A 2008-as pénzügyi válság megrendítette a globalizmus második világháború után felépített és konszolidált intézményrendszerét. A politikai ellentétek az új viszonyok közepette ideológiai helyett törzsi keretekbe helyeződnek át, a jobb/bal ellentéteket felváltja a nemzeti/globalista ellentétpár. A nemzeti érzés és az önrendelkezés fellobbanásának korába léptünk, amint megbillent a neoliberális status quo.
Szeparatizmus, mint kétélű fegyver
Az iraki Kurdisztántól Katalóniáig, Skóciától Palesztináig láthatjuk az etnikai identitás és jogok követelésének napirendre kerülését olyan dinamikával, amelyet a második világháború óta nem tapasztalhattuk. Madrid idegességét csak fokozza, hogy Észak-Spanyolországban a baszk függetlenséget követelő pártok múlt pénteken szolidaritási felvonulást tartottak, amelyen támogatásukról biztosították a katalán önrendelkezést.
A nemzetközi közösségnek azonban rendkívül óvatosan kell megítélnie az önrendelkezési kampányokat. Az etnikumok kiválása államok fölbomlását vonhatja maga után, amely a történelemben gyakran járt együtt polgárháborúval, etnikai tisztogatással és tömeggyilkossággal, teljes országokat a szakadékba taszítva. Az iraki kurdok egyoldalúan meghirdetett függetlenségi népszavazása a napokban Teherán, Bagdad, Ankara és Damaszkusz figyelmeztető csapatmozgásait váltotta ki. Kurdisztán függetlenségét a világon egyedüliként Izrael támogatja, ezért is volt figyelemreméltó Erdogán elnök múlt heti fenyegetése, miszerint Tel-Aviv képtelen lesz megóvni Kurdisztán fennmaradását, ha a szomszédos államok gazdasági – beleértve élelmiszerszállítási – blokádot vezetnek be Erbillel szemben.
Ma Katalónia, holnap a Székelyföld!
|
| A neten terjedő propaganda-kiadvány a Székelyföldről |
Itt Európában elég csak a krónikus brit belpolitikai válságra egy pillantást vetnünk, hogy érzékeljük a szeparatizmus hátulütőit. Ennek kapcsán nem mehetünk el a magyar kisebbségek törekvései mellett sem. A magyar miniszterelnök a hétvégén Kolozsváron kijelentette, hogy „a nemzeti büszkeség kora következik az egész Kárpát-medencében”.
A katalán népszavazás nyomán Bukarest paranoiáját minden bizonnyal nem fogja enyhíteni a magyar kormányszóvivő minapi kijelentése, miszerint Magyarország „tiszteletben tartja a nép akaratát”, ha Katalóniában megtartják a függetlenségi népszavazást. A kérdés a spanyol és a katalán nép belügye, és nekik kell dönteniük, nekünk mindannyiunknak tiszteletben kell tartanunk a népakaratot, ezt nevezik demokráciának”.
|
| Megemlékezés a nyergestetői csata 168. évfordulóján az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc egyik utolsó ütközetének székelyföldi helyszínén, a Csíkkozmáshoz tartozó Nyergestetőn 2017. július 29-én. MTI Fotó: Veres Nándor |
|
| Káncz Csaba |
De mi történne, ha adott esetben erőszakba torkollna egy erőteljesebb székelyföldi önállósodási törekvés és Brüsszel ugyanúgy csendben maradna, mint ahogy most teszi a katalán események kapcsán? Ezen a ponton csak nagyon halkan jegyezzük meg, hogy a Fidesznek 2010-ben sikerült egy olyan kormányprogramot készítenie, amelyben példátlan módon csupán egyetlen mondat (vagy inkább szó) szerepelt a haderőről: „A nemzeti ügyek kormánya a honvédelemben, a környezetvédelemben és a kulturális értékek védelmében érvényre juttatja a nemzeti egység akaratát, és helyreállítja a közjó primátusát”. Ehhez képest a jelenlegi realitás az, hogy a csapatoknál lévő technika csupán mintegy 30 százaléka fogható hadra, a többi csak részlegesen működőképes. A teljes hazai páncélos erő technikailag tökéletesen elavult, fenntartása költséges és harcértéke a nullához közeli.
Káncz Csaba jegyzete
