4p

Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.

Elsőként Magyarország 29. legvagyonosabb embere, Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke reagált laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu megkeresésére a kormány vagyonadóval kapcsolatos tervezetére.

„A Kamara tisztában van azzal a kormányzati céllal, hogy a kiemelkedően vagyonosoknak nagyobb mértékben kell hozzájárulniuk a közös kiadásokhoz. Azonban a nemzetközi tapasztalatok szerint a vagyonadó az egyik legnehezebben jól kialakítható adónem”

– kezdte válaszát a A 100 leggazdagabb című kiadvány szerint 107,4 milliárd forintos összesített vagyonnal rendelkező Nagy Elek.

Nagy Elek szerint a tervezet legnagyobb hiányossága, hogy nem választja szét a magánvagyont a vállalkozói tőkétől
Nagy Elek szerint a tervezet legnagyobb hiányossága, hogy nem választja szét a magánvagyont a vállalkozói tőkétől
Fotó: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK)

A jelenlegi tervezet szerint az 1 milliárd forint feletti vagyonrészre 1 százalékos, a 100 milliárd forint feletti részre pedig 1,5 százalékos adót kellene fizetniük az érintett adóalanyoknak (az első adófizetési kötelezettség a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján keletkezne, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel).

A kamara elnöke a tervezet jelenlegi formájában azt látja a legnagyobb kockázatnak, hogy nem választja szét a fogyasztási és pénzügyi célú magánvagyont a gazdaságban működő vállalkozói tőkétől.

„Ha a társasági részesedéseket évente vagyonadó terheli, az likviditási gondot okozhat, és forrást vonhat el a beruházásoktól és a munkahelyteremtéstől” – írta. Hozzátette, hogy a jogalkotónak meg kellene fontolnia, valóban vagyonadóval sújtja-e a kis- és középvállalkozói (kkv-) szektort.

Szerinte „egy sikeres cég értéke mögött gépek, ingatlanok, technológia és munkahelyek állnak, nem a tulajdonos szabad pénze. A társasági részesedések éves megadóztatása ezért a cég működését is terhelheti, nem csupán a tulajdonos vagyonát”.

Bojár Gábor: „Mi nem altruizmusból fektetünk be”

A vagyonadó-tervezet október 6-i nyilvánosságra kerülése után sem változott meg a korábbi véleménye az 53,6 milliárd forintnyi becsült vagyonnal rendelkező Bojár Gábornak, aki továbbra is támogatja a vagyonadót. Ugyanis – mint fogalmazott – a „társadalmi béke a közgazdasági érveknél is fontosabb”.

Az Mfornak küldött válaszában Magyarország 63. legvagyonosabb embere azt írta, hogy

„a jelenlegi adórendszer egésze a gazdagokat támogatja a szegények terhére, hiszen a teljes közteherviselésből mi, gazdagok a jövedelmünk kisebb arányában veszünk részt, mint a szegényebbek. Ez idegen egy olyan kultúrában, amelyhez tartozni szeretnénk”.

Majd úgy folytatta, hogy arcpirítónak tartja, ha vannak, akik azzal próbálják igazolni a kedvezményüket, hogy vállalkozásaikkal, befektetéseikkel növelik a GDP-t és munkahelyeket teremtenek.

„Mi nem altruizmusból fektetünk be, hanem mert ezen keresünk. Ez tehát nemhogy nem ment fel, hanem erősíti a jogos elvárást, hogy a közteherviselésben a jövedelmünk nagyobb arányával vegyünk részt, mint az átlag”

- tette hozzá Bojár Gábor, aki júliusban a Klasszis Klub Live vendége volt, és a vagyonadó mellett a rezsicsökkentésről is kifejtette véleményét. A műsort itt nézhetik, hallgathatják vissza:

A teljes cikkből kiderül, milyen hibát lát mégis Bojár Gábor a vagyonadó-tervezetben, és hogyan módosítaná azt Nagy Elek. Megismerhetik Magyarország 16. legvagyonosabb üzletemberének, Scheer Sándornak a véleményét, valamint arról is olvashatnak, hogyan vélekedett korábban a vagyonadóról Csányi Sándor, az OTP elnöke és Veres Tibor, a Wallis Csoport alapító-tulajdonosa.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij kiakadt: meglepő egyezségre jutott Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:52
Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra.
Makro / Külgazdaság A rácsok mögött lévő 7. leggazdagabb magyar cége üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 08:38
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter tegnapi bejelentésére reagálva az Indotek Group Marketing és Kommunikációs Igazgatósága a csatolt tájékoztatást teszi közzé. 
Makro / Külgazdaság Magyar Péter érdekes részleteket árult el a kihallgatásáról
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:44
Nem tett panaszt a gyanúsítás ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG