Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről

„Szükség van a tőke- és általában a járadékjellegű bevételekre a költségvetésben, különös tekintettel ezek megadóztatására és szabályozására” – adta meg a beszélgetés alaphangját a panel moderátora, Dombi Mihály, a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Gazdálkodás Kara Fenntarthatóság Tanszékének tudományos főmunkatársa.

Majd Lucas Chancel francia közgazdász, egyetemi tanár megállapítását ismertette, miszerint minél magasabb jövedelmi csoportokat vizsgálunk, annál magasabb a beruházásaikhoz, tőkefelhalmozásaikhoz köthető szén-dioxid-kibocsátás aránya a vagyoni csoport teljes károsanyag-emissziójához képest. A legvagyonosabb 1 százalék esetében a 70 százalékot közelíti ez az érték.

El kell érni, hogy ne büntetés, hanem kitüntetés legyen a vagyonadó

„Magyarországon óriásira nőttek a vagyoni különbségek. Márpedig a legfelső decilisbe tartozó személyek és cégek sokkal nagyobb arányban veszik ki a részüket a környezetszennyezésből és a klímaváltozásból” – jelentette ki Horváth Zsolt, a Levegő Munkacsoport szakpolitikai munkatársa.

Hozzátette ugyanakkor, az is nagyon fontos, hogy a vagyonadóból származó bevételek (a Pénzügyminisztérium konzervatív becslései szerint évente 200 milliárd forint érkezhet ebből az adónemből) ne csak simán az államkasszát gyarapítsák, hanem

„az ebből származó adóbevételeket teljes egészében vissza kell osztani a lakosságnak, azokat környezetvédelemre, oktatásra, egészségvédelemre, a jövedelmi csoportok közötti felzárkóztatás elősegítését célzó szolgáltatásokra kell fordítani”.

Ehhez kapcsolódó gondolatot fogalmazott meg Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője is, aki a pénzintézet november 4-i sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a politikának el kell érnie, a vagyonadó befizetését a leggazdagabbak „ne büntetésként, hanem kitüntetésként éljék meg, ami által visszaadnak a közösbe”.

Ugyanakkor egyelőre még nem annyira látható, hogy a kommunikáció abba az irányba haladna, hogy egyfajta „büszkeséggé” alakítsa át a vagyonadó befizetését.

„Kétféle gazdaságpolitika létezik. Az inkluzív rendszerben az állam a társadalom minél szélesebb rétegeinek ad lehetőséget a társadalmi mobilitásra. Ezzel szemben az extraktív modellben a vagyoni értelemben vett elit vonja magához az erőforrások jelentős részét. Magyarországon ez utóbbi volt a jellemző az elmúlt évtizedekben, exponenciálisan gazdagodott egy nagyon szűk réteg” – kezdte érvelését Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense, aki november 10-én, kedden a Klasszis Klub Live vendége lesz.

Kiemelte, hogy Magyarországon „a szupergazdagok hozzájárulása a társadalmi mobilitáshoz, az esélyteremtéshez, az állam működéséhez nemzetközi összehasonlításban is nagyon alacsony”.

Horváth Zsolt ezt annyival egészítette ki, hogy a leszakadó rétegek felzárkóztatására környezetvédelmi szempontból azért is nagy szükség lenne, mert az alacsonyabb jövedelmi kategóriákban elterjedt az illegális hulladékégetés jelensége, ami például a szelektív hulladékgyűjtési lehetőségek hiányára vezethető vissza.

Nagyobb vagyon, nagyobb környezetszennyezés

Ezeknek a jobbára kényszerből kialakult gyakorlatoknak az ellenére a felső jövedelmi csoportok szén-dioxid-kibocsátása összehasonlíthatatlanul magasabb, mint az alsó csoportoké.

„A leggazdagabbak 1 százaléka annyi szén-dioxidot bocsát ki, mint a legszegényebb 50 százalék. A leggazdagabb 10 százalék pedig annyit, mint a többi 90 együttvéve. Egy évi nyolc napon át közlekedő jacht (itt illusztrációként a Mészáros Lőrinc által is előszeretettel használt tengerjáró képe kúszott be az előadásba) annyi üzemanyagot használ fel, mint egy átlagos személyautó körülbelül 20 év alatt”

– fogalmazott Horváth Zsolt. Majd további sokkoló adatokat hozott fel:

„2007 és 2023 között az egész Európai Unióban nálunk nőtt a legnagyobb mértékben a leggazdagabb 1 százalék vagyonának az aránya a teljes népességen belül. A nagyjából ezer embert számláló szupergazdagok vagyongyarapodása még kirívóbbnak számít.”

Miközben Magyarországon a társadalom 20 százalékát fenyegeti a szegénység, és „400 ezer olyan háztartás van, ahol a fűtési rendszer csúcsa egy egyszerű lemezkályha. Számukra egy cserépkályha az álmaik netovábbja lenne, de nincs rá anyagi lehetőségük”

– tette hozzá Horváth Zsolt. A Levegő Munkacsoport szakértője az elmúlt évek adórendszerét is kritizálta, megemlítve, hogy az adókedvezmények leginkább a gazdagabb társadalmi csoportoknak kedveztek.

A Wekerle Plusz Programmá átalakuló Otthon Start hitelek 60 százaléka pedig a legtehetősebbekhez jutott, akik sok esetben „befektetési célból, második lakásként vásároltak belőle ingatlant”. A rezsicsökkentésre jövőre is 1165 milliárd forint jut a költségvetésből, annak ellenére, hogy a támogatást „teljes mértékben a nagy házzal, medencével rendelkező tulajdonosok tudják igénybe venni”. Magyar Péter miniszterelnök elmondása szerint egyébként a 2027-es büdzsé kapcsán több szakmai vitát is lefolytattak, de ezek nem a rezsicsökkentés jelenlegi formában történő fenntartását érintették.

Eredményes a szupergazdagok propagandája

Majd Pogátsa Zoltán vette át a szót, aki szerint óriási különbség van a gazdagok (felső középosztály) és a szupergazdagok között. A Soproni Egyetem docense ráadásul úgy véli, hogy a szupergazdagok tudatosan összemossák ezeket a kategóriákat, hogy az egyébként őket célzó vagyoni típusú adókat elkerüljék. A közgazdász hozzátette, hogy miközben a 2027-es költségvetésben a vagyonadó egy általános tételként szerepel (és a közbeszédben is így vélekedünk róla), valójában egy sokkal szélesebb kategóriát jelent.

„Magyarországon a vállalati és jövedelemadók a teljes adóbevételek 6,4 százalékát teszik ki, miközben az OECD-átlag 12 százalék. Az ingatlanokat terhelő adózásnál még nagyobb a különbség. A magyar állam a teljes adóbevételének 2,1 százalékát szedi be ingatlanjellegű adókból, miközben az OECD átlaga 5,1 százalék” – mutatott rá.

Pogátsa Zoltán szerint azon el lehet vitatkozni, hogy jó megoldás-e az az általános adóként bevezetett vagyonadó, amit a Tisza-kormány is tervez a jövő évtől, de az biztos, hogy a szupergazdagoknál felhalmozódott vagyon egy részét vissza kell fordítani az egyes alrendszerekbe (amelyek nagy részére kevesebbet költünk, mint az európai uniós átlag, lásd oktatás és egészségügy). Majd azt hangsúlyozta:

„Miközben a költségvetésben 10 milliárd forintokról beszélgetünk az egyes társadalmi alrendszerek kapcsán, addig a leggazdagabbaknál ezer milliárdos összegben hevernek az adózatlan vagyonok. Ez szerintem elképesztő aránytévesztés”.

A 2028-as büdzsében változhat jelentősebben az adórendszer

Lapunk kérdésére korábban Virovácz Péter is kifejtette véleményét a magyarországi adórendszer hangsúlyeltolódásait illetően. Az ING Bank vezető elemzőjétől arra voltunk kíváncsiak, hogy akár a vagyonadó, akár a nagy cégek társasági adójának megemelése abba az irányba mutat-e, hogy megnyílhat a tér a fogyasztási adóktól való függőség mérséklésére. Így például az egészséges élelmiszerek általános forgalmi adójának (áfa) 5 százalékra csökkentése előtt.

„Azt gondolom, hogy a 2027-es költségvetés még nem arról szól, hogy fenekestül forgassuk fel az adórendszert. Értelmezhetjük viszont a szerkezeti átalakítás első lépcsőfokaként. Jövőre lehetőség nyílik arra, hogy a kormányzat egy tiszta lapot nyisson, a költségvetés megszabaduljon a rárakódott ballaszttól, és az év végén lehet majd jobban látni, hogy milyen további átalakítások férnek bele az adórendszerbe” – reagált az elemző.

Virovácz Péter hosszabb távon sem számít egy teljes, 180 fokos fordulatra, de az extrém helyzetből egy középre húzás mindenképp elképzelhető a jövedelmi célú adók túlsúlyától a munkát és jövedelmet terhelő adók irányába.

Visszatérve Pogátsa Zoltán gondolataihoz, a közgazdász szerint nem is lehet más út a közepes jövedelmi csapdából való kitörésre, mint a korábban említett inkluzív gazdaságpolitika megteremtése, ami egy nagyfokú állami újraelosztást jelentene az oktatásba, az egészségügybe vagy a közösségi közlekedésbe. Követendő példaként Japánt, Szingapúrt, Kínát, Izraelt, Európából pedig Írországot hozta fel.

Miért csak nagyon kevés ország alkalmaz vagyonadót?

A vagyonadóval szembeni érvként Horváth Zsolt a „brutális adminisztrációs többletet” hozta fel, illetve magának a vagyonérték felmérésének a nehézségeit.

„Egy vállalkozó 300 millió forintos saját tőkéjű céggel, 3 autóval és 4 ingatlannal úgy gondolhatja a saját számításai alapján, hogy nem tartozik bele az adóköteles körbe, de ezt mégis alá kell támasztania valamilyen hitelt érdemlő kalkulációval. Ha lejjebb megyünk a vagyoni lépcsőn, akkor ott vannak a festmények, ékszerek, amelyek esetleg külföldi ingatlanokban állnak. Ezeket nyilván megpróbálja majd eltitkolni, és az adóhatóság számára is nagyon nehéz megfogni ezeket a vagyonokat”

– vetette fel a Levegő Munkacsoport szakértője. Hozzátéve, hogy gyakorló könyvelőként a tapasztalatai szerint „a nemzetközi együttműködések sem nagyon működnek” ebben a tekintetben.

„Mindig mosolyogni szoktam azokon az érveken, hogy azért nem vezetjük be a vagyonadót, mert az államok nehezen tudják érvényesíteni a beszedését. Hiszen ez a probléma maga” – reagált a legsűrűbben elhangzó ellenérvekre Pogátsa Zoltán.

Hozzátéve, hogy a második világháború után nagyon sok helyen volt érvényben vagyonadó, de ezeket folyamatosan leépítették. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy az általános vagyonadó számos válfaja, így az ingatlanadó, az árfolyamnyereség-adó vagy az örökösödési adó továbbra is rengeteg országban létezik. Pogátsa Zoltán szerint elképzelhető, hogy a vagyonadó bevezetése összességében akár több tízmillió forintos adminisztrációs pluszteherrel is járhat, de ez a teljes remélt bevételhez képest eltörpül.

Emellett egy jól működő országban az adóhatóságnak olyan adóklaszterek állnak a rendelkezésére, amelyek alapján az állam pontosan tudja, hogy a leggazdagabbaknak mekkora a vagyonuk.

„Az adóhatóságnak kellene megállapítania az adózás mértékét, és azt elküldenie digitálisan az adóalany számára. Aki ezt persze vitathatná, de nem neki kellene benyújtania magát az adóbevallást” – vélte a közgazdász.

A külföldre menekítés kockázatával kapcsolatban Pogátsa Zoltán kiemelte, hogy bekerült a tervezetbe az exitadó intézménye. „Pluszpont jár Kármán András pénzügyminiszternek azért, hogy külön leült tárgyalni a téma nemzetközi szakértőivel és ennek is köszönhetően vezeti be a kormányzat az exitadót. Elképesztőnek tartom azt a sajtókampányt, ami Horn Gyula óta minden egyes vagyonadó-elképzelésnél végigfut a sajtón a szupergazdagoktól, a felső középosztálytól indulva, és utána a kisemberek is ezt hangoztatják, mert olvasták az újságban”.

Félhetünk a GDP miatt?

Nem néznek szembe lassabb gazdasági növekedéssel azok az országok, amelyek vagyonadót vezetnek be? – hangzott a következő kérdés.

„Ez a kedvencem. Az is sűrűn felmerül ellenérvként, hogy a vállalatok majd átterhelik a fogyasztókra a pluszadóterheiket. Ha ez így lenne minden esetben, akkor csak az embereket lehetne adóztatni. És az Európai Unióban sem 33 százalékos lenne az átlagos vállalati társaságiadó-kulcs”

– reagált Pogátsa Zoltán.

Aki szerint az az érv sem állja meg a helyét, hogy a vagyonadó mellett nem éri meg vállalkozni, „hiszen még az Egyesült Államokban, a kapitalizmus fellegvárában is csak az emberek 10 százaléka gondolja azt, hogy a leggazdagabbak kizárólag a saját teljesítményüknek és az érdemeiknek köszönhetően érték el azt a vagyoni szintet. Tizenhat év NER, és 40 évvel a rendszerváltás után szerintem Magyarországon is nagyjából megbecsülhető lenne egy ilyen felmérésnek az eredménye”.

Ráadásul, hogyha a vagyonadóból vagy bármilyen vagyoni jellegű adóból származó bevételeket a költségvetés visszaforgatja például a vízgazdálkodásba, akkor elképesztő extrajövedelmek is keletkezhetnek. Ez a legfrissebb magyar példán keresztül is jól látszik.

„A harmadik negyedévben az aszály elképesztő mértékben sújtotta Magyarországot. Ennek a hatása lényegesen kisebb lenne, ha a vízgazdálkodás fejlesztésére sokkal több pénzt fordítottunk volna” – tette hozzá a Soproni Egyetem docense.

„Alapvetően a nem növekedés híve vagyok, amit sokan ellentmondásnak tartanak. Valójában azonban arról van szó, hogy bizonyos dolgoknak nőniük kell ahhoz, hogy elérjük a fenntarthatóan működő társadalmat. A szeméttel való fűtésnek csökkennie kell, de a szolár vízmelegítők számának növekednie. A közutakon kevesebb SUV-nak kellene lennie, de a vasúti közlekedésnek fejlődnie kell” – fogalmazott Pogátsa Zoltán.

Horváth Zsolt annyit tett hozzá, hogy az esélyegyenlőség megteremtése céljából a költségvetésnek nagyobb arányban kellene költenie a leszakadó gazdasági, társadalmi csoportokra. Ehhez viszont alapfeltétel, hogy például a vagyonadóból származó bevételeket a büdzsé egy az egyben visszaforgassa a gazdasági alrendszerek megerősítésére.

„Minden fiskális és adórendszert érintő átalakítás akkor működik jól, hogyha megakadályozza a politikai osztály és a gazdasági csoportok közötti összefonódást”

– jelentette ki a beszélgetés egy korábbi pontján Horváth Zsolt.

Amihez a magunk részéről csak annyit tehetünk hozzá, hogy remélhetőleg ez a cél – szemben az elmúlt hosszú évek gyakorlatával – tényleg megvalósulhat Magyarországon.