3p
Carles Puigdemont, a katalán elnök válaszolt Mariano Rajoy spanyol elnök ultimátumára, de a válasz alapján tovább tarthat a feszültség a felek között. A spanyolok rendkívüli kormányülést hívtak össze, és meg akarják vonni az eddigi autonómiát is. A feszültség eszkalálódik.
Artur Mas katalán elnököt négyszáz katalán város polgármestere kísérte a legfelsőbb bíróságon tartandó kihallgatására Barcelonában. (MTI/EPA/Alberto Estevez)

Mariano Rajoy spanyol elnök nemrég három napos ultimátumot adott a katalánoknak, mondják meg, hogy kikiáltották-e a függetlenségüket, vagy sem. Egyben meg is zsarolta őket, hogy ha igen, akkor az alkotmány megfelelő passzusát alkalmazva megvonják a tartomány (a spanyol terminológiában „autonóm közösség”) autonómiáját.

A határidő ma tíz órakor járt le, és a válasz meg is érkezett, de nem igazán békülékeny. A la Vanguardia szerint a válasz, hogy „ha tovább tart az elnyomás és a párbeszéd hiánya, akkor a (katalán) parlament, ha úgy tartja helyesnek, formálisan is megszavazhatja az október elsején megszavazott függetlenséget”.

A katalánok tehát lényegében visszazsarolták a spanyolokat, hogy ha továbbra is elnyomják és lekezelik őket, kinyilvánítják függetlenségüket. A némileg kitérő, de nem igazán békülékeny válaszra adott első reakciók közé tartozik, hogy a spanyol tőzsdeindex, az Ibex pár percen belül mintegy nyolcvan pontot, 0,8 százalékot esett, igaz, az utóbbi hetekben ennél sokkal nagyobb mozgásokat is produkált már.

Frissítés:

A spanyol közszolgálati rádió szerint a spanyol központi kormány máris kiadott egy közleményt, mely szerint a katalánok ezzel bebizonyították, hogy nem képesek világos választ adni arra a kérdésre, hogy kinyilvánították-e függetlenségüket. Ezért szombatra, amikor Mariano Rajoy visszajön egy nemzetközi találkozóról, rendkívüli kormányülést hívnak össze. Ezen tervezik, megindítani a katalán tartomány autonómiájának megvonását a spanyol alkotmány 155. cikkelye értelmében.

Carles Puigdemont, a katalán elnök erre válaszul rövid közleményében máris kijelentette, hogy ha a spanyolok elindítják az alkotmány 155. cikkelye szerinti eljárást, akkor a katalán parlament ki fogja nyilvánítani függetlenségét, amit október 1-je után nem tett meg.

A spanyol tőzsde indexe tovább esik. Sőt, az összes fontosabb európai tőzsdeindex elindult lefelé, az EuroStoxx 50 index 0,1-0,2 százalékos süllyedéssel nyitott, most már 0,6 százaléknál jár. A spanyol index pedig már 0,9 százalékos mínuszban.Kissé gyengült az euró is, 1,1810-ről 1,1790-re süllyedt az euró/dollár.

A spanyol központi kormány korábbi ultimátumában arra az esetre is kilátásba helyezte az eddigi katalán autonómia megvonását, ha a katalánok nem adnak egyértelmű választ a kérdésre, hogy kinyilvánították-e függetlenségüket, vagy sem.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
Makro / Külgazdaság Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
Herman Bernadett | 2026. július 1. 05:51
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2026 első negyedévére vonatkozó teljes körű pénzügyi számlák jelentését. A hivatalos adatsorok megerősítik, hogy a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona újabb történelmi rekordot döntött: az év első három hónapjában a friss megtakarítások piacán masszív tőkeáramlás indult meg az öngondoskodás, a befektetési alapok és a külföldi eszközök irányába.
Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG