3p
A folytatás a programja a Fidesznek, az a politika, amely az elmúlt négy évben megteremtette annak a lehetőségét, hogy saját lábunkra állhassunk – mondta Orbán Viktor, a Napi Gazdaságnak nyilatkozva.

Tévednek, akik azt hiszik, hogy nincs programja a Fidesznek. A mi programunk egy szóban összefoglalható: folytatjuk! - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Orbán Viktor. A Fidesz elnöke a lapnak adott interjúban megismételte azt a 10 pontot, amelyet szerdán, a Magyar Gazdasági és Iparkamara gyűlésén hirdetett meg. A köztük szereplő 10. pontról, a teljes foglalkoztatásról úgy nyilatkozott, hogy bár tudja, hogy ezt állandóan kritizálják, de az a meggyőződése, hogy a teljes foglalkoztatás irányába való elmozdulás révén lehet társadalmi stabilitást adni az országnak. Ez nem nulla munkanélküliséget jelenti, hanem azt a 3–3,5 százalékos arányt, ami egyébként egy élő, mozgó, lélegző gazdaságban a munkaerő megújulásán keresztül folyamatosan jelen van, de orvosoltatik is.

 

Akik „lefelé jönnek” még magasan vannak

Azok az európai problémákról szólva a miniszterelnök elmondta, Európa nem süllyed el, de hanyatlik. Ugyanakkor – mivel azok, akik ma lefelé tartanak, egy magasabb fejlettségi szintről teszik ezt - egyelőre és még egy ideig azt fogjuk látni, hogy jobban élnek, mint mi. E tekintetben van egy óriási hátrányunk, és ezen a mostani helyzet sem változtat. Mégpedig, hogy a jólét alapja a vagyonosodás. Míg a nyugati országok gazdagodtak, mi a szocializmusban összeszedtünk jó négy évtizednyi lemaradást. Most végre emelkedő pályára léptünk. De nem azért, mert Magyarország okosabb a többi államnál, hanem azért, mert egységesebb, tehát akcióképes és gyors – mondta a miniszterelnök.

 

Mire kell a kétharmad?

Négy évünk tulajdonképpen arról szólt, hogy iszonyatos erőket mozgósítottunk, hogy ismét a magunk urai lehessünk. Mára ez sikerült. Eredményeinket az Európai Unió is elismeri – mondta Orbán Viktor. Egy ilyen gazdaságpolitika sikeréhez nemcsak intellektus kell, de erő is. Ez pedig a politikából jön, a választásokból származó felhatalmazásból felhatalmazásból, annak terjedelméből. Ez adja a politikai és gazdasági stabilitást. A kétharmad Magyarország legfontosabb versenyelőnye – ismételte meg az elmúlt napokban szintén már elhangzott szavait Orbán Viktor.

 

Gázügyben a V4 az USA-val vitázik

A miniszterelnök szerint saját lábon állni és a magunk kijelölte irányt követni nem azonos az izolálódással. A magyar gazdaság része volt és része marad a globális gazdaságnak. A kormány nem a lecsatlakozási lehetőségeket keresi, hanem azt mondja, hogy úgy kell alakítani a kapcsolatainkat, hogy a világgazdaság minden jelentős szereplője abban legyen érdekelt, hogy Magyarország sikeres ország legyen. Orbán szerint a gazdaságban elsősorban nemzeti érdek van. Ugyan szokás azt mondani, hogy a globalizált gazdaságban a nemzeti érdek nem fontos, és más szempontok megelőzik, de ezt senki nem gondolja komolyan. Ha górcső alá vesszük az egyes országok gazdaságpolitikáját, akkor ez egyértelmű. Ha valaki például a német gazdaságpolitikát a nemzeti érdekük nélkül próbálja elemezni, akkor az illető elemzői alkalmassága megkérdőjelezhető. Orbán szerint Amerika például úgy tárgyal a szabadkereskedelmi megállapodásról, hogy nem az ellen védekezik, hogy mit lehessen bevinni, hanem nem engedi, hogy ki lehessen vinni az olcsó amerikai gázt. Egyébként most szólították fel a visegrádi négyek az Egyesült Államokat, hogy ebben tegyen engedményt.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG