4p
A múlt hét végén még jóval 1300 bázispont feletti ukrán CDS-díjszabásokat mértek Londonban, ez most mélypontra esett. Londoni elemzők szerint mindazonáltal, hiába esett mélypontra az ukrán törlesztéskockázat, így is csőd veszélyezteti az országot.

Többheti mélypontra, az ezer bázispontos lélektani határ alá csökkent az ukrán szuverén törlesztéskockázatra kínált fedezeti ügyletek díjszabása hétfőn a londoni piacon, jelezve az ukrán államcsőd elkerülhetőségével kapcsolatos - bár egyelőre igen óvatos - piaci derűlátást.

Hétfői londoni elemzői számítások szerint Ukrajnának mindazonáltal legalább 25 milliárd dollár nyugati pénzügyi segélyre lesz szüksége ahhoz, hogy csőd nélkül túlélhesse a következő egy évet.

A McGraw Hill-S&P Capital IQ pénzügyi konglomerátumhoz tartozó CMA piaci adatszolgáltató cég kimutatása szerint az ukrán államadósság-törlesztési leállás rizikójára köthető piaci biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps, CDS) középárfolyama a hétfői londoni kereskedésben valamivel 950 bázispont alatt mozgott.

Mi a CDS?

A múlt hét végén még jóval 1300 bázispont - tízmillió dollár névértékű ötéves ukrán devizakötvényre számolva 1,3 millió dollár - feletti ukrán CDS-díjszabásokat mértek Londonban.

A hétfőre kialakult ukrán CDS-árazás azt jelenti, hogy egységnyi, tízmillió dollár névértékű, ötéves lejáratú ukrán devizakötvényre jelenleg nem egészen 950 ezer dolláros középárfolyamon kínálnak törlesztéskockázat-biztosítási szerződéseket a londoni piacon, csaknem 400 ezer dollárral olcsóbban, mint a múlt héten, a kijevi összecsapások csúcspontján.

Még így is magas a kockázat

A hétfői ukrán CDS-árszint is változatlanul komoly csődkockázatot jelez: a CMA számítási modellje alapján a piac jelenleg 46 százalékos halmozott valószínűséggel árazza egy szuverén törlesztésleállási esemény öt éven belüli bekövetkeztét Ukrajnában.

A CMA anyavállalata, a S&P Capital IQ nemrégiben Londonban bemutatott új globális országkockázati listáján Ukrajna a világ tíz legkockázatosabb államadósa között szerepelt, és a kelet-európai térségen belül továbbra is messze a legkockázatosabb szuverén adós.

Mélyen spekulatív

Ezt jelzi az is, hogy az ukrán államadósságot mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő - Moody's Investors Service, Standard & Poor's, Fitch Ratings - a mélyen spekulatív, rendkívüli törlesztési kockázatokra figyelmeztető "CCC/Caa" osztályzati sávban tartja nyilván.

Timothy Ash, a Standard Bank londoni befektetési részlegének vezető közgazdásza hétfői becslésében 16 milliárd dollárra - az ukrán hazai össztermék (GDP) 9 százalékára - tette az idei várható folyómérleg-hiányt, és 68 milliárd dollárra az esedékessé váló rövid lejáratú tartozások összegét. Az elemző szerint ez utóbbinak mintegy a fele kereskedelemfinanszírozás, vagyis várhatóan nem okoz gondot a megújítása.

Ash a fennmaradó hányadra 75 százalékos megújítási rátát - így 8,5 milliárd dollárnyi finanszírozási hiányt - feltételez. Előrejelzése szerint az ukrán gazdaság várhatóan recesszióba süllyed az idén, ami valamelyest csökkentheti a folyómérleg-hiányt, viszont Oroszország valószínűleg visszavonja az előző ukrán kormánynak megígért földgázár-engedményt, amitől korábban az elemzők 2-3 milliárd dollár nettó folyómérleg-javulást vártak.

25 milliárd dolláros segélycsomag

Mindezt egybevetve a Standard bank londoni elemzője 10-12 milliárd dolláros folyómérleg-hiányt, és összességében 18-20 milliárd dolláros külső finanszírozási rést vár 2014-re. Ash hangsúlyozta, hogy becslése szerint a hivatalos ukrán devizatartalék ma már nem haladja meg a 15 milliárd dollárt, ami nem egészen kéthavi importszámla fedezetére elegendő.

A szakértő számításai szerint - a várható jövő évi finanszírozási igényeket is figyelembe véve - 25 milliárd dollár körüli nyugati segélycsomag kellene a 2014-2015-ös ukrán külső finanszírozási igények biztonságos fedezetére.

Az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays szakelemzőinek hétfői helyzetértékelése szerint érdemi külső finanszírozás nélkül reális esély van arra, hogy az ukrán devizatartalék az idei év végéig 10 milliárd dollár alá csökken. Egy ilyen alacsony devizatartalék a ház szerint az államcsőd közvetlen veszélyét idézné fel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
Makro / Külgazdaság Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 13:41
Ausztriában 8,8 százalékra emelkedett a munkanélküliség januárban az előző havi 8,4 százalékról az osztrák foglalkoztatási hivatal, az Arbeitsmarktservice (AMS) adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol
Herman Bernadett | 2026. február 3. 10:11
Nemcsak ezt, hanem azt is kimutatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a friss elemzésében, hogy utoljára az orosz-ukrán háború előtt voltak ennyire optimisták a magyarok az anyagi helyzetükkel kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A háború lezárása is inflációs kockázat, „most vagy soha” helyzetbe kerülhet az MNB
Imre Lőrinc | 2026. február 3. 05:44
Az idei év finoman szólva sem kezdődött túl fényesen a magyar gazdaság számára. Bár a januárban közölt adatok még 2025-ről adtak képet, ezek is iránymutatóak lehetnek az áthúzódó hatás miatt. Az úgynevezett „puha indikátorok”, vagyis a különböző hangulatindexek pedig szintén azt sugallják, hogy 2026 sem hozza majd el a már több mint három éve hiába várt lendületes felpattanást. A Magyar Nemzeti Bank viszont kihasználhatja, hogy egy 8 éve nem látott, kedvező inflációs adat érkezhet az év elején.
Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG