonban 1,4 százalékkal emelkedett a valamiféle munkát végzők aránya. Kedvező és kedvezőtlen jelek tehát egyaránt érezhetők, a fejlődés határozott iránya azonban még nem rajzolódik ki - áll a GKI prognózisában.
Az adók felfelé, a rezsicsökkentés lefelé húzza az árakat
A gazdaságkutató 2013 egészére vonatkozóan 2,2 százalékos inflációt vár. A folyamatokat egymással ellentétes hatások, piaci és kormányzati döntések is erőteljesen befolyásolják. A kormány energiaár és közműszolgáltatás díj-csökkentő lépései jelentősen lefelé húzzák az inflációt, ugyanakkor az újabb és újabb kivetett adók begyűrűznek az árakba. A telefonadó, a közműadó, az e-útdíj, a tranzakciós illeték mind emelik a drágulás ütemét.
Ugyanígy hat a július 1-től megemelt dohánytermék árrés. Piaci alapon jelentősen drágulnak az élelmiszerek, valamint az üzemanyagok. A piaci szolgáltatások és a tartós fogyasztási cikkek viszont lassítják az átlagos áremelkedést. A kilátásba helyezett újabb 10 százalékos áram és gázár csökkentés e termékek súlyánál fogva éves szinten nagyjából 0,8 százalékponttal mérsékli az inflációt. Ugyanakkor a szeptemberi-októberi megvalósítás csak részben lesz érzékelhető az éves átlagban, hiszen csak 2-3 hónapot érint az idei évből. Az infláció ütemének idei csökkenése az államháztartás egyensúlyának alakítására egyértelműen negatívan hat.
Akár kamatemelés is lehet
A jegybanki alapkamat július 24-től 4 százalék. A GKI szerint a kamatvágások sorozata a jegybanki vezetés szerint tovább folytatódik, csak a mértéke lesz kisebb, feltehetően 10 bázispont. A lehetséges kamatpályát - a pénzügyi stabilitás miatt - behatárolják a külső körülmények is. Az alacsony kamat egy ponton túl már nem lesz elég vonzó az elmúlt időszak legerősebb állampapír-vásárló csoportok számára. A forint erőteljes, 310-320 fölé gyengülése esetén a kamatcsökkentési periódus vélhetően le fog állni, sőt szélsőséges esetben akár kamatemelés is bekövetkezhet - írta elemzésében a GKI.
Az előrejelzés szerint az államháztartási hiány végeredményben idén a GDP 3 százaléka körül - valahol a 2,7-3,4 százalékos sávban - alakul, vagyis kisebb elcsúszás valószínű a 2,7 százalékos hiánycélhoz képest. Az államadósság rátája 2013 végén a GDP 79-80 százaléka körül lesz, az idei változás előjelét a forint év végi árfolyama és a kincstári tartalék nagysága dönti el - állapítja meg a GKI.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint Magyarországon technikai értelemben véget ért a recesszió, de növekedési fordulatról egyelőre nincs szó, a bruttó hazai termék (GDP) tavalyi visszaesését idén lényegében stagnálás, minimális, 0-0,5 százalék közötti növekedés követi - közölte a gazdaságkutató legfrissebb előrejelzésében.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Leszámolás az aszállyal? 221 milliárd forintot fordít a kormány erre az akciótervre
16 perce
-
Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
40 perce
-
Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
körülbelül 1 órája
-
Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
2 órája
-
Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
2 órája
-
Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
2 órája
-
Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
3 órája
Mfor.hu Top24
- Nyomoznak Navracsics Tiborék pénzosztása ügyében
- Mihez kezd Rogán Antal örökségével a Tisza-kormány?
- Ügynökakták: a kormányfő bocsánatot kért Lezsák Sándortól
- Beesett az európai gázár, de a vámok maradnak – az amerikai választás hatásai
- Maderiai nyugdíjas évekre készül Nyerges Zsolt?
- Váratlan bejelentést tett a Revolut
- Pósfai Gábor bejelentését már nagyon régóta sokan várhatták
Makro / Külgazdaság
Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság
Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság
Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság
Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság
Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság
Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság
A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság
Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság
Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság
Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Prágában dobta be a nagy tervet Magyar Péter 2026. október 29. 15:51
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Agrár
Leszámolás az aszállyal? 221 milliárd forintot fordít a kormány erre az akciótervre
A következő évek egyik megoldandó kérdése lesz ez.
16 perce
Nemzetközi
Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Az érintett gépeket átvizsgálják.
40 perce
Makro / Külgazdaság
Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Igazából a hatékonyság számít.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
10 millió forintos bírságot kockáztatnak a cégek, ha lemaradnak a novemberi adóhatáridőről
13:32
-
Hatalmas közpénz ment el, érdemi eredmény nélkül – megszüntetik az Élelmiszermentő Központot
12:31
-
Romlik a jogállamiság helyzete Európában
11:56
-
Azt hisszük, rengeteg vizünk van, de óriási bajban lehet Magyarország
11:39
-
Történelmi csúcson a Magyar Telekom
11:18
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Reagált Surányi György az ügynökvádra
2026. november 5. 07:50
-
Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
2026. november 4. 18:28
-
Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
2026. november 5. 05:46
-
Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
2026. november 4. 15:21
-
Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
2026. november 4. 16:27


