3p
Az orosz-ukrán konfliktus miatt tőkekiáramlás zajlik. A jegybank már kamatot emelt, a Standard & Poor's leminősített, az intézkedéseknek ezzel még nincs vége.

A piacot meglepő pénteki kamatemelés után is még további szigorításokra kényszerülhet az orosz jegybank az ukrajnai válság okozta pénzügyi válságjelenségek miatt - jósolták a fél százalékpontos kamatemelés váratlan bejelentése után londoni pénzügyi elemzők.


Nem az infláció, a pénzügyi stabilitás miatt emelt a jegybank

Az orosz központi bank - a kamattartást valószínűsítő piaci konszenzus ellenében - 7,50 százalékra emelte irányadó kamatát, elsősorban az 5 százalékos célt meghaladó idei év végi infláció jelentősen megnövekedett kockázatára hivatkozva.

A TD Securities nevű globális befektetési tanácsadó cég londoni részlegének felzárkózó piacokra szakosodott stratégája, Cristian Maggio a kamatemelést kommentálva mindazonáltal úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi körülmények közepette a célt esetleg 1-2 százalékponttal meghaladó infláció lenne "a legkisebb baj". Maggio szerint a kamatemeléssel a jegybank valójában az orosz pénzügyi stabilitással kapcsolatos "mélységes és jogos aggályok" csillapítására tett kísérletet.

A döntés a rubelt hidegen hagyta

A piac nem is vett tudomást a jegybanki lépésről, és a rubel a kezdeti rövid erősödés után pillanatok alatt visszagyengült a kamatemelés bejelentése előtti szintek közvetlen közelébe. Ha pedig a rubel az ukrajnai válság piaci hatásai miatt összeomlik, akkor az infláció nem az orosz jegybank által jelenleg hivatalosan jósolt 6 százalék alatti éves ütemen konszolidálódik, hanem a két számjegyű tartományba emelkedik - hangsúlyozta a TD Securities vezető londoni közgazdásza.

Újabb leminősítés jöhet?

Az elemző szerint az orosz gazdaságban most egyébként sem az infláció, hanem a tőkekiáramlás a legnagyobb kockázat, és a tőkeáramlási folyamatok stabilizálása még további jegybanki kamatemelést igényel. Ez azonban növekedési áldozattal jár a reálgazdaságban, ami okot adhat Oroszország további leminősítésére.

A TD Securities londoni elemzője ezzel a Standard & Poor's által pénteken bejelentett orosz osztályzatrontásra és annak indoklására utalt. A nemzetközi hitelminősítő nem sokkal az orosz jegybanki kamatemelés előtt Londonban bejelentette, hogy a befektetésre ajánlott osztályzati sáv legalsó szintjére minősítette vissza Oroszország szuverén devizaadósságának osztályzatát. A cég elsősorban a nagyarányú tőkekiáramlás okozta külső finanszírozási kockázatokkal indokolta a lépést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG