Valószínűleg Donald Trump fejében is ott ketyeg már az a számláló, ami a november eleji félidős választásokig hátralévő időt jelzi, hiszen a Republikánus Párt feje felett egyre jobban ég a ház. Az szinte biztos, hogy a Demokrata Párt többséget szerez majd a Képviselőházban, de még a Szenátust is elcsaklizhatja – 20 év óta először fordulhat elő, hogy az aktuális amerikai elnök pártja a félidős választáson a törvényhozás mindkét házát elveszíti.
Ráadásul Trumpnak az is intő jel lehet, hogy a 2006-os félidős választások idején George W. Bush személyében republikánus elnök ült a Fehér Házban, és kényelmetlenül sok a párhuzam kettőjük elnöksége közt. Bush ugyanúgy második ciklusát töltötte – újraválasztása nagyban a 2001-es terrortámadások utáni általános pániknak volt köszönhető, az amerikai választók ugyanis erős fellépést akartak.
2006-ra azonban ez a lendület nagyrészt kifújt, az iraki háború egyre népszerűtlenebbé vált, a 2005-ös Katrina hurrikánra adott kormányzati reakciót pedig a választók jelentős része nem találta elégségesnek. A segélyek szállítása és a mentések fájdalmasan lassan történtek, Bush nem látogatott el személyesen New Orleansba, ráadásul a Louisana állambeli nagyváros esetében több előzetes tanulmány is született arról, hogy különösen kitett egy hasonló természeti katasztrófának, azonban ezekkel az állami és szövetségi vezetés sem foglalkozott érdemben.
Ismétli magát a múlt?
A háború és a félrekezelt természeti katasztrófa mellett azonban az amerikaiakat még jobban foglalkoztatta a megélhetés, a dráguló élelmiszerek, az egyre feljebb kúszó üzemanyagárak, a megugró energiaköltségek és a belassuló ingatlanpiac, amely mind hozzájárult az elégedetlenség növekedéséhez. A Demokrata Párt pedig sikeresen tematizálta a félidős választást úgy, hogy a szavazók azt valójában a Bush-adminisztrációról szóló népszavazásként kezeljék.
Azóta eltelt húsz év, azonban a félidős választásokra most is egy rendkívül drága és népszerűtlen háború árnyékában fordul rá az Egyesült Államok. A Center for American Progress becslése szerint az iráni háború minden amerikai háztartásnak 1200 dollárjába került legalább, miközben az Ipsos felmérése szerint a megkérdezettek 58 százaléka ellenzi azt, és csupán 38 százaléka támogatja.
A megélhetés drágulása is sötét fellegként tornyosul az égen: a Pew Research Center október közepén megjelent kutatása szerint a válaszadók 60 százaléka arról számolt be, hogy nem keres annyit, hogy olyan életet élhessen, mint amilyet szeretne, 53 százalék nem rendelkezik kellő tartalékokkal, 27 százalék pedig nem tudja befizetni a havi számláit.
Az Ipsos eredményei szerint ráadásul a lakosság kifejezetten pesszimista, a fogyasztói várakozások 2011 óta nem látott mélypontra estek, és mindössze a megkérdezettek 26 százaléka számít arra, hogy egy év múlva javul a gazdasági helyzet, míg 39 százalék szerint csak romlani fog. A válaszadók emellett a gazdaság jelenlegi állapotával sem elégedettek: mindössze 21 százalék szerint nevezhetők jónak a körülmények, miközben 42 százalék szerint kifejezetten rossz helyzetben van az Egyesült Államok.
Fotó: Pixabay
Ebből nem baj lesz, már baj van
Az elnök őrültségek egész sorával próbálja terelni a láthatóan elégedetlen és ennek valószínűleg majd az urnáknál is hangot adó közvéleményt, legyen szó akár a Fehér Házba tervezett úszómedencéről, vagy arról a komoly felháborodást okozó, hihetetlenül kínos, mesterséges intelligenciával készült videóról, amelyen Trump kergetőzik egy tigrissel (az elnök ezt arra reagálva tette közzé, hogy egy brit állatkertben egy tigris megölt egy, a területére behatoló, mentálisan zavart férfit – a szerk.). A republikánusoknak már csak a kármentés maradt, hiszen a RealClearPolling közvélemény-kutató aggregátor összesített kongresszusi szavazat-előrejelzése szerint csúnya vereség vár a pártra november 3-án. Cikkünk írásakor az összesített arány szerint a demokraták a szavazatok 51,6 százalékára számíthatnak, míg a republikánusoknak 43,4 százalék juthat – ez valamivel még nagyobb vereség lenne, mint a Bush idején elért csúfos bukás.
A Republikánus Párt 2006-os leszereplése után Barack Obama személyében a következő két elnöki ciklust demokrata jelölt tölthette be, és a 2006-oshoz hasonló, évtizedek óta nem látott félidős pofára esés most is nagyon komoly lehetőséget adhat a Demokrata Pártnak. Kérdés, hogy tudnak-e vele élni.
Kiszeretett a Republikánus Párt Orbán Viktorból?
J.D. Vance amerikai alelnök a tavaszi kampány hajrájában egészen nyíltan, Budapesten kampányolt Orbán Viktor mellett (ahogy arról akkori, a Nagyító-rovatban megjelent cikkünkben írtunk), ráadásul úgy, hogy közben az állítólagos ukrán választási beavatkozást bírálta, teljesen figyelmen kívül hagyva a valódi helyzetet.
Az alelnöki vizit azonban nem volt elég arra, hogy megfordítsa a magyar választási eredményt. Vance valószínűleg tanult is a kudarcból, hiszen az izraeli választásoknál már kategorikusan elutasította, hogy beálljon Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő mögé, és kijelentette, kizárólag a belpolitikára koncentrál, ha szavazásokról van szó.
Az amerikai republikánusok körében a Tisza Párt győzelme óta lényegesen alacsonyabb lángon ég az Orbán Viktor-féle illiberális demokrácia iránti lelkesedés, holott a korábbi kormányfő politikai rendszere hosszú éveken keresztül követendő példaként szolgált az amerikai jobboldal egyes köreiben. A magyarországi politikai berendezkedés különösen a Republikánus Párt nacionalista, populista és posztliberális szárnyát inspirálta, amely Orbán Viktor kormányzásában annak bizonyítékát látta, hogy a konzervatív értékrend nemcsak választási győzelmekkel, hanem az állami intézményrendszer tartós átalakításával is érvényesíthető.
Orbán Viktor veresége azonban megkérdőjelezte a modell hosszú távú fenntarthatóságát. A magyar választási eredmények arra is rávilágítottak, hogy a kulturális és identitáspolitikai kérdések előtérbe helyezése önmagában nem feltétlenül elegendő a hatalom megtartásához, különösen akkor, ha a választók jelentős része elégedetlen a gazdaság teljesítményével, az életszínvonal alakulásával és a korrupcióval.
A republikánus eltávolodás mértéke azonban igazán majd 2027 márciusában lehet szemmel látható. Nagy kérdés, hogy az amerikai republikánus-jobboldali dzsembori CPAC magyarországi kistestvérét, az előző kormány tagjait évről évre felvonultató CPAC Hungaryt egyáltalán megrendezik-e.
Akik már áprilisban dörzsölték a tenyerüket
Azt ugyanakkor már az áprilisi választás után érezni lehetett, hogy a Demokrata Párt igencsak elégedett a magyar eredménnyel, ráadásul a párt két jelentős alakja is egyértelműen utalt arra, hogy le fogják vonni a következtetéseket a Tisza Párt győzelméből. Chuck Schumer, a szenátusi demokraták feje egyenesen Trumpnak címezte üzenetét, amelyben így fogalmazott:
„Jól figyelj, Donald Trump! Az önjelölt diktátorok előbb-utóbb elveszítik az emberek támogatását!”
Hakeem Jeffries, a képviselőházi demokraták vezetője pedig elsősorban nem az elnöknek üzent, hanem a MAGA-tábornak:
„A szélsőjobboldali, tekintélyelvű Orbán Viktor elveszítette a választást. Novemberben Trump talpnyalói és a kongresszusban ülő MAGA-szélsőségesek következnek.”
A félidős voksolás előtt néhány héttel úgy tűnik, hogy Schumer és Jeffries valóban rátapintott a lényegre, a demokraták nagyon régen indulhattak neki egy szavazásnak ennyire jó kilátásokkal. De mi lesz 2028-ban?
A következő két év kritikus lesz az amerikai belpolitikában, hiszen egy mindkét házban demokrata többségű kongresszus – ha megvalósul - gyakorlatilag ellehetetlenítheti Trump terveinek megvalósítását, Minden bizonnyal a párt már 2028 felé tekintget, ugyanis addig ki kell termelni egy olyan elnökjelöltet, aki mögé mind a mérsékeltebb, mind a liberálisabb vonal hívei hajlandóak lesznek felsorakozni.
Magyar Péter lehet a minta?
Az Joe Biden 2020-as győzelmekor már bebizonyosodott, hogy már azzal is lehet választást nyerni, hogy valaki nem Donald Trump, és nem hangoztat országos szintű platformokon megbotránkoztató állításokat. Ehhez azonban szükség volt azon világjárvány árnyékában zajló kampányra, amely mind az amerikai gazdaságot, mind a társadalmat megtépázta. A demokraták 2028-ban erre nem bazírozhatnak, viszont elképzelhető, hogy a Magyar Péter-féle receptből néhány sort sikeresen elleshetnek.
Egy új, gyakorlatilag a semmiből érkező ellenzéki párt betörése az amerikai kétpártrendszer sajátossága miatt lényegében lehetetlen, viszont a rendelkezésre álló nagyjából két év sok mindenre elég lehet. Mint arról korábbi cikkünkben is írtunk, a választói bizalom olyannyira megingott Trumpban, hogy a Republikánus Párt olyan, korábban megdönthetetlennek tűnő fellegváraiba is betörhetnek a félidős választásokon a demokraták, mint például Alaszka; ez pedig egy olyan fegyvertény, amire építeni lehet. Ehhez azonban a korábban sokszor túlságosan ideológiai alapon, nehezen megfogható eszmék mentén kommunikáló demokratáknak el kell hagynia Washingtont, és el kell jutnia az olyan közösségekbe is, amelyek hagyományosan „mélyvörösek” (azaz erősen republikánusok).
A megélhetési nehézségekkel küzdő, a folyamatos háborúk árnyékában élő amerikaiakat igazolhatóan egyre kevésbé érdeklik az olyan témák, mint a 2024-es választásokon még központi témának számító „genderkérdés” vagy a „wokeism” állítólagos terjedése. Ez rendkívül kellemetlenül érintheti a Trump-adminisztrációt, különösen, mivel egyre inkább terjed az úgynevezett „Trump fatigue”, azaz Trump-fáradság. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a republikánus szavazók tömegesen elfordulnának az elnöktől vagy politikai programjától, sokkal inkább egyfajta politikai kiábrándultságot és kimerültséget takar.
A demokratáknak ennek fényében érdemes észben tartani, hogy a Tisza Párt választási sikerében - a gazdasági helyzet és a korrupció mellett – egy hasonló fáradság is közrejátszhatott. A 16 évnyi Orbán-kormányzásból és az „óellenzék” próbálkozásaiból kiábrándult magyar választók mobilizációját példaként véve a demokratáknak is fontos lenne megszólítaniuk a mérsékeltebb, a Republikánus Párttól már elhúzódó, valamint a független választókat.
Végül természetesen a jelölt személye sem mindegy, hiszen a 2028-ban az elnöki székért minden bizonnyal harcba szálló J.D. Vance ellenfelének nem lesz könnyű dolga. Trump alelnöke jó szónok, karizmatikus és fiatal, így egy hozzá hasonló embert kell találnia a demokratáknak. Az, hogy ez Gavin Newsom kaliforniai kormányzó lesz-e, Kamala Harris korábbi alelnök, vagy éppen Pete Buttigieg korábbi közlekedési miniszter, egyelőre még a jövő zenéje. Persze az sem kizárt, hogy addig még előkerül egy titokzatos „Peter USA”, aki végül győzelemre vezeti a pártot Magyar Péter mintájára.
A Nagyító többi cikkét itt olvashatja.
Felemásan alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
